Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-06-20 / 25. szám

293 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ " 191* lön kikérendő felsőbb hatósági jóuáhrgyás mellett eszközöthető esak. Kicsoda mondaná azért, hogy nincs autonomia? A legkisebb egyházak is évről-évre 100-200-300 korona közterhet viselnek, amelyekre vonatkozólag soha senki sem kérdezte meg őket, hogy elvállalják-e? De azért senki sem panaszolta fel, hogy nincsen autonomia. Sokszor az egyházközségeknek egyhangúlag megnyilatkozó akarata másittatik, vagy semmisitik meg a legfontosabb, az egyházközségek legelemibb ügyeiben is, egyesek, testületek, hatóságok úgyszólván lépésről-lépésre beleavatkozaz egyházközségek életébe azon joguknál fogva, melyek az egyházközségekről rájuk ruháztattak át. És mégis senkinek sem jut eszébe, hogy ezen nagyfontosságú jogoknak átruházása miatt hierachiától, bürökratiától féltse az egyházközség autonómiáját, Pedig azokat a jogokat, melyeket a föesperes és püspök urak, a számvevőszékek és egyházbiróságok és a — zsinat külön-külön és együttvéve gyakorolnak, — tulajdonképen mind mind az egyházközségek élvezték és gyakorolták egészen addig, mig a szervezkedés alkalmával azokat át nem ruházták. Ez az átruházás akkor sem ment simán. Az autonomia sérthetetlenségének a hivei mindent elkövettek a jog átruházás megakadályozására, Hangos volt akkor is a panasz — és talán több ok volt rá, mint napjainkban — hogy „megfojtották az autonomiát." Azután elcsendesedett minden. — Pedig az akkori idők sokkal kritikusabbak voltak a maiaknál. — Az autonomia falán való „résütés" mégis nem az egyház vesztét, hanem annak megmaradását eredményezte. Sértetlen (independens) autonómiával egymástól elszigetelve nem harcolhatták volna végig a 300 évig tartó hosszú harcot, mig igy falanscba egyesülve — megfogyva bár, de megtörve nem — sikerrel küzdölték keresztül. Ami végső szükségből akkor az egyházközség több fontos jogával történt, azt szándékozik tenni a jogügyi bizottság a szabad lelkészválasztási jognak egy részével, célszerűségi szempontból, a jus discretionale kimondása által. Az a jogátruházás, ami kicsinyben ami ev. egyházunkban történt és történik (legalább akar történni), lejátszódott az emberiség nagy társadalmában is — és folyton megismétlődik a mai nap is, — sokkal nagyobb mértékben. A társadalomba való tömörülésnek alaptétele ez. Az egyén a maga jogainak, függetlenségének, (autonomiájánakj nem jelentéktelen részét (az -élet és halál feletti hatalmat is többek közt) átruházza a társadalomra s attól cserében jogbiztonságot, munkát, eledelt és szórakozást kap. S ha azzal, amiről az egyén lemondott a társadalom, vagy 0 társadalom egyik életszervének a javára — arányban van az, amit a társadalomtól, vagy annak egyik másik szervétől kapott — nem panaszkodik, hogy autonomiája megcsonkíttatott. (Russeau; „Társadalmi szerződés.") És ez nem frázis, nem sofizma, hanem aforisztikus igazság. II. S ez a szempont, amelynek alapján — a discretionálils jog elfogadható, vagy elfogadhatatlan volta is megállapítást nyerhet. A szóban forgó javaslatok elbírálásánál — mivel elvi akadályok nem forognak fenn, — egyedül a fent jelzett célszerűségi szempontok az irányadók, Miről van szó? A jog és alkotmányügyi bizottság az egyházközségnek éuszázadok óta gyakorlott jogát, mely szerint lelkészválasztások alkalmával szabadon jelölhetett bárkit, a püspökre akarja átruházni. Eszerint az egyházközségtől elvététnék egy jog, amelyet fennálló szabályaink szerint eddig sem gyakorolt kizárólagosan, hanem a fősesperessel együtt (hát ez nem volt sérelme az automiának?) és átruháztatnék a (ker. elnökségre) püspökre, aki fennállő szabályaink szerint már eddig is bizonyos mértékben gyakorolta, amenynyiben a pályázók közül felsorolható esetekben egyeseket kizárhatott a választásból. (Ismét egy sérelém!) Ebből látható, hogy egyfelől egy nem kizárólagos jognak a megszüntetéséről, másfelől egy már meglevő jognak a kiszélesítéséről van csupán szó, Azonban még ugy sem tartom lekicsinylendőnek azt, ami az egyházközségből elvétetnék. Tudom nagy különbség van aközött, ha az egyházközség a pályázók közül hármat, vagy akárcsak egyet is maga jelölhet és aközött, ha más jelöli ki számára, hogy kik közül választhat; azonban nem tartom lekicsinylendőnek azt a hasznot sem, amely ennek ellenében az egyházközségre, másrészt az egész egyetemes egyházra háramlanék. A javaslat eddigi birálói esak ostorozni és gúnyolni valót találtak benne. Én üdvöset és jót keresek benne. És e jog helyesen gyakorolva hiszem, hogy evang. egyházunknak javára is válnék. Hogy abusus folytán kár és veszedelem is származhatik belőle, hogy személyes boszu, nemzetiségi türelmetlenség egyként felhasználhatná saját eéljatra, az bizonyos, de szabatos körvonalozással sok mindent ki lehet kerülni egy felől, más felől meg, hol van a legüdvösebb törvény, amelyet az emberi gyarlóság és rosszakarat egyszer-egyszer átokká ne változtatott volna ? A discretionális jog gyakorlása nem volna lealázó a püspökökre. Mások is gyakorolnak disz-