Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-06-13 / 24. szám

282 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ " 191* esik. Komoly megállapítás ez, melynek megszivlelését nem lehet eléggé ajánlani. Iskoláinknak egyházunkra nézve különösen abban áll a jelentőségük, hogy a jövendő egyháztagokba evangeliumi világnézetet vannak hivatva beplántálni. E cél megközelíthető ugyan más által is, de igazában esak a vallástanítás teheti azt teljessé, el nem múlóvá, győzelmessé. Ezért mondom, hogyha egyházunk iskoláival áll, vagy esik, ugy iskoláink egyházunkra nézve a vallástanitással állnak, vagy esnek. Minden olyan körülményt tehát, mely iskoláinkban a vallástanítás fokozatos sikerét célozza, örömmel kell üdvözölj nünk és ha kell, erőnk megfeszítésével is előmozdítanunk. Ezért kell sürgetni minden tanítóképző intézetünknél az eperjesi és a soproni példa követését. Ezen cél érdekében egyetemes egyházunk a vallástanitási tanterv reformja által az első lépést megtette már, a többi lépést a megvalósítás Jelé az egyházkerületeknek kell megtenniök. Minden késedelem gyöngíti az első lépést, fí kérdésnek hosszas halasztgatása tesz érthetővé, hogy az evang. tanárok és tanítók országos egyesületének tanitóképzőintézeti szakosztálya a tavalyi köz^ gyűlés alkalmával hozott egyhangú hatá^ rozattal óhajtja a vallástanítás intensitá^ sának a visszafejlesztését és a rendes vallástanári állás kérdésének levételét a napirendről. (1912—13-iki évk. 38- 40. U Egy házunk érdekei ellen elkövetett súlyos hibának kellene tekinteni, ha ez a törekvés a legkisebb mértékben is éreztetné a hatását a gyakorlati életben Eperjes és Sopron megadta már a feleletet. Mert a vallástanítás ügyének a felkarolása összes iskoláink közt a legfontosabb éppen a tanítóképző intézetekben. Míg ugyanis a többi iskolákban esak egyes gyermekek vallásos neveléséről van szó, addig a tanítóképző intézetekben euangelisus tanitó-nemzedék nevelése a leglényegesebb, fí vallástanár a tanítóképzőben nem csupán a tanítóképzős növendékeket tanítja és neveli, hanem általuk mindazon gyermekeket is, akik valaha azon tanítóképzősök keze alá kerülnek. Egy kis számítás kellő világosságot vet az ügy fontosságára. Ha a vallástanár csak 10 tanítójelöltet vezet esztendőnként, ugy az ő munkája nemcsak erre a 10 emberre terjed ki, hanem általuk öbb ezer gyermekre is, kik az ö tanítványainak tanítványai lesznek. Ha a tanítói szolgálati idő átlagát 30 esztendőre tesszük s a tanitó keze alá kerülő uj iskolások számát esztendőnkint átlagosan 20-ra becsüljük, akkor a 10 tanítójelöltnek helyes ker. nevelése 6000 ifjú egyháztagnak helyes ker. nevelését foglalja magában. Ez a vallástanár egy esztendei munkájának a várható eredménye számokban kifejezve. Oly messzekiható a vallástanítás éppen ezért a tanítóképző intézeteknél, hogy annak végleges berendezése akármilyen anyagi áldozatot is megér. Fél rendszabályok e téren nem elegendők. Nem lehet helyeselni semmiképen sem azt a némely tanítóképző intézetben dívó szokást, hogy a vallástanitási nem theologiát végzett tanárokra bízzak. Lehet valamely tanár nagyon tudós és az egyházi életben nagyon buzgó, de ez még nem biztosíték arra, hogy az ő kezében a vallástanítás jó kézben volna, fí dilettantizmus tévedéseit és veszélyeit semmiféle jóakarat meg nem szünteti. Mint tanítóképző intézeti bejáró vallástanár tapasztaltam ezt olyan hozzánk átjött növendéknél, akit másutt ilyen dilettáns vallástanár tanított az előző esztendőkben. Hát szeretettet kérdem: hamupipőke-e a vallástanítás, hogy hozzá nem értő emberekre bízzák? Ha külön vallástanárt az intézet nem bir alkalmazni, nincsen-e abban a városban gimnáziumi vallástanár, vagy gyakorló lelkész, ki mint óraadó az avatatlan kezekből ki-