Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-06-13 / 24. szám

1914 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 279 vegye a vallástanitást? E visszásságot okvetlen meg kell szüntetni. Nem egyszer azonban még esak jóakaratot sem találunk a vallási kérdések szóbajötte alkalmával egy-két tanárnál. Más tárgyú előadásaik közben szivesen kiruccannak a vallás terére könnyű babérokat aratni, fí legteljesebb tisztelettel hajlom meg azon tanárok előtt, akik nemcsak tanárságukat, hanem evangelikus voltukat sem tévesztik szem elől. Sokszor azonban az ember látja ugyan a tanárt, de az evangélikust rájogással sem veszi észre benne. Ilyen körülmények között magyarázható csak meg a növendék önkénytelen kérdése : „Most már nem tudom: mit higyjek? Egyházunk tanításához ragaszkodjam-e, vagy X. L). tanár ur ta[ nitását tartsam-e igaznak?" Vagy mit szólnánk ahhoz, ha pl. ezt a szép egyházi énekünket: Ki csak Istenre dolgát hagyja ..., ugy kommentálná valaki, hogy a legmeztelenebb rosszindulattal az IsIstenbe vetett bizodalomnak hiábavalóságát hirdetné? Kell-e ennél orditóbb figyelmeztetés? Sokat beszéltek már arról, hogy a vallástanitás és más tárgyak tanitása összhangban álljon egymással. Szép követelmény, de gyakorlati megvalósítása alighanem a legtöbb helyütt hiányzik. Minden külön intézkedés nélkül is hivő tanerők mellett még esetleg eltérő nézetek esetén se jut a tanitványok lelke súlyos dilemmába. Kölcsönös megértésről azonban a hit és a hitetlenség között szó nem lehet. Egy csöppnyi méreg megronthatja a legjobb pohár bort is; a hitetlenségnek egy kicsusszant megjegyzése megbolygathatja esztendők épitő munkáját. Régóta vajúdik evang. tanárképzésünk ügye, mely e bajon segithetne, de a megszületését talán nem érjük el soha. Annál nagyobb gondot kellene fordítanunk vallástanáraink kiképzésére és ahol azt lehet, ott aztán alkalmazzuk is őket. Eegfőképen a tanitóképző intézeteknél. Szinte azt merném mondani, hogy itteni munkásságuk egyházunk érdekében nagyobb fontosságú, mint bármely más iskolában, Különösen követésre méltónak tartom azt a törekvést, hogy a megvállasztandó vallástanár egyúttal az internátusnak is felügyelője legyen. Ha az iskolában a tanításra vonatkozik a vallástanár munkájának nagyobbik része, ugy az internátusban tevékenysége majdnem teljesen az evangeliomi szellemű nevelés lesz. Az igy vezetett internátus még az iskolánál is erősebb vára lehet egyháziasságunknak. Nagyon kivánatos továbbá, hogy a négy kerület egyszerre és vállvetve iparkodnék megvalósitani ezt az eszmét, ezt a gyakorlati életből fakadó követelményt. Ha külön-külön intézkednek e dologban a kerületek, állami segélyt e célra aligha kapnak; de ha egyházunk egyetemes mozgalmává sikerül ezt tenni, akkor lehet rá kilátás, hogy az államnak ezideig csukott keze kinyilik és a nemzeti élet talpkövét, az erkölcsöt oly hathatós mértékben szolgáló vallástanitási intézményt számottevő támogatásban fogja részesíteni. Ilyen módon a megvalósítással együttjáró anyagi terhek elviselhetőbbekké lennének a kerületekre nézve. Bejáró vallástanárokkal és lelkészekkel lehet ugyan ideig-óráig a vallástanitást ellátni a tanitóképző intézetekben és ez sokkal megfelelőbb is, mintha akár a legjobb akaratú dilettánst állítanánk oda. Még se szabad ezzel megelégedni. Ez is esak félig oldja meg az amúgy is előbb utóbb teljesen megoldandó kérdést. A bejáró tanár minden kiválósága mellett sem lehet abban a folytonos érintkezésben tanítványainak lelkével, ami a rendes tanári állásnak pótolhatatlan együttjárója. Ezért kérjük, ezért sürgetjük: Rendes vallástanárokat a tanitóképző intézeteinkbe ! Hamráh Béla. Csak egy mondattal pótoljuk meg e köuetelést: nem kezdő, gyakorlatlan, rosszul fizetett de kellő gyakorlattal bíró, családi életet élö, hithű, kiváló pásztorakaí kell oda állítani, a kik családi életük tisztaságáual is példát tudnak adni a reájuk bizott ifjú lelkeknek. Szerkesztő.