Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-04-11 / 15. szám

1914. 167 Mit féltek, oh igazhitűek ? — Válasz a Cirkevne Eisty f. évi 3. számában „Uz i ten vzduehje zkaronosny" (magyarul : még az a lehelet is vészthozó) e. alatt megjelent s egyházunk régi elnevezését védelmező cikkre. — Abban a melegitő fölénnyel biztató tudatban, hogy egy igaz s megokolt álláspont jogosultságát ezzel is megvilágítjuk, válaszolunk a Cirkevne Listynek az „ágostai hitvallású" jelzőt védelmező cikkére. Kötelességből tesszük, mert az Orállóban megjelent és az „evangelikus" elnevezést ajánló cikkünket nem akarjuk kitett gyermekként sorsára hagyni, vagy a Cirkevné Eisty által megfojtatni engedni. Előre bocsátván, hogy azt aletörpiteni igyekező és személyeskedni próbálkozó hangot, melyen ez a„szép" eimü cikkecske ismert meleg testvéri tónusában mindjárt az overtürként „kysi pán brat"-ról beszél s majd fortissimóban kapva még felekezeti lelkészi öntudatomat, zászlóhüségemet is kétségbe vonja, nos ezt a hangot válaszomban — izlés dolga —folytatni nem akarom, nem fogom. Erre igen rövid a válaszom: fáj, hogy a C. E. nem ismer: azonban ha pusztán egyéni hiúság vezetne, örömmel lehetne megállapítanom, hogy e cikkében még nyelvi és elvi barátainak is szives volt bemutatni — köszönet érte; ez pedig a legkevésbbé sem fáj, hogy nem akar ágostai evangelikus hitvallásúnak ismerni: boldog volnék ha csah evangelikus, csak keresztyén, csah Krisztuskövető tudnék lenni. Sőt! Maga Melanehton sem tartana ez esetben kevésbbé ágostai hitvallásúnak, mint a C. E. érdemes iróit. Hát térjünk csak a tárgyra, fíz a kérdés: megmaradjunk-e a régi s jelenben is inkább hivatalos, mint népies használatban leuő hosszabb elnevezésünk mellett, vagy pedig csak röviden .,evangelikus"-oknak neveztessünk ? Múltkori cikkem érvelését kisérlem meg kiegészíteni. Bár az érnek is inkább súlyra, mint számra mérlegelendők. Álláspontom igazolása végett fel kell vetnem a kérdést : mi volt e reformáció célja? Nem hiszem, hogy a C. E, érdemes cikkírójának véleményével nem volnék szerenesés egy vonalon járni, midőn állítom, hogy a reformátorok a szerintük téves irányba bolyongott egyházat visszaterelni igyekeztek a forráshoz, a princípiumhoz, az — evangéliumhoz. Ezt hangoztatták s ezt vallották programmukul a nagy munkában. Az uj fejlődés alapja, vezére, lelke, célja volt az evangelium. Az egész reformáció ott kezdődik, ahol az evangelium gondolatai megérintik a lelkeket. Visszatérés az evangéliumhoz — ez a reformáció. Mit félünk az evangelikus elnevezéstől, mikor a mi tanrendszerünk fókusza, igehzrdetéses istentiszteletünk tartalma, jogviszonyaink ideális kánona az — evangelium. Elég nekünk evangélikusoknak lennünk. Elég Programm, elég tartalom van az elnevezésiben. A C, E. cikkírója az uniótól irtózván a régi elnevezésben a felekezeti különállást véli biztosítottnak. Hát pedig az unió, az egység, a szentek egysége, a katolieitás a mi egyházunk végső ideális célja. A reformáció tulajdonképpen nem sikerült, mert nem érte el azt a célt, amelyet akart, mert nem reformálta nem fejlesztette viszsza a középkori egyházat a maga egészében, hanem csinált egy egészségesebb kialakulást, egy evangeliumibb selektiót. De nekünk ma, a sekták virulása idején sem szabad elejtenünk a reformáció eredeti programmját az egész egyház reformálásánák, az uniónak, az egységnek nagy, széles gondolatát. Az anyagi, a szociális élet keretekbe kényszerit, mert csak formák között teljesíthetjük életfunktióinkat, de ezekben a szűkös keretekben gyakorlati élet által felállított sorompókon belül bizony ápolnunk kell az egyetemülés nagy evangéliumi gondolatát, az egy akol és egy pásztor eszméjét, melynek megvalósulásakor Isten lesz minden mindenekben. Ne féljünk ettől az uniótól. A felekezeti öntudat meglazulásának — amelyet a C. E. uniónak neuez — az evangelikus név nem lesz előidézője. Sőt. fí felekezeti különállás biztositéka, a felekezeti öntudatot mélyítő tartalom csak abban az elnevezésben található, amelyik, amikor önérzetet izmosít, ugyanakkor széles szemhatárokat nyit meg az egyházi élet fejlődése számára, fl katholikusok minket még mindig eltévelyedett, de visszavárt eretnekeknek tartanak s ebben a bosszantóan öntelt felfogásban a saját népére nagy erő rejlik. Miért ne várnók mi a katholikusokat az evangelium tiszta szép világába vissza? Ne vonakodjunk ilyen egyetemesítő katolizáló gondolattól. De kérdem : melyik elnevezésben találunk nagyobb keresztyén öntudatra és egyben elevenebb felekezeti önérzetre nevelő ható erőt: a nehezen megérthető — mert a kevesebb dogmatikai és egyházhistoria ismeretekkel bíró testvérünk előtt terjedelmes magyarázatra szoruló — régi elnevezésben, mely — igaz — csak a szük fe/ekezeti beiskolázottságot rögzíti meg, vagy pedig az újban és mégis régiben, a rövidebben és mégis tartalmasabban, a könynyen megérthetőbben, mégis messze jövendők számára szóló feladatokat tartalmazóban, a felekezetet megjelölő, mégis az egész keresztyén-