Evangélikus Őrálló, 1914 (10. évfolyam)

1914-03-21 / 12. szám

1914. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 134 veszedelmes és kényes divatja, mely a törvény kijátszására és végre is a legkényesebb vallásfelekezeti súrlódásokra fog vezetni. Az úgynevezett „kath. autonomia" életbe léptetését senki sem óhatja őszintébben, mint a protestánsok; mert ezáltal a kath. nép is némi befolyást fog nyerni saját egyházi ügyeire. Reméljük, jobban fogják tudni kihasználni, mint a prostestánsok; mert ott, valljuk be, több a rend és erősebb az összetartás érzete, mint itt. 111. Ezzel eljutottam saját magunk bajainak legfőbb forrásához; számbeli és erkölcsi fogyatkozásunk okainak és következményeinek kereséséhez. Nem szívesen teszem; de egyházam iránt érzett őszinte szeretetem azt parancsolja, hogy magán és nyilvános körökben hirdessem a veszélyt, melybe szeretett ev. egyházunk került. Rég óta figyelmeztetem egyházam örállóit azokra a körülményekre, azokra a mulasztásokra és közigazgatási visszaélésekre, melyek egyházunknak természetes fejlődését már-már lehetetlenné teszik. Sürgettem a rideg statisztikai számok eredményeinek őszinte feltárását,hogy az általános pusztulás okait láthassuk és azoknak megszüntetéséről intézkedhessünk. Fájdalom, hiába. Hivatalosan nem történi semmi. Még Homola István lelkész és Zimoványi tanár urak rideg számai sem voltak képesek felébreszteni végzetes álmaikból az illetőket. Egyházi lapjaink már évtizedek óta tele vannak panaszokkal afelett, hogy ev. egyházunk „vastag jégpáncéllal szoritja magát körül a tespedés és tehetetlenség korlátai közé" ') . . és hogy „a protestáns intelligentiánkban bizonyos holt traditionalismus és a multak dicsőségének csábos varázsa az, amely még egy ideig tartja benne a lelket." 2) ') Ei. „Eu. egyh. élet 1914. 10. sz. -) Prot. Egy. 1. ugyanakkor. Ezen folyton ismétlődő panaszok arra kényszeritettek, hogy tanulmányozzam a külföldi tekintélyes irók nézetét a Protestantismus hivatásáról általában, hogy kétkedő lelkemet megnyugtassam. Német tudósok és angol történetírók, akik mély tudásukkal figyelték meg az egyházak fejlődéseinek törvényeit, azt jegyezték fel, hogy a protestantismus, ha nem akar, vagy nem képes a fejlődő és haladó élet követelményeihez alkalmazkodni ; ha nem igyekszik külső hivatalos cselekményeiben rendet hozni és isteni tiszteletében a kedélyre ható művészi elemeket is felvenni, alig lesz képes sziveket hóditani. Rá mutatnak arra a tagadhatatlan tényre, hogy a kath. papságnál a rend és fegyelem erősebb mint a protestánsoknál és templomaikban a művészi elemek óriási hatalmat és vonzerőt gyakorolnak a hivők kedélyére. Macaulay, angol jeles történetiró, nyiltan vetette fel azt a kérdést: „hogyan van az hogy a protestantismus, mely annyi jót tett, mégsem tett többet? Honnan van az, hogy a r. kath.-egyház sok veszteségei dacára, ezer veszély között, mégis [enfartotta magát a legújabb korig? A régiság nem koptatta el; a műveltségben való haladásban nem gyengült meg. Ma is oly ifjú erővel van telve, mint ezer év előtt. Papjainak, szerzeteseinek és miszionáriusainak buzgósága a világ minden részeiben ismeretes. Hiveinek száma évről évre nő stb." Ellenben a protestantismus nálunk is, másuí is pusztul. Ugy tűnik fel, mintha a protestáns intelligentia megfeledkezett volna a XlX-ik század uralkodó eszméiről, és mintha az 1848-iki XX. t.-cz. csak azért hozatott volna, hogy a gyenge utódok szeme láttára eltemetve legyen a törvénykönyv más elavult cikkei közé! Mindezek méltó szemrehányások, melyeknek súlyát mindnyájan érezzük. Legrombolóbb vétkünk a második természetünkké vált széthúzás, a sok üres szónoklás, a szabadságnak emlegetése