Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-22 / 47. szám

484 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913. kör az egyház egységességének követelményét elegendőképen kifejezésre juttatja. Az egyetemes gyűlés már eddig is hajlott hatáskörének olyan értelmezése felé, mely szerint hatásköre érdemi természetű minden ügy elintézésénél. Jellemzésül utalhatunk az Újházi alapitvány megváltásának 1912. évi tárgyalására, amikor a benyújtott felebbezési nem csupán az eljárt alsóbb fokú hatóságok vitássá tett hatásköri illetékességének eldöntése és az alaki szabályszerűség szempontjából birálta el, hanem érdemi hatáskörét is megállapította és az egyházkerületnek az érdemi kérdésben hozott határozatát is felülbírálta. Szerintünk ez a gyakorlat, amely nem csupán egyházi alkotmányunk fejlődéstörténetével, de a tételes jogot tartalmazó alapítványi szabályrendelettel is ellentétben van, csakis onnan származik, hogy a zsinati törvény az érdemi és kasszatórius hatáskör között nem distinguál. Az egyetemes közgyűlés hatáskörének szabatos és a fent kifejtett elvi alapon álló megállapítása érdekébe aggályosnak látszik s gyökeres átdolgozásra szorul az egyetemes közgyűlés hatásköréről szóló 182. szakasz, amelynek főként f. i. k. I. y. bb. alpontjaiban foglalt rendelkezésekre hivjuk fel a figyelmet. A fentiekben már eléggé kifejtett elvi alapon kifogásoljuk végül a javaslat 232. 233. 234. és 238. szakaszait s mindezek alapján javasoljuk annak az elvnek kodifikálását, hogy az egyetemes közgyűlésnek érdemi hatásköre csupán a legfontosabb egyházkormányzati és reprezentatív ügyekre, továbbá a hebelbeli ügyek intézésére terjedjen ki; ellenben az egyház szerves egységének további sérthetetlen fenntartása érdekében kaszszatórius jellegű legfőbb felügyeleti hatásköre továbbra is teljes mértékben fenntartassék. Uallomások, buzdítások. Nt. Veres józsef esperes úr „Választ"-! irt Mikolás lelkész úr nyilt levelére. Bz a válasz lényegében egy hatalmas ébresztő beszéd e hon összes ev. lelkészéhez. B válaszra a feleletet Magyarország egész ev. papságának illene megadnia. Ugy volna szép, elragadó és megkapó, ha Veres nt. úr válaszára egy másik válasz jönne, amelyet száz és száz lelkész irt alá, amely válasz tiltakozás, önérzetes, erős, lelkes tiltakozás volna az esperes úrnak azon szavaival szemben, amelyek szórói-szóra igy hangzanak: „Rettenetes közöny, nemtörődömség ülte meg az evang. lelkészek lelkét. Nines bennük lélek, akarat, elszántság, összetartás stb." Már maga az a valóság, hogy eddig erről az egyetemes tiltakozásról senkinek nines tudomása, igazolja az esperes úrnak azt a szavát, hogy a lelkészek között nines meg az „összetartás." fi hol pedig nines összetartás, ott mindenütt meg van a közöny, nemtörődömség, ott mindenütt nines élet, mozgás, lélek. Igazaknak bizonyulnak tehát általános szemlélettel az esperes urnák többi állitásai is. Csak nem rég olvastam egy radikális világnézetű tudóstól azt, hogy Magyarországon a protestantizmus „impotens" ma, hogy lelkészei értéktelenek, hogy keveset számit ma abban a nagy élet-halál harcban, melyet a radikális ifjú világ viv a klerikalismussal, az, hogy miként hangzik el az Isten igéje a protestáns templomokban protestáns papok ajakáról. Most meg más szavakkal, de lényegben ugyanazon gondolat hangzik el ev. lelkész részéről; olyan lelkész részéről, aki meggondolt stylista, aki nagyképű üres frázisokat soha sem használ, aki már koránál fogva, tapasztalatai, bölcsessége folytán nem jajvészekel minden kis karcolásnál, bajnál, hibánál. Megvallom, hogy engem az ő szavai sokkal kellemetlenebbül érintettek a radikális izü tudós szavainál. íme hát bekövetkezik a jóslat: az ev. egyházat Magyarországon papjai fogják eltemetni. Nem tudom megmondani, hogy kitől hallottam ezt a jóslásszerü kijelentést, csak arra emlékszem, hogy még diák koromban hallottam. El is felejtettem, soha nem is jutott az eszembe. Veres nt. úr cikkének olvasása közben újra felelevenedett s első impressióim hatása alatt igazat adtam az ismeretlen prófétának: az ev. egyházat Magyarországon papjai fogják eltemetni. Ma már tul vagyok az első benyomások hatásán. Ma már inkább valami haragos érzés tölli be a szivem, valami tiltakozás féle e jóslat ellen, flzt mondom magamnak: nem lehet ez igaz, mert nem szabad igaznak lennie. A magam számára ennek a vészes izü mondásnak még az