Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-22 / 47. szám

1913 EVANGELIKUS ORALLO 485 emlékét is könnyen elpusztítom egy a munkára szánt eszköznek megadásával vagy lelkesedő gesztussal; de hát nem lehet ily könnyen végezni az esperes úrnak erős igazságosnak bizonyult szavaival. Önérzetbe vágó dolgokat mond el az esperes úr. Ugy érzem, hogy nekünk — lelkészeknek — mégis csak kellene valamit tenni válaszul, feleletül. flzt hiszem, hogy jó uton járok, ha azt mondom: az igazi felelet, az igazi válasz az volna, ha Veres nt. úr az ország minden tájáról napról-napra tömegesen kapná a leveleket, amelyeknek ez volna a tartalmuk : „tiltakozom nt. úr áilitásai ellen; én bennem van lángoló lelkesedés, lélek, bátorság, akarat, életkedv munkaszeretet, lélek." flzt gondolom, hogy amint ezek a levelek napról-napra szaporodnának, az esperes úr napról-napra apasztaná eggyel-eggyel vádjait s végül örömmel mondaná: „Bocsánat; téuedtem." Alliíom, hogy az esperes úr szívesen, örömmel vonná vissza minden szavát, mert hiszen ebben az esetben komoly, ébresztő beszéde nyomán elérte célját: ime az ország ev. lelkészei talpra állottak, felébredtek, tele vannak önérzettel, bátorsággal, munkáskedvvel, lelkesedéssel, testületi szellemmel, lélekkel. Ime olyan hadserege van, amellyel a poklok kapuit is meg lehet dönteni, amellyel a protestantizmust ebben az országban ismét potenssé, a jelen életnek szint, zamatot kölcsönző erővé lehet átváltoztatni, amellyel emeletes palotát lehet építtetni ezzel a felírással: ev. lelkészek háza, amellyel a Gyámintézet, a Luther társaság dolgait áldást hozólag a legszélesebb területen széjjel lehet terjeszteni. Olyan hadsereg tehát, amellyel életet lehet terjeszteni és kelteni, nem pedig nyomorúságot, veszteséget, pusztulást, halált. Felette fontos kérdés ezért: Bekövetkezik-e a lelkészek részéről ez a nagyon kívánatos s élet erős megváltozás vagy nem? Nem következik be és pedig nem következik több okból. flzt a közönyt, nemtörődömséget, csüggedést stb., melyről az esperes úr beszél, nem könnyüvérüség, nem a léleknek vágytalansága, tehetségtelensége eredményezte, hanem az anyagiaknak a mostohasága az eredő oka annak a szomorú képnek, melyet az esperes úr a lelkészek lelkéről fest. fl kenyér megszerzés folyton tartó, soha szünetet nem tartó harca egészben igénybe veszi a mai ev. lelkész lelki erejét; annyira foglalkoztatja, hogy a lelkének nincs ideje foglalkozni oly dolgokkal sem, amelyek pedig állásánál fogva természetes kötelességeknek látszanak. Annyira igénybe veszi a leikéi a jelen kenyér megszerzésének gondja, hogy valóban nem túlzott, frázisszerű mondás a következő: az ev. lelkészek máma nem gondoskodnak gyermekeik holnapjáról, mert elég. munkát ad nekik a „ma" kenyerének megszerzése, a holnapi nap terhét hagyják a holnapi napra. Innen az, hogy sem az ev. lelkészek fiait segélyző egyesület, sem a legújabban eszme alakban élő ev. lelkészek háza kellő támogatást nem nyer a lelkészek részéről sem. Minden anyagi mostohaság a munka szempontjából keduteleniti a lelket s ha ez a lélek intelligens, elkeseredést, mesterségesen elfojtott haragot, kitörésre készülő, forradalom vonású lelki állapotot szül. fl külső valóban csendes, közönyt, csüggedést, össze nem tartást mutat, de a lelkek össze vannak már forrva az elkeseredésben, szent haragban a kitöréshez közel álló nagy akarásokban. Valamire várnak, valami óra ütést várnak. Nem tudják: mikor üt; de ez nem is fontos, flz a fontos, mert lélektanilag bizonyos, hoyy eljő az idő, amikor egy belső parancsszóra hangos, mindenki által észrevehető, nyilt, hatalmas egységes táborban áll fel a magyarhoni ev. papság munkára : ügyének s egyházának szent érdekében. Véleményünk szerint egy olyan beszéd, minőt Veres esperes úr intézett hozzánk, lelkileg elősegíti s sietteti a nagyon várt feltámadást. Ma még a lelkeknek nyilt, önmaguk által is tudott, tehát öntudatos, ébren tömörülése nem történt meg. Ugy látszik, hogy a mostohaságnak még erősebben kell támadnia a lelkeket, hogy a lélek kitörjön s az elfojtott elkeseredésben mutogatott erőt eredményes, gyümölcsöző cselekvésekre fordítsa, fl lelkeknek ezt a megváltozását várjuk mi már mohón 1 Sajnos, hogy e megváltozást erősen késlelteti a nemzetiségi kérdésnek közmegnyuguásra való meg nem oldottsága. fl nemzetiségi kérdésnek mai kezelése csak gátolja az összetartás nyilt proelamálásának a lehetőségét, amelyet pedig az anyagi ok — mint kimutattuk — oly szépen előkészített. Rá kell mutatnunk a boldogabb jövő érdekében arra, hogy anemzeiiségikérdésnek oly kezelése, melyet alegértéktelenebb lelki vonás : a sovinizmus vagy máskép: dogmai elfogultság vezet, csak egyet eredményezhet a lelkekben: kiöli a bizalmat. Ma az a baj, hogy a nemzetiségek nembiznak bennünk s mi nem bízunk ö bennük. Nincs nagyobb érdeke ennek a szerencsétlen országnak s benne a sorsával mindig egyező evang. egyháznak annál, amit a társadalmi tudomány a jelenben folytonosan sürget, amit röviden így formulázhatunk: törekedjünk mindenáron arra, hogy nemzetiségeinkben bizalmat keltsünk magunk iránt, fl bizalomnak bírása kezesség a mellett, hogy ezt a kellemetlen kérdést kelleme-