Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-22 / 47. szám

1913 EVANGELIKUS ORALLO 485 emlékét is könnyen elpusztítom egy a munkára szánt eszköznek megadásával vagy lelkesedő gesztussal; de hát nem lehet ily könnyen végezni az esperes úrnak erős igazságosnak bizonyult szavaival. Önérzetbe vágó dolgokat mond el az esperes úr. Ugy érzem, hogy nekünk — lelké­szeknek — mégis csak kellene valamit tenni vá­laszul, feleletül. flzt hiszem, hogy jó uton járok, ha azt mondom: az igazi felelet, az igazi válasz az volna, ha Veres nt. úr az ország minden tájáról napról-napra tömegesen kapná a leveleket, amelyeknek ez volna a tartalmuk : „tiltakozom nt. úr áilitásai ellen; én bennem van lángoló lelke­sedés, lélek, bátorság, akarat, életkedv munka­szeretet, lélek." flzt gondolom, hogy amint ezek a levelek napról-napra szaporodnának, az espe­res úr napról-napra apasztaná eggyel-eggyel vádjait s végül örömmel mondaná: „Bocsánat; téuedtem." Alliíom, hogy az esperes úr szívesen, örömmel vonná vissza minden szavát, mert hi­szen ebben az esetben komoly, ébresztő beszéde nyomán elérte célját: ime az ország ev. lelkészei talpra állottak, felébredtek, tele vannak önérzet­tel, bátorsággal, munkáskedvvel, lelkesedéssel, testületi szellemmel, lélekkel. Ime olyan hadse­rege van, amellyel a poklok kapuit is meg lehet dönteni, amellyel a protestantizmust ebben az országban ismét potenssé, a jelen életnek szint, zamatot kölcsönző erővé lehet átváltoztatni, amellyel emeletes palotát lehet építtetni ezzel a felírással: ev. lelkészek háza, amellyel a Gyám­intézet, a Luther társaság dolgait áldást hozólag a legszélesebb területen széjjel lehet terjeszteni. Olyan hadsereg tehát, amellyel életet lehet ter­jeszteni és kelteni, nem pedig nyomorúságot, veszteséget, pusztulást, halált. Felette fontos kérdés ezért: Bekövetkezik-e a lelkészek részéről ez a nagyon kívánatos s élet erős megváltozás vagy nem? Nem követ­kezik be és pedig nem következik több okból. flzt a közönyt, nemtörődömséget, csügge­dést stb., melyről az esperes úr beszél, nem könnyüvérüség, nem a léleknek vágytalansága, tehetségtelensége eredményezte, hanem az anya­giaknak a mostohasága az eredő oka annak a szomorú képnek, melyet az esperes úr a lelké­szek lelkéről fest. fl kenyér megszerzés folyton tartó, soha szünetet nem tartó harca egészben igénybe veszi a mai ev. lelkész lelki erejét; annyira foglalkoz­tatja, hogy a lelkének nincs ideje foglalkozni oly dolgokkal sem, amelyek pedig állásánál fogva természetes kötelességeknek látszanak. Annyira igénybe veszi a leikéi a jelen kenyér megszer­zésének gondja, hogy valóban nem túlzott, frázis­szerű mondás a következő: az ev. lelkészek máma nem gondoskodnak gyermekeik holnapjáról, mert elég. munkát ad nekik a „ma" kenyerének megszerzése, a holnapi nap terhét hagyják a hol­napi napra. Innen az, hogy sem az ev. lelkészek fiait segélyző egyesület, sem a legújabban eszme alakban élő ev. lelkészek háza kellő támogatást nem nyer a lelkészek részéről sem. Minden anyagi mostohaság a munka szempontjából kedu­teleniti a lelket s ha ez a lélek intelligens, elke­seredést, mesterségesen elfojtott haragot, kitö­résre készülő, forradalom vonású lelki állapotot szül. fl külső valóban csendes, közönyt, csügge­dést, össze nem tartást mutat, de a lelkek össze vannak már forrva az elkeseredésben, szent ha­ragban a kitöréshez közel álló nagy akarásokban. Valamire várnak, valami óra ütést várnak. Nem tudják: mikor üt; de ez nem is fontos, flz a fontos, mert lélektanilag bizonyos, hoyy eljő az idő, ami­kor egy belső parancsszóra hangos, mindenki által észrevehető, nyilt, hatalmas egységes tá­borban áll fel a magyarhoni ev. papság munkára : ügyének s egyházának szent érdekében. Véle­ményünk szerint egy olyan beszéd, minőt Veres esperes úr intézett hozzánk, lelkileg elősegíti s sietteti a nagyon várt feltámadást. Ma még a lel­keknek nyilt, önmaguk által is tudott, tehát öntudatos, ébren tömörülése nem történt meg. Ugy látszik, hogy a mostohaságnak még erőseb­ben kell támadnia a lelkeket, hogy a lélek kitör­jön s az elfojtott elkeseredésben mutogatott erőt eredményes, gyümölcsöző cselekvésekre fordítsa, fl lelkeknek ezt a megváltozását várjuk mi már mohón 1 Sajnos, hogy e megváltozást erősen késlel­teti a nemzetiségi kérdésnek közmegnyuguásra való meg nem oldottsága. fl nemzetiségi kérdés­nek mai kezelése csak gátolja az összetartás nyilt proelamálásának a lehetőségét, amelyet pedig az anyagi ok — mint kimutattuk — oly szépen előkészített. Rá kell mutatnunk a boldogabb jövő érdekében arra, hogy anemzeiiségikérdésnek oly kezelése, melyet alegértéktelenebb lelki vonás : a sovinizmus vagy máskép: dogmai elfogultság vezet, csak egyet eredményezhet a lelkekben: kiöli a bizalmat. Ma az a baj, hogy a nemzetisé­gek nembiznak bennünk s mi nem bízunk ö bennük. Nincs nagyobb érdeke ennek a szerencsétlen országnak s benne a sorsával mindig egyező evang. egyháznak annál, amit a társadalmi tudo­mány a jelenben folytonosan sürget, amit röviden így formulázhatunk: törekedjünk mindenáron arra, hogy nemzetiségeinkben bizalmat keltsünk magunk iránt, fl bizalomnak bírása kezesség a mellett, hogy ezt a kellemetlen kérdést kelleme-

Next

/
Thumbnails
Contents