Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-03-08 / 10. szám

66 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913: sal, hanem ki a vallással és ki a hitoktatással, ki velük a magán helyre : az egyházak hatáskörébe ! A mi azt is jelenti, hogy az iskolából ki a papokkal, a tanitók elnyomóival." Ilyen tónusban cseveg az emiitett lap s végül kisüti, hogy a kultuszminiszter is azt akarja, hogy „a tanító a papnak bőven adózó népet neveljen." Ehez ugy-e nem kell commentár ? Tessék most már a fentiek tekintetbevételével körülnézni a tanitók között! Az idősebb, hogy ugy fejezzem ki magam : az ó-kor szelleme szerint igazodók s a fiatal tanitók komolyabb elemei nem ülnek fel az „Uj korszak" ugratásainak; de vájjon azért a mi tanítóink közül is sokan — ezek a vérmesebbek s egyúttal gyöngébb tehetségűek is — nem dudolják-e az ,Uj korszak" fenti nótáját? Hiszen a mi egyházmegyénk területén is csak nem régen megtörtént egy ilyen reformtanitóval az a vakmerő igazságtalanság, hogy — nála már a jelszó : nemcsak ki, hanem egyúttal le is a vallással — a vallás helyett ő lett menesztve a felekezeti ev. iskolából. Az meg már napirenden van, hogy a vizsga alkalmával a tanitó a dekánus ama kérdésére : Miért nem végezte el az előirt tananyagot a hittanból^? azt a feleletet adja : „kérem, nem volt időm, a vagy pláne „én a kátét nem tanítom". stb. Gyönyörű képét mutatja a valláserkölcsi nevelésnek az ilyen lelkű tanitó vezetése alatt álló iskola, így lesz sok helyütt az egyház veteményes kertje a gyermeklélek „tohu vabohu"-ja. Ezek után következtessünk ! A józan ész diktálja s a tapasztalat bizonyítja, hogy az az egyház, a mely hithű lelkészszel, lelkiismeretes felügyelővel s vallásos érzületű tanítóval rendelkezik: virágzik, hívei semmi körülmények között nem hagyják cserben ; de viszont amaz egyház, a melynek élén fennebb jellemzett vezetők állanak : pusztul, hivei száma csökken. Ne feledjük, hogy a lelkiismeretlen triumvirátusok árnyékában Brutusok ülnek. Kedves Testvéreim ! Bizonyára ismeretes előttetek Nelsonnak, a nagy angol admirálisnak rövid napi parancsa a trafalgári ütközet előtt, mely szerint „Anglia elvárja minden emberétől, hogy megtegye kötelességét." Mint tudjuk, az angolok fényesen győztek a franciák fölött. Nos Krisztus egyháza is elvárja a mai megnehezült, viharos járású időkben, hogy vezetői megteszik kötelességüket! A fizetésrenöezés kéröéséhez. Senki előtt sem lehet titok, hogy egyetemes egyházunk, az anyagiakban való tehetetlensége miatt, sem a közel, sem a távolabbi jövőben nem fogja, mert nem lesz képes önerejéből lelkészeinek fizetését korszerűen javítani. Ez annyira holtbizonyos, hogy az Utópia,országában tévelyegnek gondolatai annak, a ki erről álmodozik. Hiszen a legutóbbi zsinati bizottsági javaslatban is bizonyos feltételekhez van kötve a 2400 kor. lelkészfizetési minimumnak biztosítása. Megnyugtató a dologban csak az, hogy egyházvezéreink, viszonyaink ez irányú fejlődésére nézve — adott igéret alapján is — minden lehetőt elkövetnek ott a hol és a honnét mi ezen immár tovább elodázhatlan radikális fizetésrendezést várjuk méltán és követeljük jogosan, — a kormánynál — a törvényhozás utján. Mégis szükéges, hogy e legvitálisabb érdekeinkért mi magunk is sikra szálljunk, azok legális biztosítását, sürgessük, a tervezet conoipiálását lehetőleg ellenőrizzük. Mert hiszen meglepetésekre még igy is ellehetünk készülve, miután már szinte rendszerré vált odafent mindent „sine nobis" intézni el ügyünkben. Ép ugy érhet minket is e téren csalódás, aminthogy a tanítóság egyeteménél is általános consterriatiót keltett fizetésrendezé?i javaslata a Ministernek. Sok szó esett már ezen anomáliákról, de nem elég. Ugy látszik az igazi módját sérelmeink és jogos kívánalmaink feltárásának valamint annak, hogy szavunk el is hasson oda, a hol rólunk nélkülünk „gondoskodnak," — még nem találtuk el. A keret immár megvan, a mely bennünket érdekeink melletti tömörülésre befogadni hivatott. Ez a MELE. Ezen ifjú egyesületünk egyik főcélja ugy is a lelkészi fizetés rendezésének, anyegi helyzetünk javitásának a sürgetése. Az egyesület egyik jegyzője e lapnak dec. számában lelkes felhívásban szól hozzánk s ígéri, hogy „izgatni fogja az egyesületet" ,,programmot állit össze a sok teendőből" s várja a tagtársakat a szellemi találkozásra. Részben talán ennek a hatása alatt is szólok, a midőn egy eszmének kívánnám megnyerni a lelkésztársakat, — még mielőtt elkészülne nélkülünk, meghallgatásunk nélkől, önkényesen, bürokratikusán és meglepetésszerűen az a bizonyos beígért fizetésrendezési törvény tervezet. A MELÉ egyik legéletrevalóbb életnyilvánulásának tartanám, ha előkészítő közege a választmány utján aktióba lépne és már folyó évi rendes közgyűlése elé olyan részletes elaboratumot terjesztene, a mely a lelkészi fizetésrendezés tekintetében mint jogos igényeink és méltányos kívánságainknak összfoglalatja, — mintául szolgálta a Minister törvény tervezeténél. Külön megállapodás dolga lenne a megszövegezett és jól megindokolt — mondjuk memorandumnak, — a Miniszter elé való terjesztése mikéntje; itt csak ennyit emiitvén meg, hogy az, egyházunk egyetemének mellőzése nélkül, az egyetemes gyűlés sanctiójával történjék. És hogy a közös érdekek kapcsán nagyobb sulylyal lépjünk a kormány elé, szerencsésnek vélném ezen eszmének megnyerni az ORLE-t is, a melynek nagyérdemű elnöke, a mint már köztudomásu, csak nem régen oly meleg hevülettel üdvözölte a MELE.