Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-02-22 / 8. szám

66 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1913: kérdés van itt felvetve, sok megvalósult ideáról történik itt beszámolás. E helyütt csak azokra a felterjesztésekre utalunk, amelyeket az egyesület az egyetemes egyházhoz és a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz intézett. E jelentésből tűnik ki leginkább azaz egységes céltudatos tevékenység, amelyben véleményünk szerint ez egyesület ereje rejlik. A XII. és XIII. fejezetek közlik a közgyűlési előadásokat; a szakosztályok előadásaiból kettőt, amelyekből Szutorisz Frigyes, eperjesi tanár erős gyakorlati érzékkel az iskolai kirándulások szervezéséről ád okos tanácsokat, a második dr. Reil Lajos, békéscsabai tanár nagytudásra valló előadásban a socialis ismeretek bevitelét ajánlja a középiskolába. Közli az Évkönyv Fischer Miklós megnyitóját is, amelyet a középiskolai szakosztályban mint elnök mondott. Érdemes az elolvasásra. A XIV. fejezet közli azokat a felterjesztéseket, amelyeket az egyesület a nyugdíjtörvény revíziója, a családi-pótlék ügyében a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, a községi pótadómentesség ügyében a belügyminiszterhez, a tanitóképző-intézeti rendtartás (teljesen kidolgozta a tkp. szakosztály) a leányok középiskolai képzése, a polgári iskolai tanítók és az elemi iskolai tanítók érdekében az egyetemes közgyűléshez intézett. Az Évkönyv kiállítása csinos és az eperjesi Kóschnyomda jóhirét dicséri. Az uj teremtés. Valami uj teremtést várunk a mi jéggel páncélozott, merev egyházi életünkben. Ez az élet nem méltó hozzánk. Ez a nyikorogva mozdulás, ez a nehézkesség, ez a tógás merevség nem tarthat soká. Csak addig, amig az élet melegsége, hevesebb cirkulációja szét nem feszíti a békókká lett intézraénypáncélokat. Mert eljő az uj teremtés. Egyszer csak fel fogja ismerni ez az egyház, hogy neki azzá kell lennie ismét, ami volt, mikor tüzéket vitt szerte, gondolatokat dobott belé a lelkileg megújhodó emberiség közszellémébe s mikor elvágta magát a középkori egyház merev, vágányokon mozgó életétől és lett az egyének, a felébredt és a goadolatközösséggel és lslenimádással testvérekké avatott lelkek szent ekklézsiája — kiválasztottsága. Ez az egyház a sajtó egyháza! Az volt és azzá kell lennie! . . . A mi ágyúink a nyomdai gépek : ezekkel tettük a legnagyobb hódításainkat s a visszahóditásra ezeket kell munkaba állítanunk. Uj teremtés volna, ha a sajtó nagy hatalmának tudatára ébrt ive, a szószék mellett ezt a legnagyobb védő ós hódító fegyvert is feladataink nagysága s korunk igénye arányában tudnók akcióba állítani. Mennyi rejtett szépség jönne napvilágra, mennyi jégbölcsőben pihent csira szökkenne szárba : mennyi észre nem vett energia ébredne fel s milyen uj utakat vágnának az uj evangélikusok tollai a társadalmi, szellemi világban!... Nekünk — ha kell, áldozatok árán is — központi napi lapot kell alapítanunk. Legyen az tűzhelye országos egyházunk szellemi életének. Legyen toborzója a távol, egymásról mit sem tudó, de egymást kereső tollforgatóinknak, akik ilyen lap köré állva egymástól ihletet. munkakadvet és bizalmat nyernek. E lap köré aztán elhelyezkedhetik közegyházunk egész vezérkara, tudósok és főpapok, újságírók és könyvírók, prédikátorok és iinádkozók, gondolattermők és gondolatértékesitó'k. De ennek minden izében evangélikusnak s utolsó ólombetűjéig a mienknek kell lennie 1 . . . Létkérdésünk a sajtókérdés. Ebben az intenzív szellemi életet élő korban, a nyomtatott betű tekintélyét valló s gondolkozni akaró emberek előtt Krisztusnak írott betűjel kell fellépnie! Ellenfeleink a boszorkányosan gyors modern sajtóra állanak s onnan vetegetik a hálót a csak frázisaiban materiális, de lelke rejtett mélyén Istent reszketve kereső XX. századbeli emberiség tengerébe. Kérdezzük : miért nem lud egyházunk a propaganda, a belső misszió terén a felekezeti statisztikát örvendetesen megjavító eredmények)e mutatni? Miért nem tud ebben a korban, mely épp az evangelium eszméin szomjazik, kicsengő hanggal felkiáltani, hogy a keresztyénség igazi kifejezője ma már nem a merev, pápás egyház, hanem az evangelium egyháza, az örök és önreformációt valló evang. egyház? . . . Nincs más felelet erre, mint a sajtónk fogyatékossága. Az iskolát lassan-lassan kénytelenek vagyunk kibocsájtani kezeinkből. A szószékhez nem tudjuk közelebb hozni a lelkeket. Szomorú, de igy van: csak az u. n. nagy temetéseken tudunk szélesebb társadalmi területeket bevilágítani az evangélium mélységes és korunk szomjúságához csodálatosan közelálló gondolataival. Ne hagyjuk ezt a kérdést pihenni. Addig verjük élre a harangokat, mig egyszer csakugyan tűz lesz. Tűz lesz a lelkekben. Addig üssük a vasat, mig a rozsda lepattog róla s az is felmelegszik. Addig várjuk, jövendöljük a leányzó felébredését, mig egyszer csak ugyan felébred. Ez lesz a mi uj reformációnk. Az uj teremtés ! ügy legy6n

! Duszik Lajos. Külföld. Rosegger Péter és a protestánsok. A würzzuschlági hires kath. iró Rosegger Péter, Mühlpforthoz az ottani evang. lelkészhez irott levelében többek köiött ezeket irja a modern rationalistákról: „/ittól az időtől fogra, melyben a német birodalomban az evang. és nem evangelikus modernisták a kinyilatkoztatott megváltó