Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-12-20 / 51-52. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 alatt tanul, mind ezt egy év alatt megtanulja egy négy polgári osztályt és tanitóképzőt végzett fiatal emberi No, Nt. Uram, ez az „érettségi" szép kis komédia lehet és azonnali beesukást érdemelne az a főgimnázium, a melyben még ilyet is ellehet játszani. Nono — veti ellen dr. Szlávik — esak ne feledje Ueritás úr azt, a mit irtam, hogy : „Eperjesen, a hol örömünkre többen is vannak ily tanitók (itt in parentésim felemlitem, hogy Czavar ur is Pozsonyból Eperjesre menekült) az ifjúság legkomolyabb elemét, szinte savát képezik". Már engedje meg, dr. Uram, ez talán mégis tulmerész állítás, melyet — reménylem — második olvasásban nem méltóztatik fenntartani. Mert, ha igen, úgy, bár mennyire is fáj nekem, kit az eperjesi ősi eollegiumhoz és annak theologiájához igen kedves emlékek fűznek — mégis, ha már ennyire jutottunk, ugy mégis esak egyesitsük azokat a theologiai akadémiákat Pozsonyba, hogy ne keljen továbbra is ilyen összetételű „savakkal" experimentálni Eperjesen. A többi fölszólaló urnák alaposan megfelelt e b. lap szerkesztője a „Más vágányra kerültünk" e. igen találó cikkében és mivel én ezzel teljesen egyetértek, azért minden további tollharcot feleslegesnek tartok. Stigma urnák annyit mégis bizalmasan elárulhatok, hogy azok az általa fölhívott doctor juris grádussal ékeskedő, a mi különben csak doctor rerum poliíiearum lesz, — pályatársai nem a tanitói — hanem az érettségi bizonyítványok alapján vétettek fel az egyetem jogi karába. És kérem alázattal én ezt és csak ezt kívánom azoktól, általam különben igen tisztelt nagytudományu tanitó-theologusokiól és mindenkitől, kik a theologiai akadémián ev. lelkészeknek akarják magukat kiképesni, hogy mindenekelőtt, előbb kérem és nem utólagosan tegyék le a gimnáziumi érettségit, meri ez a szabály, az a másik mód pedig ;— ki mondom kereken — egyszerű svindli. Elismerésemet fejezem ki Petrovies Pál és Lombos Alfréd lelkész uraknak ama jobb ügyhöz méltó buzgalmuk felett, mellyel az érettségi, latin-görög nyelv és az egész ev. lelkészi képzettség lebecsülésén karöltve fáradoz

Jak. Azt hiszem nem sokan osztják véleményüket. Különben Petrovies Pál ur leuitázhatatlanul gavallér ember, mert ő a tanitók mellett mindjárt a tanítónőknek is udvariasan kaput nyit a sacrosancat theologia csarnokaiba. Hát az óvónőket már miért zárta ki? Meglássa Nt. uram, megaprehendálnak. Végül a Debreceni Prot. Lapnak, melynek „frappans szatirikus észrevételét" az Ev. Közérdek t. Szerkesztője igyekszik fejembe vágni — csak ennyit: a ki esak „régen ábrándozik arról, hogy a theologiai évfolyamok elvégzése a kitűnő fietal ianitóknak is lehetővé tétessék" és az „ábrándját" meg nem valósítja, annak nincs joga „féltékenységgel" és „vaskalapossággal" engem vádolni. Ez igen gyönge szatíra, Lombos ur, mondjon jobbat! Különben annyi vaskalaposságot sehol nem tapasztaltam, mint éppen a ref. egyházban pld. Zoványi esete! Végzem dr Szlávik szavaival: „Ez az igazság, a többi csupa vádaskodás'

1 Veritás. E végszónak leközlése mellett e kérdés teljesen ki levén merítve, befejezzük e vitát, lássák már most az intéző körök, hogy mit cselekszenek. Szerkesztő. fi nógrádi egyházmegye uj felügyeíól Okolicsányi Gyula esperességi első- és Rákóczy István esperességi másod felügyelőknek beiktatásáról már mult számunkban emlékeztünk meg röviden. Mikor evangelikus egyházunk ily tekintélyes nagy része, mint a nógrádi egyházmegye uj vezéreket választ, méltán kíváncsi reá az egyház közvéléménye, hogy kik, mily jellemű, gondolkozású/ egyházias érzületű férfiak léptek a vezérek sorába? flz egyházmegye, amely a vezéri pálcát kezükbe adta, ismeri őket. fl közvélemény megismerheti vallástételüket magában foglaló székfoglaló beszédjükből. E célt óhajtjuk szolgálni, a midőn a két uj vezér beszédjéből legalább egyes, őket jellemző szemelvényeket közlünk. Okolicsányi Gyula beszédjének főbb részletei ezek: „Nekünk lutheránus világiaknak kötelességünk oda állani, hová bennünket egyházunknak hivó szava kirendel és mert nézetem szerint alkotmányos egyházi életünkben a megnyilvánuló bizalom nemcsak fényes megtiszteltetés, melynek .sugaraiban melegednünk magasztosabb érzést jelent, hanem egyszersmind parancsoló kötelesség. Dallom ugyanis, hogy nekünk világiaknak egyházunk épitési munkájából a magunk részére éppen olyan osztályt kell kivennünk, mint a lelkészi elemnek, egy másra utalt egységes munkát végeznünk a nemes cél eléréséért. Ezen kötelességérzettől áthatottan állok ezen a helyen és a magam részéről kötelességemnek ismerendem, hogy a Lutheránus egyházunkhoz való tántoríthatatlan ragaszkodás érzetét felügyelő társaimban, a világi elemben fenntartani nemcsak, de fokozni igyekezzem, hogy őket egyházunk szolgálatában kifejezendő nemes ambitiójukban lelkesíteni iparkodjam."