Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-12-20 / 51-52. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 testantizmus diadalutjának kezdete az egész világ körül. Lehetetlen ugyan elképzelnünk azokat az eshetőségeket hogy mi történik akkor, ha Magyarország annak idején — hasonlóan amaz oly virágzó protestáns államokhoz — tisztán protestánssá lesz, de kétségtelennek tartom, hogy a magyar nemzet ma bizonyára egységesebb sokkal erősebb, még magyarabb is és öszszehasonlithaíaí-anul műveltebb volna, ha a 17 század elején tért foglalt ellenreformáíió elmarad és ha a protestáns szellemnek egész közéleiünkben való térfoglalását a fe'ekezeü féltékenység és a politikai viszálykodás meg nem akasztotta volna. Mert ámbár a protestantizmus mindenütt az egész emberiség haladásának szolgálatában állott és alapeszméje teljesen összeforrott a kutató kultura suprematiájával, sehol sines példa reá a történelemben, hogy a nemzeti államok kialakulását, vagy teljesen független berendezkedését megakadályozta volna. A protestáns kultura azonban nemcsak például Németföldön, de éreztette hatalmas erejét hazánkban is. Hazánkban valódi népnevelésnek a protestantizmus fellépése előtt nyomaira is alig találunk; Luther példájára, Vi a társadalom alsóbb osztályainak erkölcsi és szellemi felemelésétől remélte az emberiség boldogabb korszakának eljövetelét, nálunk is az uj hit terjesztői nem elégedtek meg a szószékről való tanitással, hanem iskolákat alapítottak, vallásos könyveket terjesztettek és evvel megvetették a népműveltség alapját. A példát követték utánunk az uralkodó egyház férfiai agyanesak iskolák alapítása és vallásos iratok terjesztése által, ugy hogy a magyar államiságnak Mohácsnál történt elbukása után, a háromrészre osztott országban a kultura által egy egységes szellemi élet keletkezhetett, amely a nemzeti egységet megmentette. De továbbá csak egy pár évtizeddel ezelőtt még vezető szerepe volt a hazai közművelődés terén; irodalma, írói iskolái, tanárai, papjai, iparosai és kereskedői valamint nyomdái elismertek és becsültek voltak az egész országban. A kulturális statisztika kétségbe vonhatlanul igazolta és nem csak más valláson lévő honfitársaink, de az egész magyar közvélemény és az állami kormányzat is szívesen beismerte, hogy a hazai protestantizmus a magyar nemzeti művelődésnek egyik sarkalatos tényezőjévé lett. És hogy az elnyomatás legsötétebb korszakában a protestantizmus életerős szervezete és hiveinek e szervezethez való vértanúi készségű ragaszkodása alkotmányunk, nemzeti különállásunk, mily hatalmas végvárának bizonyult, ennek emléke mindnyájunk szivében él és ujabb kori történelmünk lapjaira arany betűkkel van felirva. Őszinte fájdalommal kell azonban konstatálnom, hogy hazai protestáns egyházunk belső és külső élete pangásnak indult. Tekintélye és helyzete nemcsak, hog^ nem kielégítő, de mintha már megindult volna a tehetetlenség lejtőjén. A jövőbe látásnak és a nagy akarásoknak mai korszakában az egyazon vallás kapcsolata által adott és a modern társadalmi szervezkedésben rejlő erőtényezőket nem tudjuk egyházunk javára felhasználni, kultúrintézmény einkkelpedig nem foglaljuk el a hajdani domináló helyzetet. De ha ki is tudunk békülni e helyzet beismerésével, mert a hazai közműveltség általános haladását örömmel látjuk, azt mégis be kell ismernünk, hogy alkotó kedvünk és képességünk hanyatlott, vagy legalább is szünetel. Milyen más példát nyújt nekünk a katholikus egyház, amely nemcsak a hitélet és vallásosság emelésére fordit napjainkban kiváló gondot, hanem az öntudatos társadalmi gazdasági és kulturális szervezkedés terén is bámulatosan öntudatos tevékenységet és életrevalóságot fejt ki. A sok szervezet közül csak egyet emlitek jel: a kath. társadalom világszövetségének megalkotását, dacára annak, hogy az egész világra szóló központi kormányzattal bir. Nem-e gyengenségre mutat az, hogy a 1848. évi 20. t.-e. óta több mint egy félszázad telt el és még mindig nem volt módunkban gondoskoni arról, hogy e törvény szelleme és törvényhozói akarata politikai közéletünkben és állami berendezkedésünk minden vonátkozásában érvényesüljön? A törvény végrehajtásának követelésében is lesiklottunk az elvi álláspontról és már-már belenyugodni látszunk lelkészeink gyenge anyagi javadalmazásának az állam által való közvetlen rendezésébe, ahelyett, hogy az állami dotációnak alapitványszerü és egy