Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-12-20 / 51-52. szám

év. Budapest, 1913. december 20. ETAM EGYHÁZI ES ISKOLAI HETILAP. A lapot szellemi és anyagi ekintetben illető mindennemű postai küldemény, a hirdetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajöonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra. (Pest megye) küldendő. BS ^ SZERKI RAFFAY SÁNDOR •ZTIK: NOSZKÓ ISTVÁN Megjelenik hetenként egy iven A lap ára: Egész évre 12 K Félévre 6 K Negyedévre .. 3 k Egyes szám ára 40 f Hinletések és pályázatok ára: K<;ész oldal 40 R Állandó hirdetésen me^e yezés szerint TARTAkOMJEGlJZÉK : VEZÉRCIKK: Karáesony. *). Molnár Viktor esperességi jfelüggeló megnyitó beszéde. — Veritás uégszaua. Veritás. — Á nógrádi eggházmegge uj jelügy elöi. Cs. G. — Nekrolog. Sipos András. — Bel élet. Pályázatok és hirdetések. budapesti lelkész. rákoskeresztúri leikés/. KÖMl'XK A TA Kí-AK: SCHOLTZ ÖDÖN BLATNICZKY PÁL AgfaI

vi esperes-lelkész. cink' tai lelkész. GÖMÖRY JÁNOS ALEXY LAJOS eperjesi főgyin. igazgató. czeghdi nyűg. ig. t. a ni tó. Karácsony. *) Istennek dicsőség, — embernek békességi Bz volt az első karácsony ajándéka, ez a karácsony örök követelménye mind maiglan. Evangéliomi anyaszentegyházunkigszentebb hivatása e kettőnek megvalósítása. Hogy szolgáljon benne minden Istennek dicsőségére, embereknek békességére ! A célt maga Isten tűzte ki. Az utat is ő maga mutatja szent Fiának evangéliumában. Az erőt is ő maga oltja belénk az ő Szentlelkével. Az egyháznak csak egy kötelessége van: mutatni a célt, egyengetni az utat, táplálni az erőforrást a hitnek ébrentartásával s igy épiteni a földön az istenországát. Egyházunknak társadalmi helyzete azon ban sem Istennek dicsőségére, sem az embereknek békességére nem szolgál. A felekezetközi viszonyok igen szomorúak minden tekintetben. Most már a régi testvérrel is fel kellett bontani a bizodalmon alapuló jó viszonyt, mert akadtak olyan testvériséget megszégyenitő tulbuzgók, akik az emberek békességét feldúlva, elfogult vaksággal és nem az Isten dicsőségére, nem a Krisztus evangéliomának diadalára, hanem önző, kicsinyes érdekekből lehetetlenné tették a békés együttélést. Ma kiéleződtek ismét azok a széthúzások, amelyek a hitviták korában a két protestáns egyház könnyű leverefésének minden katholikus reakciónál döntőbb tényezővé váltak. Pedig amúgy is gyengék vagyunk nagyon. „Kivül harcok, belül félelmek". A harc nyugalmai, a félelem pedig önbizalmat és erőt emészt. A korszellem vágyva vágyik a vallásosság áldásaira, de belső gyengeségünk átka, hogy nem birunk a vágyódásnak irányítást és kielégülést nyújtani Istennek dicsőségére, embereknek békességére! Az evangéliomi öntudat e meglankadását tekintem én a legnagyobb bajnak. Mert a széthúzást, amelynek békét pusztító oltárán mindig oly szívesen áldoztukfellegszentebb javainkat, hiszem, hogy a külső ostrom és a folytonos vesztesség tapasztalása majd megszünteti. De mit ér, ha sem autonómiánk ostromolt falait, széthulló bástyáit, sem egyházunk épületének belső berendezését nem azzal az igazi öntudattal tatarozgatjuk, amely nélkül minden mi munkánk csak vergődés, de igazi eredményt nem terem. Zsinatolunk. Tehát történelmi időket élünk. Sok-sok ezernyi ezer koronát fektetünk be a sok beszédbe, amely