Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-12-13 / 50. szám

3 munkánk szellemét tehát a Krisztusi igazságok szolgálatába kell állítanunk, hogy teljesedjék szent leckénk szava : „a törvénynek vége a Krisztus a hivő embernek igazságára. De a Krisztusi igazságok szolgálatában kell állania törvényalkotó munkánknak, annak II. közelebbi céljait tekintue is. Közelebbi cél ? Az egyházi élet egészséges alapokon való szabályozása, hogy az, mint Isten országának földi intézménye, a Krisztusi igazságok hamisittatlan evangéliumi alapján, szazadokról-szazadokra, nemzedékröl-nemzedékre, mindig a hiuö ember üduösségére oldhassa meg magasztos feladatát. Mert ha igaz az, hogy amikor a művész vésőjét vagy ecsetjét az alkotás ihletének lázas perceiben kezébe véve, egy eszmét testesit, hogy akkor őt sohasem a muló percek, a közeljövő dicsősége lelkesiti alkotásra, de jövendő századok, sőt minden idők számára kiván alkotni dicsőt, nagyot, elragadót, . . . akkor igaznak kell lennie annak is, hogy amikor a törvényhozó a küzdő emberiség millió bajának tudatával lelkében alapvető ujitás gondolatával foglalkozik, amelyből származzék béke, közmegnyugvás, virárágzó jólét fakadása, ugy ő is sohasem k közvetlen bekövetkezendő napok, vagy hónapok számára kiván uj alkotást, de lelke előtt ott lebeg az eszmény, hogy hazájának mindörökre áldásává legyen az, amit ő a törvény határozataiba belefoglal. Mi sem alkothatunk, legalább nem fogunk hát alkothatni igazán áldásos müvet, ha azt nem abból a nagy gondolatból kiindulva alkotjuk meg, hogy evangéliumi anyaszentegyházunk egészére és egyes alkotó részeire nézve a messze jövendő számára is üdvösnek, áldásosnak bizonyuló müvet létesitsünk. Ma itt vagyunk. Zsinatolhatunk. Lehet, hogy évtizedek, ... de ki tudja, a jövendő könyvében mit tartogat számunkra Isten, lehet, hogy századok múlnak el ujabb egyházi törvényalkotás lehetősége nélkül. És akkor ez évtizedek, sőt talán évszázadok történeti-erkölcsi felelőségének egész súlya kinek-kinek saját törvényhozói lelkiismeretére nehezedik. Blbirjuk-e ezt a szörnyű terhet, ha mindnyájunkat nem hevit a komoly kötelességteljesítés nagy érzése,ha akár kényelem, akár pártosság, akár könnyű vér, akár bántódott érzések, akár kielégítetlen becsvágy, akár félremagyarázott jelenségek bármelyikünket is visszatartanak a munkától vagy ha nem is tartanak, de ez a munka nem a közegyház, nem az egész evangéliumi egyház, vagy nem az egész nemzeti életközösség erőforrásainak eszközévé dicsőül ? Ha pártoskodó szenvedély, nyelvi és nemzetiségi ötrekvések innen is, onnan is, gyűlölködő elkülönzödések, türelmetlen versengések és támadó irányzatok tépdesni akarnák a legfelelőségteljesebb, mert legtermékenyebb feladatot, az alkotás istenileg elrendelt munkáját gyakorló egy anyának egyetemét és ezzel magát a Krisztus testét!? Örök dicsősége az evangélium egyházának, hogy az ő tiszta és szent elvei szerint a legparányibb részben, a legszűkebb körben végzett munka sem lehet szent, igaz, erkölcsös, jó és áldásos, ha egyúttal a nagy egésznek, az egyház egyetemének, a Krisztusban hivők egész közösségének nem válik javára. Egyetlen bástyát sem szabad épiteniök az őrállóknak annak átérzése nélkül, hogy ez a maguképitette bástya egyúttal a nagy egésznek erősségévé ne magasztosuljon. Nos! Zsinati atyák! Testvéreim! A középkori tridentinum minden pontján ott van, hogy aki pedig másként hiszen, másként cselekszik: anathema sit! Átkozott legyen! Mi zsinati kánonainkat nem végezzük anathemákkal, kárhozatra adással. Mert tudjuk és valljuk, hogy az Ur igaz evangéliumi egyházától idegen az átok, idegen a kárhoztatás! De érezzük és valljuk: átok ülte meg magát a törvényhozást, átok maga a zsinati munka s átkozódás nélkül is átokká válik az az életben, ha azt nem az egész egyház, nem az egész haza igaz és őszinte szeretete, de kedvezés vagy pártoskodás, vagy osztályok és érdekkörök szolgálata hozza létre. Ugy dolgozzunk és munkálkodjunk tehát a nagy művön, hogy alkotásunk Istennek országában és annak földi intézményében egyéni komoly munkánk és az egész anyaszentegyház legeszményibb hivatásának átérzése és megértése által, nemzedékről-nemzedékre áldássá és ne átokká legyen s igy törvényalkotásunk közelebbi céljait tekintue is a Krisztus igazságainak a szolgálatában álljon. III. Ám végül — a Krisztus igazságainak szolgálatában kell törvényalkotásunknak állania, ha azt az erőt tekintjük, amelynek segedelméuel feladatainkat megoldhatjuk. És itt nem a mi küldőink 'és választóink bizalmára, ragaszkodására gondolok. Szép és magasztos érzés, ha tudjuk és érezzük, hogy velünk van a hivek százezreinek, sőt több mint egy milltó léleknek reményteljes bizodalma. Ám erre nézve vallom egy illusztris iró meggyőződését: „A kormányzott nép javáért és boldogulásáért az embernek önmegtagadással is kell cselekednie s a cselekvés igazságosabb méltatását nem az uralkodó szenvedélyekre, hanem a későbbi idők higgadtabb, tágabb körű belátására biznia. (Bp. Hl. 1913. 234. sz. vezércikk) Tehát