Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-29 / 48. szám

:x. év. Budapest, 1913. november 29. 48. szám. EVANG ÁLLÓ EGYHÁZ! ES ISKOLAI HETILAP. A lapoi szellemi és anyagi ekintetben iiletó mindennemű postai küldemény, a hirdetesek szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra Pest megye) kiildenöö i9 SZERKESZTIK: RAFFAY SÁNDOR NOSZKÓ ISTVÁN budapesti leikés/.. i ákot-kcreszturi lelkész. FŐMŰNK ATA KISAK : SCHOLTZ ÖDÖN ayfiii

vi ei-puieh-ielkész. GÖ/NÖRY JÁNOS eperjesi t'í.gyia. igazgató. BLATNICZKY PÁL cinkctai lelkész. ALEXY LAJOS czefjlndi nyug. ig. tanitó. Megjelenik hetenként egy iven A lap ára : Egész évre .. .. 12 K Félévre .. . 6 K Negyedévre .. .. .. .. .. 3 K Egyes szám ára .. . .. 40 f Hirdetések és pályázat f>k ár-a: . . . 40 K Állandó UirdetéseK mege' yezés szerint TARTALOMlEöjgÉK s VEZÉRCIKK: Ád?-211 ti jfópásztori szózat. Geduly Henrik — Cikkek: Vihap után Moháesy Lajos. — Az egyházi háztartás a zsinati javaslatban. Tompa Mihály. — Nehrolog. W. K. — Bei élet. - Pálg ázatok és hirdetések. Áduentí főpásztor! szózat. Geduly Henrik a tiszai egyházkerület püspöke a következő levelet intézte kerületéhez tartozó esperesekhez és lelkészekhez: „ fl közelgő uj egyházi esztendő alkalmat ad arra, hogy Nagytiszteletüségednek — és a vezetése alatt álló esperesség lelkészi karának lelkipásztori hűségéhez és buzgóságához forduljak. fílig vitatható, hogy napjaink fejünk felett rohanó eseményeinek áradatában épen a mi ág. h ev. egyházunkat fenyegeti a legtöbb veszély. Nem hivatkozom a soraink között ülők részéről is tapasztalható hitbeli közönyre, nemtörődömségre, sőt mindazzzal szemben, ami vallási, belső életünkre tartozik, a mi Isten országa dicsőségét fokozza, bizonyos fokig türelmetlenkedő, ellenséges hangulatukra. Nem hivatkozom arra, hogy a protestantismusnak s benne a mi evang. egyházunknak még csak két évtized előtt is szellemi tekintetben vezető szerepe és szinte megdönthetetetlennek látszott országos tekintélye az utolsó években egyre halványul, erőtelenedik és hogy az egyháztól idegen törekvések gyilkoló mérge szinte kilúgozza egyházunk testéből a Krisztusi épités éltető erejét. Nem hivatkozom arra, hogy szomorú szakadozottságunk, egymással nemtörődésünk, igaz lelkességünk hiányának alig lehetne kiáltóbb bizonyosságát adni, mint egyszerűen reáutalniarra a szégyenletesen szomorú, lealázó, sőt ki merem mondani, mindannyiunkat egyenesen megbélyegző eredménytelenségre, a mely eszmei és gyakorlati téren a reformatio 400 éves évfordulójának az országos egyházhoz méltó megülése tekintetében mutatkozik. Ha mindezekhez hozzászámítom azt a szomorúan fájdalmas tényt, hogy nyelvi és faji akadályoknak túlságos hatályt tulajdonitva, a Krisztus egy testében osztozó testvérek csoportokra szakadnak s a részek megbontják a nagy egész emelkedetebb szellemben felfogott öszszefogó munkáját, hivatásának igaz evangéliumi értelemben, Krisztushoz, az anyaszentegyház egységéhez s az egy haza, mint közös anyánk külön-külön nyelvek szerint is szolgált hűségéhez illő végzését, és nem feledem az általánosan tapasztalható nyomasztó közgazdasági helyzetet; akkor rövidre fogva elmondottam mindazt, a mi egyházi életünk képét napjainkban valóban borússá, sőt egyenesen sötétté teszi. A vigasztaló fény sugarait csak innen-onnan, néhány hű pász-