Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-15 / 46. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 Restauratio fraterriitatis. Hogy is vagyunk azzal a „testvériséggel

1' ? Lehetetlen a legfájóbb aggódás nélkül nézni, hogy az a végtelenül becses, annyi szent történelmi emlék gyászának és dicsőségének közösségével mélyitett testvéri viszony, melybe a két protestáns egyházat múltjának hagyománya, jelenének küzdelme s jövőjének diadala — a szó legfinomabb morális értelmében — belekényszeríti, itt is ott is olyan sebeket, olyan mély vágásokat kap, hogy az erre vonatkozó hirlapi cikkekből, közgyűlési határozatokból kisötétlik a stereotyp Ítélet: „életben maradásához kevés a remény". Szegény viszony. Annyira gyógyítgatjuk, hogy belehal. A f. évi egyetemes közgyűlésünk egyenesen azért operálta le szegényről a „nagygeresdl egyezmény"-nek nevezett szervét, hogy megtartsa az életnek, mert ez üszkösödésnek Indult. A Protestáns Irodalmi Társaság tűzhelyéről megint csak a féltékenység, a prepotencia, szabadulni akarás szikrái röppennek szét. Mint rossz házasságban kezd a két egyház bizonyos köreiben szóhoz jutni az a hang, mely a legkevésbé alkalmas a szeretettel teljes, megértő, vállvetett munkálkodásra törekvő testvéri viszony szilárdabbá s bensőbbé tevésére. Csak szeme közé kell néznünk Sebestyén Jenőtől a Prot. Szemlében megjelent és dr. Deák János által méltó válaszban részesített eme nyilatkozatnak: „a magyarság életére sem organizaciójával, sem politikai, sem társadalmi ethikájával, szóval egész pszlhéjénél, szelleménél fogva a lutherántzmus nem hathatott." Ml akar ez lenni? Először is a szerző ekszegézisének ismeretére volna szükségünk, hogy e nyilatkozat mótorikus gondolatát és okát megérthetnők. Mit ért a lutheranizmus organizációja alatt? Talán a földrajzi elosztottságát, vagy speciálisán: az erdélyi szász státus különállását? Azt valószínűen nem, hogy ennek az egyháznak társadalmi,organizáeiójaisminden izéében s testületi életének minden megmozdulásában az evangélium emberegyenlőségi demokratikus elvének érvényesülése a társadalmi téren. Hát a politikai és társadalmi ethika, vagy psziché megint mi lehet? Talán a Thököly és Kossuth nevével jelölt két nagy epocha közös pszichéje : a nemzeti függetlenség és polgári egyenlőség megteremtésének nagy munkájában a lutheri erőnek s „lutheránizmus" szabadelvüségének hatása, ereje? . . . Mert nem akarom feltételezni a szerzőről, hogy a „psziché", a „szellem", a „politikai és társadalmi ethika"; az a tóga alá rejtett lóláb volna, amely nevén nevezve a legfelháboritóbb, legtestvérietlenebb s legelvakultabb vád ... fí tótság vádja . . . fí magyartalanság vádja . . . Uagy a „se alatta, se felette" volna értendő az u. n. társadalmi psziché alatt, melyre megint csak a testvéri szeretet és együttműködési hajlandóság rovására a református atyafiak humora, uagy gúnyja ferdítette el az okos és határozott lutheri urvacsorai elintézés formulázását s forditotta ellenünk annak a világtörténelemben páratlanul szilárd Luthernek eredeti értelméből kegyetlenül kiforgatott szavait, akinek egyénisége az igaziban bizó sziklajellem örök tipusa leend. Igy van-e, nem-e: beszéljen a szerző. Majd a „társadalmi psziché" értelmét megadja, ha — elveszti higgadtságát. Szavaiból csak egyet értek meg, azt a törekvést, hogy a magyarhoni evangelikus egyházat csakugyan abba a „se alatta, se felette" helyzetbe szeretné beállítani, amely Mohamed koporsójához hasonlóan se alatta, se felette volna a magyarságnak s a protestantizmusnak . . . Hát ha a lutheri markáns egyéniségeket egyszerűen magukban látják, ám foglalják le a protestáns jelzőt is, amihez a jogot Dr. Deák János egész helyesen egyházunkénak minősiti, még akkor is elég programmunk lesz evangelikus nevünkben mind az idők végezetéig, fíz meg kizárólag a magyar protestáns egyház történészeinek vita kérdése, hogy miért lett a magyarság vallásává a kálvinizmus s miért adott helyet a lutherizmus neki ? Abban a kavargó, vajúdó, izgalmas korban, melyben a két protestáns felekezet geografiailag elhelyezkedett Magyarországon olyan mozgékony és minden társadalmi vonatkozásában annyira politikai volt a felekezeti differenciálódás, hogy a kálvini irány diadala nagyon-nagyon csekély mértékben a kifejezésre jutó hitelvek eredménye. Mint a kohóból kiömlő olvadt fém, a helyzethez Idomult a reformációi felekezetiesülés. Itt pedig a helyzet lelke, formáló hatalma akkor a politika volt: ez pedig németellenes volt Magyarországon. Részekre tagozódott az ország; a hasonló nemzeti törekvések felekezeti egyöntetűségben is kifejezésre jutottak, fíbban a korban pedig a földesurak voltak a vallásváltozás főmozgatói. (Cuius regio, eius religio). De ez — ismétlem — a történészek vitakérdése lehet. Sebestyén amaz állítása pedig, hogy „az evang. és reform, vallás egymástól óriási mértéhben elütő ember- és társadalomtypusokat teremtett", nagyon, szertelenül hiperbolikus állitás. Látunk ugyanis pápista kálvinista, kálvinista lutheránus és lutheránus kálvinista embereket; bizony eddig még egyforma lelki és jellembeli tipusokat egyetlen felekezet sem tudott kitermelni. Uannak nekünk — hála Istennek — olyan nyakas, olyan tüzlelkü és olyan haladni