Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-11-15 / 46. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 41 7 tudó és bátor embereink szerével is, hogy typusnak örömest vállalnák Sebestyénék is 1 . . Azonban erről vitázni olyan végtelenül kicsinyes. Röstellem, hogy beletévedtem. Az élet robog velünk. Mig ilyeneken szót váltunk, nagy érdekeinket hagyjuk szószóló nélkül. Professzori nyugalomban, csendes elmélyedésben lehet ezekről gondolatokat faragcsálni, de az élet e megfaragott gondolatocskákhoz nem akar s nem fog modellt ülni. fiz pedig mind a két kezével összetartani igyekszik minket. Ma az a bizonyos psziché csak egy lehet itt is, ott is : az evangélium vizéből táplálkozó, haladni bátor, előre tekintő géniusz, mely e vallás nélkül járó világot karonfogva vezetni tudja s akarja az igazabb, a jobb boldogság felé. fí Ma fogja megmérni a mi pszichénket, fi Ma fogja egyéniségeinket mérce alá állitani. Ma már tudjuk és tudják, hogy az embereket nem egyformákra teremti az Isten, még tömegeikben, a felekezetekben sem. S ma már tudják, hogy a vallás, az egyház az emberekért van. . . . Ma már nem dogmák, nem formulák kellenek, hanem lényeg, élet, alkotó, cselekvő élet! Majd elválik, hogy a felekezetnélküliség felé hajladozó, iskolázott, emelkedett lelkekre azokkal az elválasztó hitelvekkel, dogmákkal gyakorolhat-e hatást a két prot. egyház, melyek a XVI. században egész az emberégetésig menő felekezeti antagonizmust okozták? Tisztul a látóhatár. S a két protestáns felekezet hovatovább a történeti fejlődés, vagyoni és magánérdekek külömbségét fogja magán viselni, de pszichéje, szelleme, emberideálja és nemzeti ideálja, világnézete és társadalmi missziója — ha a kor, — nem: a Krisztus — lelkét megakarja érteni — csak egy és közös leheti Nem lehet elfojtanom feltörő örömömet, nem tudok pillanatig sem kétségeskedni reményeim ualósulásán, midőn a két testvéregyház lelkészi karának közeledését látom. Sokat, nagyon sokat várunk e szemtől-szembe állástól; e nagy kézfogástól. Hej de sok szüklátásu szem fog látni sokat, mindent más szinben, sőt más lényegben, mint eddig; de sok kemény nyakat fog a megismerés meghajtani. . . . fí jogi életben bomlik a testvéri kötelék, de szövődik a kollegiális életben egy másik. Püspökeink konferenciákon már találkoznak, hadd közeledjenek a lelkészek is, majd a kép és eredeti hasonlósága eldől. fíz ORLE és a MELE együttes gyűlése a Sebestyén ]enő viselkedését mérlegre veti! Szatmár, 1913. nov. 3. Duszik Lajos ev. lelkész. Néhány szó a diakonisszákról. Több egyházi lapban olvastam arról a miszsziói Füzérkéről, melyet Czibulka Rezsőné urnő lelkes társaival alapitott Léván. Nemes törekvésük a legnagyobb elismerést érdemli. Hiszen már Napoleon megmondta: „Képezzünk oly anyákat, kik gyermekeiket helyesen nevelni tudják". S ha e szavakat, a mi korunkra, a mi egyházi viszonyainkra alkalmazva ilyetén képen módositjuk: „Képezzük fiatal leányainkat oly anyákká, kik gyermekeiket majdan igaz, mély protestáns hitben nevelni tudják," ugy elmondhatjuk és remélhetjük, hogy Czibulka Rezsőné urnő eltalálta a leghelyesebb utat, mely vallásos közönyben sinylődő jelenkori protestáns egyházunkba némi javulást hozhatna. De persze csak akkor, hamennél több hasonló, lelkes, hithű úrinő találkoznék gyülekezeteinkben, kik a nemes példát követve hasonló protestáns szellemben vezetett Füzérkék által az oly könynyen idomitható gyermeklélekbe belecsepegtetnék az evangeliumi szellemet, a protestáns öntudatot, a rendithetetlen hitet. Azért tisztelet, elismerés és hála Czibulka Rezsőné őnagyságának, és mennél több hasonló lelkes urinőt protestáns gyülekezeteinknek! Örömmel emlitem meg a lévai Fűzérkével kapcsolatosan, hogy az iglói gyülekezetben hasonló Kränzchen már négy év óta áll fenn, azaz mióta diakonissza működik körünkben. Hetenként kétszer, szerdán kézimunkával és vasárnap anélkül jönnek össze a leánykák a diakonisszák lakásán. Eleintén ugy terveztük, hogy esak konfirmáltak vehessenek részt, de mivel azok száma a serdülő lánykák különféle életkörülményei miatt folyton változott; többé nem kötöttük a részvételt a korhatárhoz, s most a Füzérkét látogató leánykák kivétel nélkül polgári iskolánk növendékei közül kerülnek ki. S látni kell azt a szeretetet, azt a ragaszkodást, mellyel ezek a leánykák a liebe Sehrvesterek-en csüngenek, azt a bizalmat, mellyel minden apró-cseprő örömüket, bánatukat kitárják előttük. Látni kell azt a lelkesedést, mellyel a harmónium kísérete mellett szebbnél szebb egyházi énekeinket énekelik, azt az áhítatot, mellyel imádkoznak, azt a figyelmet, mellyel az

t ő lelkűknek szánt vallásos elmélkedéseket, s vasárnaponként a textusnak és prédikációnak az ő felfogásukhoz mért magyarázatát hallgatják. És látni kell azokat a tágranyilt gyermekszemeket, mellyekkel a felolvasó nővér ajkain csüngenek, ha az igazán evangyéliumi szellemben irt ifjúsági elbeszéléseket olvas fel nekik; látni kell a könynyeket, melyek ott rezegnek a szempillákon, ha