Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)
1913-11-08 / 45. szám
458 EVAN GELI KUS ŐRÁLLÓ 1913. gyűlések számára csak a nagyobb, általánosabb érdekli kérdések tartassanak jen. Nevezzük ezeket a kisebb testületeket akár egyháztanáesoknak, egyházmegyei-, egyházkerületi- és egyetemes egyháztanáesoknak, akár konzisztoriumoknak, akár — én ezt ajánlanám közigazgatási bizottságoknak, — a név mellékes. A lényeg az volna és legyen, hogy az egyszerű közigazgatási tennivalók ezek hatáskörébe utaltassanak. Ezeknek segítségével a közigazgatás körében felmerülő kérdések könnyebben, olcsóbban és ami fő: gyorsabban és alaposabban volnának elintézhetők. Alaposabban azért, mert ezekbe a bizottságokban hozzáértő egyének kerülnének be, akik nem töltenék el a drága időt haszon nélküli szófeesérlésekkel s nem terelnék el a figyelmet a tárgyhoz nem tartozó részleteknek per longum et latum való fejtegetésével, — miként ezt közgyük léseinken, föl egészen az egyetemes közgyűlésig, számtalanszor tapasztalhatjuk. Ez volna tehát az ^gyik eszköz egyházi közigazgatásunk megegyszerüsitésére. Rendkívül szerenesés gondolatnak tartom emellett az Örállóban felvetett azt az eszmét, hogy az egyes ügyeknek, illetve minden egyes ügynek, egészen az egyetemig való felebbezhetése is megszüntetendő; vagyis megszüntetendó volna a jelenlegi négy, egymás fölötti fórum rendszere. Az Örállóban megjelent közlemény a kérdést egyháztörténeti alapon fejtegette. Én mint gyakorlati közigazgatási tisztviselő, gyakorlati közigazgatási szempontból vizsgálva a kérdést, találom azt fölötte szerenesés és megvalósítandó gondolatnak. A világi közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről szóló 1901 évi törvény mondotta ki és szabályozza azt, hogy közigazgatási ügyekben a harmadfokú határozat (intézkedés) ellen fellebbvitelnek helye egyáltalán nincsen. De még tovább is megy ez a gyakorlatban immár több mint e gy évtizede kipróbált és bevált törvény. Kimondja nevezetesen azt is, hogy az elsőfokúval érdemben egybehangzó másodfokú határozat (intézkedés) ellen sincsen helye felebbezésnek, kivéve a községek és városok javadalmait, vagyonát és gazdászatát, valamint az ezek kezelése alatt álló alapokat érdeklő határozatokat. Miért ne lehetne ezt a rendszert egyházi közigazgatásunkban is meghonosítani? Ha valakinek aggodalmai volnának abban a tekintetben, hogy esetleg a másodfokú hatóságok is tévedhetnek, akkor, amikor egyértelmű határozatot hoznak az elsőfokúval, ugyancsak a világi: közigazgatás módjára biztosítandó volna az elsőfokúval érdemben egybehangzó másodfokú határozat ellenében a felülvizsgálati kérelem joga, ami abban külünbözik a felebbezéstől, hogy az annak elbírálásra hivatott felső fórum csak azt vizsgálja, vájjon az alsóbb fokú hatóságok nem sértettek-e törvényt, vagy törvényes jogszabályt s ha ilyet találna, megsemmisíti az alsójoku hatóságok határozatait s azokat uj eljárásra utasitja; de maga a felső hatóság nem határoz érdemben. Ugyanez, illetőleg ehhez hasonló a felebbviteli eljárás az igazságszolgáltatásban. Ott is bevált a gyakorlatban. Bizonyára beválnék egyházi közigazgatásunkban is. Még további egyszerűsítés lehetne az, hogy bizonyos, eddig hivatalból minden esetben felsőbbhatósági jóváhagyás alá terjesztendő kisebb jelentőségű ügyekre kimondandó volna, — miként ezt nemrégiben egy a városokra hozott törvény kimondotta, — hogy azok felsőbb hatóságijóváhagyást egyáltalán nem igényelnek. Csak a felebbezési határidőt kell azokra bevárni s ha nem jelebbeztetnek az ilyen ügyekben hozott határozatok, végrehajthatók. Ezeknek egyházi közigazgatásunkba beillesztése jelentékenyen meggyorsítaná megegys&erüsiíené azt. A lüktető élet pedig azt kívánja, hogy lépést tartson
