Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-02-01 / 5. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 7 < mindannyian, papok és világiak, ós tegyünk meg mindent az érdekében; járjuk be csak az országot, ugy, a hogy a reformátusok teszik és használjuk fel a tisztességes, egyházhoz illó pénzszerzésnek a módozatait, hiszem, hogy már 1917-ben is képesek leszünk valamit tenni ez eszme realizálására, különösen ha számba vesszük, hogy a reciprocitás révén mi is tarthatunk igényt az állam támogatására, a mely tudvalévőleg legközelebb 300 ezer koronányi összzeget folyósitott a református egyháznak a Kalvineum céljaira. E i ugy látnám ezt az eszmét megvalósitandónak. hogy egy kedvező fekvésű, nagy, lutheránus, * különféle tanintézetekkel biró városban egy jókora telket igyekezzünk szerezni, — esetleg még ingyen is hozzájuthatunk, — és azon törekednénk aztán fokozatosan, pavúlonszerii házcsoportok által egy megfelelő intézményt létesiteni, a melyben a papi özvegyek és árvák hajlékot s szerényebb díjazásért ellátást is kaphatnának s a. honnan aztán gyermekeiket könnyebben neveltethetnék. S ez által özvegyeinket megkimélnök <t hajléktalanság keservétől s a papi árvákat attól az elkanyagoltatástól, a melyben bizony nem egynek közülök a neveltetési költségek hiánya miatt része van. És ha aztán ez az intézet tovább fejlődnék, — a minthogy fejlődik is, ha komolyan neki látunk a dolognak, — lehetne benne néhány szobácskát kiszorítani azon elaggott lelkészek részére is, a kinek öregségükre nincsen gondozójuk. Persze, a ki mindjárt megijed az első nehézségtől s azt hiszi, hogy egy ilyen nagyobb méretű munkát és áldozatkészséget igénylő eszme egyházunk keretén belül meg nem valósitható, azzal nincs mit beszólni, az ilyen nem ismeri sem a lelkesedés alkotó erejét, se nem olvasta soha sem a hallei árvaháznak, sem más hozzá hasonló mustármagnyi kezdődésü intézménynek a történetét, Az a hétszáz magyarországi lutheránus pap óriási mozgató erőt képvisel, ha akar! S nagy dolgokra képes az emberi erő, ha Isten segiti. S miért kételkednénk mi az isteni segítségben, ha kellő lelkesedéssel és erélylyel látunk munkához, a mikor ezt a segítséget magunk körül annyiszor láthatjuk!? * Ti hozzátok szólok első sorban, a kiket a dolog legközelebbről érint s á kiknek legjobban kell tudnotok megérteni szavaimat: Kedves testvérek, lelkésztársaim! Titeket kérlek arra első sorban, hogy tegyétek ezt az ügyet magatokévá s gondolkozzatok felette, hányjátok-vessétek meg azt alaposan a papi értekezleteken is, hogy a mely oldalai talán ma még homályosak, azok is tisztázódjanak s mi már kiforrott, megvalósításra megérett eszmével menjünk elibe a nagy jubileumnak s akkor talán le is tehessük az alapkövét az általam megjelölt áldásos intézménynek. Tudom én, hogy ez eszmével kapcsolatosan még sok mindenféléről lehet szó, a mit alkalom adtán magam is szándékozom elmondani, csak arról ne legyon szó sehol, hogy gyáván megijedjünk s az eszmét elejtsük, a melyet én a lelkészek családapai nyugalmának s féltett kedveseik jövőjének biztosítása érdekéből vetettem papírra, olyan jóakarattal kérvén meghallgattatást, mint a minő jóakarattal irom én e sorokat. Létesítsünk egy otthont a papi özvegyek és árvák, illetőleg elaggott lelkészek részére! És még egyet kérek. Azt nevezetesen, hogy mindazok, a kik ezzel az eszmével sympathiálnak, legyenek szívesek engemet arról értesíteni, hogy lássam, érdemes-e ezzel a dologgal tovább isfoglalkozni, vagy pedig csak oda kell azt temetni sok egyéb derék és jóravaló eszmék mellé. Hirek Amerikából. Nevezetes ünnepe volt a múlt év december havának 8-án, vasárnap délután a tízezernél több lelket számláló detroiti magyar telepnek, szorosabban a mi amerikai magyar hitsorsosainak. Ekkor helyezte el Qgyanis a detroiti magyar nyelvű ág. h. ev. gyülekezet az épülés alatt lévő templomának és iskolájának szegletkövét nagyszabású ünnepség keretében, amely ünnep bizonyára kimagasló napot jelent mindenkoron amerikai magyar Sionunk történetében. Örömmel közöljük ezen hirt magyarországi testvéreinkkel is, mert megtudják belőle, hogy — bár a messze idegenben vetődtünk — szeretettel ápoljuk itt is az édes anya emlékét s megőrizzük itt is az apáinkról ránkmaradt legdrágább örökségünket: evangéliumi protestáns hitünket. A detroiti egyházközség mindössze nagyon rövid múltra tekinthet vissza. Két esztendeje sincs annak, hogy idejött a gyülekezet első lelkésze Becker Jakab, aki néhány lelkes hívőnkkel 1911. április 2-án megalakította az egyházat. E naptól kezdve a gyülekezet amerikaias gyorsasággal fejlődött hónapról-hónapra. Alig egy negyedév leforgása alatt telket vásárolt 1600 dollár vételárban s midőn azt teljesen kifizette, fokozott buzgósággal folytatta az építkezéshez szükséges összeg gyűjtését a hivek között, kiknek dicsére'

es áldozatkészsége mellett a mult év őszén elértük aií az időt, hogy az építkezést is megkezdhettük. Azóta serényen dolgoznak az építők és az emiitett napon elhelyezhettük a szegletkövet; teljesen elkészülni pedig március 15-én fognak ópitőink a nekünk oly kedves művel. A szegletkőletétel ünnepén valláskülönbség nél kü résztvett egész Detroit magyarsága. Képviselve voltak