Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-02-01 / 5. szám

IX. év. Budapest, 1913. február 1. 5. szám. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI HETILAP. A lapot szellemi és anyagi tekintetben illető minöennemű postai külöemény, a hirbetések szövege és ára, valamint az esetleges reklamáció is a lap tulajdonosához: Noszkó István lelkészhez Rákoskeresztúrra (Pest megye) külöenöő. I§3 SZERKESZTIK: RAFFAYSÁNDOR NOSZKÓ ISTVÁN budapesti lelkész. rákoskeresztúri lelkész. FÖMÜNKATÁRSAK: SCHOLTZ ÖDÖN BLATNICZKY PÁL ágfalvi lelkész. cinkotai lelkész. GÖnÖRY JÁNOS ALEXY LAJOS eperjesi főgym. igazgató. czeglédi nyug. ig. tanitó. Megjelenik hetenként egy iven A lap ára: Egész évre 12 K Félévre 6 K Negyeöévre 3 K Egyes szám ára 40 L Hirdetések és pályázatok ára: Egész oldal r. . 40 K Állandó hirdetéseit megegyezés szerint TARTALOMJEGYZÉK : VEZÉRCIKK. Létesítsünk Lutheráneumot! Paulik Jáno<. rikából. B. J. — Belélet. — Pályázatok és hirdetések. CIKKEK: Hirek AmeLétesitsünk Lutheráneumot! Irta: Paulik János, nyíregyházi ev. lelkész. A tiszavidéki egy házmbgyei hlkészegyesület a műit ev tavaszán Nagybányán tartott értekezlete egyebek közt foglalkozott azzal a kérdéssel is: micsoda alkotással kellene a reformáció négyszázados évfordulóját magyarhoni ev. egyházunkban emlekezetessó tenni; s beható eszmecsere utan ugy találta, hogy a legkívánatosabb lenne egy o y.ui intézméiry

nek u iutebitéae, a milyet a ref. Kalvineum mozgalom vett tervbe. Hogy mit jelent ez a szó: Kalvineum odaát, református testvéreinknél, azt talán fölösleges magyarázni; s hogy mit akar jelenteni az a másik szó, a melyet ón ezen cikkem címébe beillesztettem: azt szeretném itt röviden kifejteni, egy r szt a tiszavidéki leikés/.egyesiilet megbízásából, mint annak elnöke, másrészt a saját lelkem indításából is, mint a ki ezt az eszmét régóta hangoztatom s annak megvalósítását alkalomszerűnek, nagyon kívánatosnak, sőt — ne vétessék nekem zokon a kifejezés — a lutheránus papság becsületbeli tartozásának tartom. Előre is megjegyzem, hogy ón a cimre, vagy névre nem fektetek súlyt, hiszen én a Lntheráneum szót csak ugy hevenyeben s a Kalvineum-m&\ való bizonyos eszmerokonságnál fogva alkalmasom s bizonyára t dálni fogunk mi ennek a mozgalomnak a részére, ha megindul, egy megfelelőbb és magyarosabb cimet is. • * Térjünk a dologra. Nagyon jól tudjuk, hogy a vjlágon minden valamirevaló ember arra törekszik, hogy családját a bekövetkezhető katasztrófák esetére biztosítsa, a minthogy kötelessége is az minden csaladapának. A mióta egyházunkban az áldott tevékenységű nyugdíjintézet életre kelt, azóta némileg enyhült az a lesújtó nyomás, mely a lelkészek, mint családapák lelkére okvetlenül ránehezedett, a mikor eszükbe jutott, hogy haláluk esetén nejeik és árváik a legszánalomraméltóbb helyzetbe jutnak De ha, mondom, enyhült is ez a nyomás s a nyugdíjintézet ma már a megrokkant lelkészek, papözvegyek és papi árvák részére meglehetős szép összegeket is folyósíthat: megvan e már ez a kérdés oldva teljesen meí?nyug atólag, biztosítva van-e a papözvegyek és papi árvák sorsa ugy, a hogy azt ezen özvegyeknek a társadalmi állása s az esetleg reájok háramló nagyobb gyermekneveltetési feladatok megkívánnák? Azzal a néhány száz forinttal, amit esetleg özvegyeink a nyugdijintézetfől kophatnak, képesek lesznek-e a folyton dráguló viszonyok között tisztességesen megélni, és ha egy csomó, talán épen serdülő korban lévő gyermekkel maradnak vissza, gyermekeiket is neveltetni, a mikor az igényelhető összegnek jókora részét tudvalévőleg lakásra kell forditoniok? Nekem több papözvegyet van módomban figyelemmel kísérni, igen előkelő s az egyháznak annak idején nagy szolgálatokat tett papok özvegyeit, és mondhatom, elszorul a szivem, a mikor nyomorúságos életviszonyaikra gondolok; s önkénytelenül is az a kérdés támad lelkemben: hát azt érdemli-e egy pap, a ki egész életében az emberiség jólétét munkálta, s erre az oltárra énjének legbecsesebb erőit, ídejet, 5t gyakran még pénzét is vitte áldozatul, hogy végűi — halála esetén — az ő saját családja jusson nyomorba s kedvesei ide-oda hányódjanak s kénytelenek legyenek a változó emberi kegy morzsáit koldulni?! Nem volna-e kötelessége annak az egyháznak, a melynek érdekében verejtékeztek férjeik, hogy az számukra tűrhető s minden meg-