Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-01-25 / 4. szám

1913 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 7 < igazságügyi miniszternek egy rendelete a törvényszéki hivatalhoz, valamint a kultuszminiszternek egy rendelete az intézetekhez, amelyben elrendelik, hogy a motu proprio által érintett ünnepek a naptárakban mint eddig munka, illetve iskolai szünettel tartandók meg e napok. A magyar kormány pápásabb a pápánál a róm. kath. egyház érdekeit mindenben előmozdítja, mireánk protestánsokra nem is hederit. Legnagyobb ünnepünkön, a nagypénteken, mivel az nincs piros hetükkel nyomtatva, a prot. hivatalnokok ugy dolgoznak mint hétköznap s holmi Mária ünnepeken, melyeket a pápa sem tart fontosaknak a prot. hivatalnok és tanár szünetel, mintegy ünneplésre van utalva. Pedig tessék elhinni, hogy főképen állami' iskolákban járó evang, növendékeinkre psychológiai és vallási szempontból roppant káros hatással bir az a tény: miért keli neki oly ünnepeket ex offo megtartani, amelyhez semmi köze s miért kell oly napokon, amikor prot. szempontból egész bátran dolgozni lehetne, minden további okoskodás nélkül, mert az pirosbetüs nap a kalendáriumban, ünnepelni. S igy gondolkozhat a hivatalnok is! Erre más felelet nincs, mint az, hogy a kath, vallás ma is államvallás, csak a papiron nem az, az állami és társadalmi életben az ! Mikor jutunk mi protestánsok oda, hogy a mi ünnepeink az állam, az egyes hivatalok és hivatalnokok által respaktálva legyenek mikor jutunk oda, hogy ne a Mária ünnepeken, hanem nagypénteken minden vonalon a protestáns egyének vallásos kötelmeiknek eleget tehessenek annak dacára, hogy a naptárban nincs pirosbetükkel e nap kinyomtatva. Ideje volna nekünk is e tekintetben egyszer már erélyesebben fellépni. Főképen a katonaságnál még ma is az a szégyenletes állapot áll fenn, hogy űrnapjára prot. tisztek vezényelnek ki valláskülönbség nélkül prot. katonákat a parádé emelésére s nagypénteken pedig ugyanazok a tisztek kirukkolnak katonáikkal együtt a leghétköznapibb gyakorlatok végzésére. — Magyarország a katholicizmus eldorádója ! Egy különös mininiszteri rendeletről. Az ,,Őrálló" 2. száma egy különös miniszteri rendeletet közölt, a melyre csudálom, hogy a Nagytiszteletü Szerkesztőségnek semmi megjegyzése sem volt. (Az ilyen min. rendeletek sokszor az utolsó pillanatban érkeznek hozzánk, nincs is reá időnk, hogy rájuk azonnal kitérjünk. Igen örvendünk, ha azokat nem mi, hanem olvasóink bírálják meg. Az ily rendeleteket erélyesen vissza kell utasítani ! Szerk.) Én inár néhány nappal az előtt megkaptam e rendeletet a főesperesemtől, és megvallom, hogy pirulva és szégyenkezve olvastam azt át, a mely olyasmit kiván tőlünk papoktól, a mely a mi papi hivatásunkkal sehogy sem fér" össze. Mert mit követel ez a rendelet tőlünk? Azt, hogy adjuk tudtára a híveinknek, hogy a ki közülök spiczli szerepre vállalkozik, vagyis a ki denunciál, besúg, följelent, szóval elárulja Amerikába készülő társait, az azért a tetteért a hatóságtól 8 korona jutalomban részesül. Hát kérdem: a lelkész hivatásához tartozik-e az? Nem lealázó-e ez a lelkészi állásra nézve? Hát nincsenek-e az államnak közigazgatási tisztviselői, a kik az ilyeket sokkal könnyebben és hatásosabban tudtára adhatják a népnek? Nincsenek-e rendőrei, csendőrei, ímancai, a kikre az ilyeneket rábízhatja? s a helységeknek dobosai, a kik azt az utcákon cs utcasarkokon kidobolhatják? Igazán csudálom, hogy püspökeink és espereseink minden lelkiismereti aggály nélkül fogadták és közölték velünk is ezt a. különös rendeletet. Megkérdeztem a ref. collegát, s megkérdeztem a róm. és gör. kath. lelkésztársakat is, s azok elámulva hallottak e nekünk küldött min. rendeletről, a mit — mint mondják — ők is olvastak ugyan az újságokból, de ők — legalább idáig még nem kapták meg e rendeletet felettes egyházi hatóságaiktól. Különös volna, ha csak épp mi kaptuk volna azt? ! — s. — ő. Miniszteri rendelet az iskolai pecsétek tárgyában. Az elemi iskolai végbizonyítványokkal kapcsolatban a Vall. és Közoktatásügyi minisztérium az iskolai hivatalos pecsétek használata tárgyában fontos rendeletet bocsátott ki az egyházkerületek püspökeihez, amelyet alább teljes szövegében közlünk — tekintettel arra, hogy annak végrehajtása felelősség terhe mellett rendeltetik el: Vall. es KÖzokt. m. kir. Miniszter 1912. évi dec. 28-án kell 88697 sz. rendelete: „Az 1908: XLVI. t.-c. 7. §-sa reám ruházta azt a jogot, hogy az elemi iskolai végbizonyítványnak és az elemi ismétlő iskolai bizonyítványnak az iskolafenntartók állal használandó mintáját megállapítsam. Ezen bizonyítványok mintáit a 2103/912 ein. sz. a. kiadott rendeletemmel megállapítottam s a főtiszt. Főhatósággal volt szerencsém már közölni. A közölt bizonyítvány mintákon az illető iskola pecsétjének alkalmazását is elrendeledőnek találtara. Mivel pedig az 1908: XLVI. t.-c. 7. § ának rendelkezéséhez képest ezen bizonyítványok magyar nyelven állitandók ki, — az iskola pecsétjének körirata is természetszerűleg csak magyar nyelvű lehet. Ehhez képest a Belügyminiszter úrral egyetértőleg a vám. közig, bizottságokhoz egyidejűleg jelen szárn alatt kiadott rendeletemmel kötelezőleg elrendeltem, hogy minden egyes községi és felekezeti iskola részére oly kiállítású bélyegző (pecsét) szereztessék be, amelynek köriratában, naint íenntebb megjelöltem magyar nyelven az iskola fokozata és jellege szerepeljen s a helységnek az 1.898: IV. t.-c. 5. §-a értelmében megállapított hivatalom neve legyen feltüntetve. Azon iskolafenntartók mindazon által, melyek az 1908 : XLVI. t.-c. 7. § ának első bekezdése alapján a nem magyar tannyelvű iskola részéről kiadandó iskolai végbizonyítvány rovatait a magyar nyelv mellett az iskola tannyelvének megfelelő nyelven is kf akarják tölteni, — jogosítva vannak £z iskola pecsétjének köriratához az iskola fokozatát és jellegét megfelelő magyar körirat mellett másodiorb'i:' az iskola tannyelvének megfelelő köriratot