Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-01-25 / 4. szám

38 1913 is alkalmazni, — mely természetszerűleg a magyar nyelvii körirat méreteit tul nem haladhatja, — hang­súlyozván azonban, hogy az elemi ismétlő iskolai bi­zonyítványokon kizárólag csakis magyar köriratu bé­lyegző alkalmazható, végül ugyancsak a Belügyminister úrral egyetértőleg elrendelem, hogy a szóbanforgó bizonyítványokon az illető iskola és nem az iskolaszék pecsétje alkalmazandó. Tisztelettel felkérem a főtiszt. Főhatóságot, kogy jelen rendelkezésem végrehajtását saját hatáskörében is ellenőrizni méltóztassék Budapest, 1912. dec. hó 23. Zichy. Tekintetbe véve, hogy ezen rendeletnek végrahaj­tása felelősséggel jár, a püspökök már felhívták az egyes espereseket, hogy körozvényüeg e rendeletet minden egyházközség iskolájával közöljek és az egyház evang. telek, elemi iskolák iskolaszékeit utasítsák, hogy felelősség terhe mellett hajtsák végre. Nyilvános nyugtázás. A torzsai áiva- és szere tet házra (konfiirrnandus otthon) a mult évben követ­kező adományok folytak be: Berkovits Márk 2 korona, Csanádi egyh. 8'89 K, Szentetornya TöO K, Borbély L-né Bpest 10 K, Tiszaszentmiklósi iskola 20"50 kor, Dunaszilas iskola 3614 K, Kiskőrösi hívek 14 korona, Ma^yarboly lelkész 2 K, özv. Vladárné 3 K, Sz'ibó Ernő tanitó 6 86 K, özv. Mokry Endrené 10 K, Óver­bász egyház 6 K, özv. Skultéty Jánosné 100 K, Pin­czéd felső konf 18'86 K, báró Vojnits István 100 K, Dunacsép isk. 4 10 K, Káty iskolások 9 85 K, detto I—III oszt. 190 K, Limbach kinf. 5*40 K, Ujsóve konf. és lelkész 20 K, Izsákfaha konf. 2 K, Bulkesz konf 32 50 K, Róth Fülöp Sóve 5 K, Vársomlyó isk. 5*48 K, Neudorf konf. 8'80 K, Ferenczhalom isk. 54 48 korona, Burin konf. 4 K, Stanó S. lelkész 4 K, Vámos egyházk. 2'60 K Nagy-Eizsébetlak 4 K, Szepesbéla konf. 4 K, Óker egyházk. 50 K, Cservenka isk. és konf. 32 40 K, Lajoskomárom konf. 2 36 K, Breznóbánya konf. 20 70. Budaszállási konf. 2 08 K, Petrőcz konf. 15*92 korona, Freund P. 3'20 K, Rfeketehegy iskolások 21*41 K, Ho­mokos isk. 10 K, Pinczéd alsó egyh. 25 K, Temesbe­rény konf. 5'52 K, Bajza konf. 4 K. Engisch Fr. 14 K, Szeghegy isk. 6 K, Baja isk. 3*30 K, Grinád isk. 150 Istvánvölgy konf. isk. 21 K, Kuczora egyhk. 5 korona, Egyet, közgyűlés 100 kor, Kátyfalu konf. 292 korona, Kiskér koni. 10 kor , Bájer Fülöpné Óvelin 5 korona, Rákoskeresztúr konf. 8 kor, Óverbácz iskolások 1180 kor., Schölt M. Leibitz 1 kor, Schölt K. 4 kor., Polcz L. 5 kor., Lumtzer 10 kor., Sperling Julia 2 korona, Leibitz isk. 4'30 kor., Tiszakálmánfalu konf. és isk. 35 38 kor, Szólpény isk. 17*56 kor, Kukmér konf. 10 kor, Szucsány egyhk. 5 kor, Alsószeli konf. 7*04 Göl­niczbánya konf. 320 kor, Zombor egyh. 2 kor. Kiszácsi egyh. tagok 20 kor, Kapossi J. 10 kor, Hegyeshalom 4 kor, Beska konf. 7. Kiszácsi hívek 8 41 kor, Ráth Arnold és neje 200 kor, Kakaslomnicz 950 kor, Cserepes 3 70 K, Horta konf. 2*31 kor, Szentgyörgy konf. 7 40k,Go­linci leányegyház 4 kor, Bonyhád főg. ifj. egyesület 5 kor Szarvas tanítóképző 12 kor, Selmeczbánya lie. Biblia egyes. 20 kor, Nőegylet Budapest 25 kor, Zsablya konf 8'90 kor, Nógrádszentpéter 5 kor, Ujverbácz konf. és isk. 25 kor, Berkovits 2 kor, Aszód leánynevelő 18 K, Sajókaza 2'48 kor. Modor leányiskola 10 korona, dr. Schneider Károlyné Kuia 100 kor, Lőwy Adolf Kula 5 kor, özv. Schumacher Frigyesné Baja 40 kor, Turóczi gyámint. 15 kor, Reinhard János 20 kor, Klein József 2 kor, Szmik Gy. Óbecse 20 kor. Klein Ádám 2 kor, dr Ilg Ede 10 kor, Glück Frigyes Bpest 5 kor, Kéler Napoleon Bpest 10 kor, Korcsek Pozsony 5 korona, Zólyom egyhm. gyámint. 40 kor, Beszterczebánya gyáminl. 5 kor, Hont Kisujfalu — 80 fill. Pusztafődé­mes 3 kor. Dunántuli Gyámint. 16*56 kor, Vágód 3 K, báró Vojits István 50 kor, Budapesti gyámintézet 20 kor, Pesti egyhm. gyámintézet 10 kor, Székesfejérvár egyhk 10 kor. dr. Pózel István Bpest 20 kor, Lőbl Zs. 10 kor, Dech Keresztély 1 kor, Bácsi egyh gyámint. 16211 kor. Holies konf. 1.40 dr Szelényi Ö. eyüjtése 24 kor. Székács kör Pozsony 6 kor, Bányakerület ár­vaalap 1465 35 kor, Berkovits M. 2 kor, Zwiebel A. Bpest. 2 kor, Plachy A. Kassa 5 kor, Lőcse konf. 17*50 Tótpelsőcz egyháztagok 20 kor, Bácsi egyházm. 100 K, özv, Skenderovics T. 5 kor, özv. Schumacher Fr. Baja 10 kor, Róth Arnoldné 20 kor, Aszód leányiskola 18 kor, Wágner G. A. főesperes Ujverbácz 10 K, Répcze­la/í egyh. 2 84 kor. A G. A. egylettől 2354*34 korona, a torksai hívek 1500 koronát adakoztak. A mindenható áldása legyen az adakozón, vala­mint adományukon. Torzsán, 1913. jan. 10-én. Famler O. A. Hüttenberger Károly Tausler Frigyes lelkész, elnök. II. elnök. pénztáros. Szerkesztői üzenet. Egyházfelügyelőnek. Ne tessék kívánni, hogy az Opportunismus gyerekes vádjára reflektáljunk s igy legyen szabad „nyílt levelét" tisztelettel félretennünk. Egyébként a „nyílttéri lap" megindulására nézve „egy soktól igen eltérő s többel azonos érzékeny lélek impresz­sziója azhogy „a behatás igen külünjár^", mert egy uj lap megindítását „a kmtura ez évi számadásaiban képzeletünkkél össze nem kapcsoltukDe azért ez „nem fogja készületlenül találni egyházunk alkalmazkodó ké­pességét," ahol „a közvélemény időszerűnek látja az egy­séges társadalom megteremtésére közrehatni." S ha igaz, hogy „Törökország sirján kegydetképen a bolgár nép vásár piaca vont korlátot" ugy az is igaz, hogy evang. közérdek, hogy az ,Evang. Közérdekmelynek vezér­cikkéből e szemelvényeket vettük, mielőbb megszűnjék, — még akkor is, ha a szerkesztőből valóban a közér­dek „izzasztotta ki az elhatározást A szerkesztésért felelős: NOSZKÖ ISTVÁN laptulajdonos.

Next

/
Thumbnails
Contents