Evangélikus Őrálló, 1913 (9. évfolyam)

1913-01-18 / 3. szám

22 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ 1913 derék munka s esetleges tévedéseit csak az elfogultság tüntethette föl oly színben, hogy a min. az engedélyezést megtagadta. Nekem azonban, ha a kifogásokat Axaméthy levelével egybe vetem, az a gyanúm, melynek Kapi Béla is kifejezést adott, hogy a tankönyv az egyháztörténeti részben foglaltak miatt részesült ily mostoha elbánásban. Erre azonban a min. nem volt joga. A törvény idézett szakasza világosan mondja, hogy „a min. által is helybenhagyott hazafias tartalmú olvasókönyvek" használtassanak. Ezzel ki van fejezve, hogy a bírálatnál főkép arra kell ügyelni: megfelel-e a bírálat alá bocsátott tankönyv annak a követelménynek, melyet a hazafias érzület ébrentartása s fejlesztése érdekében támasztunk. Hittani könyveket ily szempontból megbírálni nem lehet s igy e rendelkezés a vallástani könyvekre nem is vonatkoztatható. Hisz ha e szempontból birálnók meg a róm. k. történeti tankönyveket, mind ki kellene iskoláinkból küszöbölni, mert ezeknek központja nem a magyar király, sem a magyar nemzet, hanem egy idegen hatalom a római pápa. Kétségtelen tehát, hogy a mikor a min. 150691/1912 sz. a. kelt rendeletének indokolásában azokra a történeti tényekre hivatkozik, melynek a róm. kath.-nak nem tetszenek, de melyeket nem prot. történetírók sem tagadnak (igy Marcaly: Világtört. VI köt. 116 old.), — hatáskörét túllépte, mert arra neki semmi törvény jogot nem ad, hogy egyházunk tanítását ellenőrizze s magyarhoni egyházunk történetéről oly férfiak Ítéletét tekintse irányadónak, akik azt nem ismerik s a maga hamisítatlan valójában ismerni nem is akarják. Nem vonjuk kétségbe a min.-nek azt a jogát, hogy az államsegélyt élvező nem magyar tannyelvű iskolákban használt tankönyvek engedélyezése ő reá is tartozik, de jövőben féltve őrzött önkormányzati jogunk tiszteletben tartása érdekében elvárjuk s közgyűléseink utján követelni fogjuk, hogy az evang. felekezeti jellegű iskolák használatára szánt tankönyvek megbirálását már a jogegyenlőség és viszonosság alapján is, ahhoz értő evang. vallású szakférfiakra bizza. Ezt kívánja az annyira óhajtott felekezeti béke, ezt minden félreértés kikerülhetése. Blatniczky Pál. Belmissziói melléklet avagy Scholtz püspök ur életre való indítványa. Mivel háborús világot élünk, hasonlatomat is a háborús világból akarom venni. Amiről a küzdő kőz katona mit sem sejt — azt a vezér már jóval előbb látja, tudja. Az ő kezében futnak össze a nagy csata mező össze-vissza kuszált szálai. Ő érzi, tudja, hol legnagyobb a szükség, hol kell gyors segiltég, mely oldalról kell erős védelem. Éppen igy érzi, tudja a mi egyházunk vezére, hol van ez időszerűit legnagyobb szükség gyors segítségre. Szemlét tartva a vezetése alatt álló munkás és azon munkamezö felett, melyen a különböző talentumokkal lelruházott munkások állanak, vezéri szeme észrevette, hogy egyházának különféle bajain csak az intenzív gyakorlati keresztyénség, a keresztyén szeretetmunkásság, a belmitszió segíthet. Püspöki jelentésének fénypontja a harmadik pont. Ez oly arany igazságokat foglal magában, hogy azokat agyonhallgatni egyházunknak jól felfogott érdekében, nem szabad. Ezek oly szavak és igazságok, melyek a messze jövőbe kihatnak s melyeknek megvalósításával áll — vagy esik magyarhoni egyházunk! Nem a püspöki jelentés, sem a jegyzőkönyv, vagy poros levéltár számára íródtak e főpásztori szavak, hanem az élet számára; egyházi életünk minden tényezője számára. Magyarhoni egyházunk jelene sivár, jövője nem biztató. Nincs oly eszme, mely köré kitartó lelkesedéssel állhatna egyházi és világi, művelt és nem művelt tagja egyházunknak. Ez igy nem mehet tovább. Ébredjünk fel! Csoportosuljunk egy közös eszme, egy szent cél köré: „Álljunk egész lélekkel a belmissziói ügy szolgálatába !

a E jelszót adta ki Scholtz püspök ur. E jelszó kiadása pedig egyházi viszonyaink alapos és mélyreható vizsgálata után lett kiadva. Egyházunk jelenének szemlélete adták főpásztorunk ajkaira e szavakat; „hogy itt nagyon sok a tennivaló, azt érezzük és még inkább érezni fogjuk, ha egyházi tevékenységünket összehasonlítjuk a protestantizmus hazájában, Némethonban feltalálható ilynemű áldásos működéssel. Valóban ugy tűnik fel a dolog, mintha mi nem is élnénk még igaz evangéliumi életet s mintha semmi bensőbb kapocs nem volna közöttünk." Nos hát kell, hogy ne csak pusztán a hitigazságok képezzék azt a kapcsot, mely minket összetart, hanem valami reális dolog, miről nemcsak vitatkozni lehet, hanem amit látni is lehet, és ahol mindenki tettekkel, alkotásokkal bizonyíthat a maga igaza mellett Lépjünk a gyakorlati keresztyénség terére, hol megindulhat a tettekben nyilatkozó nemes versengés. Főpásztorunk odairányitotta mindnyájunk tekintetét, honnan egyházi életünk a legnagyobb segítséget és a felvirágzásához szükséges erőt kaphatja, a belmisszióra! Az 1840-es években egy buzgó ember, a némethoni egyháznak oszlopos tagja, egyházát féltő gonddal,