Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-02-17 / 7. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 »T* J / • / J; Testveriseg.* Aki részt vesz a mindennapi élet harcaiban, tusakodásaiban, az lépten-nyomon, akarva nem akarva, vészit valamit lelke idealizmusából. S ennek oka épen maga az élet, amely bizony nem az ideálok diadalát, de a viszonyokkal való megalkuvás, a kompromisszumok, a paktumok térhódítását, egyenetlenkedés és versengés hullámzását mutatja a szemlélőnek. Azt lehetne várni, hogy ez az utóbbi tényező igen kis mértékben érvényesülhet a prot. egyházak beléletében, hiszen ezek hit elvükkel, multjukkal, küzdelmeikkel az ideálokért való testvéries lelkesedés mellett tettek bizonyságot. Hogy ez nem igy van a jelenben, azt tudják lapunk igen tisztelt olvasói, kik a nagygerezsdi egyezseggel kapcsolatban meglepő, és épen nem örvendetes adatokat olvashattak lapunk hasabjain. Szomorúak ezek az adatok azért, mert a két prot. egyház nem hivatalos érintkezését mutatják be nekünk a maga valóságaban ; de szomorúak azért is, inert azt bizonyítják, hogy mi mennyiie széthúzó pártos nemzet vagyunk. E vileg hangoztatjuk a testvériség magasztos jelszavát, de hogy a? életben mennyi bizonyul ebből a testvériségből bensőnek, igaznak, arról ez alkalommal jobb lenne nem is beszélni. Hogy mégis szólunk, annak a fönt idézett cikk az előidézője. A Debreczeni Prot. Lap érdemes szerkesztője emiitett cikkében határozott hangon elítéli, hogy a protestánsok egymás iránt türelmetlenek. Nagyon helyesen. A türelmetlenség mindenképen csúnya, hát még a. testvérek között! Azonban ezt olyan módon teszi, hogy a sorokból mégis csak azt következteti a tárgyilagos olvasó : a türelmetlenség helytelen, de nem is gyakorolják ezt a reformátusok, csak az evangélikusok. Hogy csakugyan ez a gondolata, azt bizonyítási módja igazolja leginkább. Amikor ugyanis arról szól, hogy mindkét prot. egyház uj egyházakat alapított az utóbbi években, azt követ kezőképen adja elő: „Az ág. evang. (sic!) egyház az utóbbi években erősen terjeszkedett az Alföldön, ahol eddig inkább mi ieformátusok voltunk a protestantizmus egyedüli képviselői. így önálló egyházakat állítottak Debreczenben, Máramarosszigeten, Szatmáron és Kisvárdán. Viszont mi is szervezkedtünk Eperjesen, Pozsonyban. A mi szervezkedésünk azonban nem járt nagyobb kárral a másik félre nézve és azután a magyarság érdekében történt. Az ág evangelikus alakulások már inkább offensiv felekezeti célokat szolgáltak és Debreczent kivéve a magyarság és a protestantizmus meggyengítésével jártak. Máramarosszigeten rosszabodott a magyarság helyzete, Szatmáron élesebb lett a felekezeti harc . . Minek folytassuk az idézést tovább, elég ebből ennyi is ! Szeretném a Debreczeni Prot. Lap igen tisztelt szerkesztőjétől megkérdezni azt, hogy a debreczeni evang. egyház csakugyan az utóbbi esztendők valamelyikében alakult-e; szeretném figyelmét testvéri szeretettel arra is felhívni, különösen mint szerkesztőjét, hogy mi nem dg. evangélikusok, de vagy egyszerűen evangélikusok vagy ágostai hitvallású evangélikusok vagyunk ; szeretném tőle megkérdezni: komolyan hiszi és vallja-e azt, hogy az Alföldön inkább a reformátusok voltak eddig a protestantizmus egyedüli képviselői! ? Avagy talán annyira degradálni akarná a nyíregyházi, a békéscsabai, a szarvasi, az orosházi stb. stb. alföldi evang. egyházak tevékenységét és szerepét ? De nem, ezeket * Felelet a „Debreczeni Prot. Lap." Zelotizmus cimű cikkére legyen elég megemlítenem, ezekről bővebben ne szóljunk most, pedig e kérdésekkel is érdemes volna egy kissé foglalkozni. Sokkal fontosabb mindezeknél ezúttal az, amivel vádol; mert hogy súlyos érv az, amit felemlít, annyi bizonyos. Hangzik pedig eképen: „Ami szervezkedésünk azonban nem járt nagyobb kárral a másik felre nézve és azután a magyarság érdekében történt. Az ág evangelikus alakulások mar inkább offenzív felekezeti célokat szolgáltak és Debreczent kivéve a magyarság és a protestantizmus meggyengítésével jártak!" Fentebb idéztük, de leírtuk még egyszer e sorokat, hogy jol a szeme közé nézhessünk a bennök kifejezett gondolatnak. Tehál : ha a református egyház terjeszkedik, ha hiveket gyűjt, az helyes, mert magával viszi a magyarságnak és a protestantizmusnak a diadalát; ha ellenben az ev. egyház cselekszik hasonlóképen, akkor — az offensiv felekezeti célokat szolgál, az meggyengítése a magyarságnak és a proteslantizmu&nak! Íme a peidaszó megvalósulva: Si duo faciunt idem, non est idein! Végtelenül örülnék neki. ha a felől győződhetném meg, hogy ez csak privát véleménye a Debreczeni Prot. Lap igen tisztelt Szeíkesztőségének s nem vallanák ugyanezt igen számosan, a legtöbben, a református egyház széles köreiben ! Sajnos azonban ez nincs igy, csak nagyon ritka kivételes esetben. Csaknem azt mondhatnám, hogy ez a református egyház nem hivatalos, de közvéleménye. Ez az a közvélemény, amelyben fölnő a református gyermek, ez az a közvélemény, amely ott marad még a református theologus, a jövendőbeli pap lelkében is, ez az a közvélemény, amely kicsinyléssel szól, ha nem gúnnyal, az evang. egyházról, ez az, aki a „testvéregyházat" mostohatestvéri állí-poiba juttatja nagyon, de nagyon sokszor a való életben! Pirulnom kell, valahányszor ilyet hallok vagy olvasok. Hát csakugyan igy gondolkoznak a mi egyházunk múltja, jelene, küzdelme, tevékenysége felől!? Hát ily kevéssé pillant bele még a testvér is a való életbe, hogy a szerint ítélne meg bennünket is! Mert a viló élet mást mutat ám. Ez azt mutatja, hogy nem igen dicséretes azzal dicsekedni, hogy a református egyház magyar egyház. Hát lehetne-e más, még hogyha akarna is lenni! ? Ugyan hány nem magyar nyelvű református gyülekezet van ? Bizony alig egy néhány! S azután ki vádolhatná meg, hogy csak néhányat említsek meg, a szepességi, a gömöri, a sárosi, a zemp éni nem magyar nyelvű evang. egyházakat, az evang. iskolákat azzal, hogy nem voltak a magyar szellemnek igazi ápolói, fentartói, terjesztői, ott ahol sokszor bizony sokkal nehezebb volt, mint az Alföld színmagyar vidékén! Bizonnyal tudom, hogy a Debreczeni Prot. Lap érdemes szerkesztője sem ! S mégis azt mondja, hogy az ujabb evang. egyházi terjeszkedés ártott a magyarságnak, pl. Máramarosszigeten ! Nincs módunkban, hogy a máramarosszigeti viszonyok ismeretére hivatkozzunk, de azt kizártnak tekintjük, hogy ha a magyarság szerepe ott ujabban csakugyan kisebb, mint volt a múltban, annak az újonnan alapított ev. egyház volna az oka! Mit tett az evang. egyház a magyarságért? Ott vannak nagvmultú iskolái, nem egyben előbb tanították a magyar nyelvet s előbb magyarul, mint a református iskolákban! De ne dicsekedjünk : a tárgyilagos szemlélőre és birálóra bízzuk az ítéletet, aki nem a hangulat, de a tények szerint itéli meg a multat és a jelent egyaránt. Minekünk azonban tiltakoznunk kell minden oly állitás ellen, hogy az evang. egyház terjeszkedése a ma-