Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-12-21 / 51. szám

460 1912 A vallás oktatása mellett. Irta: Sehwetz Mihály, kesnyői ev. tanitó Ismeretes, hogy a franciák az intenzivebb erkölcsi oktatás céljából az iskolából kiküszöbölték a vallásoktatást és azt az erkölcstan tanításával akarják pótolni. A franciák ezen példáját a németek és az angolok nem követték. Pedig a különféle szabadegyesületek ezen államokban is ugyancsak erős vehemenciával estek neki a vallás és hit tanaiból kisarjadó erkölcsi nevelésnek. Londonban pl. működik egy egyesület: az Erkölcsi Egyesület, amely a családból, az iskolából száműz mindent, ami vallásos, hit- és dogmaszerü s a Nietzsche-féle „Übermensch" mintájára az egyénekben egy „magasabb erkölcsi érzék" kifejlesztésével kezdte meg társadalomjavitó misszióját. Célja: megóvni az embert a rossznak elkövetésétől s rávezetni a /o'-nak föltétlen gyakorlására. A második érzékszervre épit, vagyis azon eszményi emberre, akit magasabb, tisztultabb gondolkodása viszen rá a helyes útra. Eltekintve az eszközöktől, melyeket a cél érdekében ez egyesület felállított, a cél jelen nevelési elveinkkel ugyanegy, S ez — Herbart nyelvén szólva — az erkölcsi jellem képzése. És itt — hogy célunkhoz közelebb juthassunk — álljunk meg egy keveset. A mult társadalmi rendje a valláserkölcsön alapult. Az erkölcsi jellemképzést a vallásoktatás szolgálta. A nevelésben az isteni tökéletesség volt az eszmény s a vallástanítás minden terrénuma az egyént az erkölcsi tökéletesedésre nevelni volt hivatva. Az emberi jellem és erkölcs minden erénye Istenben, mint legtökéletesebb eszményben foglaltatott. Az Isten volt az erkölcsi jellem megszemélyesitettje, szimbóluma. Az erkölcsök eszményeként minden ember egyedül őt tekintette. S ő volt tehát forrása is a jónak, szépnek és nemesnek. Ezekből következőleg a vallásoktatás intenciói oda irányultak, hogy a nevelendő egyének elébe az erények ben és erkölcsi értékekben gazdag bibliai alakokban és az Isten eszményiségében valláserkölcsös jellemeket állítsanak követendő példaképeknek. A szavakban, hogy „mindenki válassza meg magának hősét, a kit az Olympusra kíván követni," csúcsosodott ki a vallásoktatás végcélja. A cél pedig egy volt: ott fenn, el nem érhető magasságban van legtökéletesebb eszményem : az Isten. Azt határtalanul szeretem, rajongva tisztelem s hő vágyam, hogy erényeiből minél több adva legyen nekem. A vallásoktatásban tehát az Istenhez való közeledés hő vágyának felébresztése volt a vezérelv. S az ember veleszületett vallásos hajlamánál fogva az erkölcsök leraktározására alkalmas talajul is szolgált. Mit hozott ezzel szemben legújabb korunk? A vallástanítás háttérbeszoritásával előjöttek az iskolában a természettudományi tárgyak; a természet titkait felfogta az ész, az értelem; az emberek lelkében tanyát ütött a kétkedés izgatottsága s ennek folyományakóp szerte elhangzott a vérmesebb temperamentumok riadója: nincs Isten. Rettentő csalódás! Az emberiség követendő eszményképe, az Isten — nincs. Hát akkor kit kövessünk, kihez tökéletesedjünk? Ki hát az erkölcsi erények, értékek megszemélyesitettje, szimbóluma? A lángelmék? Tán' Descartes, Voltaire, Darwin stb. a szépnek és fenségesnek letiprói? Tán Roussean, aki azt irja magáról: Rabszolgája vagyok érzékeimnek. Ingereimnek soh' sem tudtam ellenállni; a legsilányabb élvezet jobban vonz engem, mint a paradicsom összes gyönyörei.? Avagy a kárörvendő ós kedélybeteg Schopenhauer, aki nem leplezte örömét, amikor meghallotta, hogy a kormány Molesehott-t és Büchner-t eltiltotta a tanítástól; aki elvetette a monogámiát s dicsérte a tetragámiát? Hát hol a jobb, szebb erkölcsi eszménykép az Istenénál, a mely felé erkölcsileg emelkedjünk, fejlődjünk? Az embergyűlölő Haller, Swift; az onánia rabja : Gógoly ; a bor mértéktelen élvezője: Tasso; a különcködő Bólyai Farkas és sok más kitűnőség ; a fösvény Codazzi, aki szüleit nagy nyomorukban sem segélyezte; a feleségét (aki férjének tiz évig tartó betegségében egyedüli gyámolója volt) magától elűző Comte Ágost és sok mások, akiket neveltjeinknek követendő példaképekíil ajánlhatunk ? Igen, ha a jövő erkölcsi világrendje megelékszik majd az erkölcsi jellem ily torzalakulataival s minden lelkiismereti furdalás nélkül zülleni engedi azon erényeket, melyeket létmegmaradásunk oly fenséges harmóniává fű ött össze. Visszatérve most már a cikkem elején kitűzött feladatomhoz, kérdezem : vájjon a karok nagy elméiben bennhonolt-e a „magasabb erkölcsi érzék", amely őket, mint erkölcsi lényeket, minden körülmények között csak a jó követésére vonzotta volna ? Vájjon mindezen művelődéstörténeti alakokat a jövő kor nevelési rendszere oda állithatja-e az eszményi erkölcs szimbólumaként ahelyett, amit az Istenben elveszített? És még tovább megyek. A nevelés kitűzött célja (az erkölcsi jellem megteremtése) tekinthető e megvalósitottnak akár a mai társadalmunk intelligens rétegeiben is? Hiszen, nem köztudomásuak-e azon, ethikailag elbírálás alá eső mindennapi jelenségek, (rosszakarat, káröröm, irigység stb.) amelyek a szivek mélyén konstruált gonosz érzelmi folyamatoknak a megnyilvánulásai? S vájjon azok közül, kikre a közmorál ápolása és ellenőrzése bízatott, ki állithatja, hogy a közerkölcsök a múltban — mikor az emberséget a vallás hatalmas erkölcsi szervezetben tartotta össze — nagyobb elfajulásokat mutattak, mint napjainkban? Megértve a tényeket és állapotokat, melyekben a jelenkori közerkölcsiségünk leledzik: állítom, hogy a társadalom ezirányban észlelt vonulása akkor kezdődött, amikor az ész, az értelem a fantázia szabad teret nyert, amikor a természettudomány az élet titkait kezdte feszegetni (s vájjon a titkokat kideríti-e, amellett annyi kitűnőség szól, amennyi ellene)'* azon célból, hogy a hit tételeit megcáfolja. A haladás mindnyájunknak feladata',; útjában semminek sem szabad állania. De nagyon tévednek azon radikálisok, akik a haladás gátjának épén a vallást tartják A viszonyok változtak a középkor óta, de e változás, haladás nem azt jelent', hogy amit az emberiség évezredeken keresztül a harmonikus összélet létrehozása körül összegyűjtött és felépített: azt a szív és lélek tereiből egyhuzásra kitörüljük. Ez csak annak a ténynek kifejezése lehetne, hogy ily esetben a haladás egyik követelménye (a tudományo* teljes uralma) ártana a haladás másik követelményének — a közerkölcsök térhódításának. S a mikor a ténymegállapítással kapcsolatban, hogy a vallás és erkölcs épugy egymást föltételező, együvé tartozó fogalmak, mint a kutatás és tudomány — leszögezem a másik tényt is, hogy vallásoktatás nélkül jó, célravezető erkölcsnevelést elképzelni nem tudok: az írandók meritőjeként felteszem a kérdést, hogy a szabad eszmék híveiben — mielőtt az uj, tisztább, megújhodó világrendnek szerintök sziklaerős alapjait lerakták volna — észleletként felmerült-e azon lehetőség, hogy a jövő társadalom erkölcsi bázisainak