Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-12-21 / 51. szám

1912. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ! 459 magasztos hivatás tudatával és érzetével vezette be a férfiakat az egyház tanácskozó termeibe ós a nagy célok, nagy érdekek, nagy eszmények iránt kitörő lelkesedést, nem lankadó érdeklődést váltott ki a hivekből. A régi jó, hagyományos evangelikus szellem főurakat, gazdagokat büszkékké tett, ha az egyház érdekében valahol eljárhattak, valamely tekintélyes áldozatot hozhattak, valamely ellenséges támadást visszautasithattak, valamely nagy gondolatot, nagy célt a közlelkesedés tárgyául kitűzhettek. De nem is voltak akkor reversálisok.. számbeli veszteségek, meg nem fontolt kezdeményezések, szétforgácsolódó tervek, szétfolyó akciók, elpihentetett, elnémitott jogos törekvések s még az oly nagyjelentőségű célok körül is, a minő az 1848 XX t.-c. végrehajtása, vagy a lelkészfizetés rendezése, vagy a reformáció négyszázados jubilálása, vagy a református testvérekkel való közös, együttes, erőteljes akció, vagy a külföld protestantismusával a kapcsolat, az érintkezés és az együtthaiadás szálainak keresése, vagy a zsinat megtartása stb, stb. ... — a lehető legnagyobb divergentia, sőt egyenesen confusio. Az a régi, jó, hagyományos evangelikus szellem megmutatná nekünk az utat a túlzó socialdemokrata irány elleni védekezésre épugy, mint a secták proselytafogdosása ellen. Megtanitana reá, hogy kit-kit a maga helyén alkalmazzunk, egykázi szervezetünket kiépítsük, tartalommal töltsük ki, a helyes munkamegosztás elvét alkalmazzuk, munkásainkat honoráljuk anyagilag és erkölcsileg, egyházunk javáért lelkesen, serényen, öntudatosan, büszkén és szívesen fáradjunk. . . . Csakhogy akkor annak a régi jó hagyományos evangelikus szellemnek meg kellene újulnia mindannyiunkban — elevenebb öntudattal, szilárdabb evangéliumi hitfelfogással, az egymással való tömörülés forró vágyával, lelkesitésre alkalmas nagy célok és eszmények termelésével — és több békeszeretettel, több testvériességgel, több jóakarattal. . . . Akkor aztán, egyházunk felvirágzásának előre látott tényén érzett boldogsággal mondhatjuk e szerény karácsonyi „gondolatok" végbefejezéséül azt a karácsonyi „Szózatot": „Dicsőség a magasban Istennek, a földön béke, az emberek közt jóakarat." Geduly Henrik. Karácsony ünnepén. Népeknek Atyja, bölcs Gondviselője, Jóságos Isten, hatalmas Urunk: Itt a nap, a nagy öröm hirdetője, S Előtted arcra busán borulunk. Mi más voltál rég szent karácsony-ünnep, Te bűbájos, ragyogó, isteni! A sziv ma téged szégyenkezve ül meg, A sziv ma mély bánattal van teli. E nap hintett-e az egész világra Világosságot s áldott meleget? A sziveket te gyujtottad-e lángra Ma megjelent kegyelem s szeretet? Ez hirdetett-e minden embereknek Békességet és jóakaratot? Annak, Kitől ég és föld megremegnek, Dicsőséget ez a nap hallatott? Reményünk vára jaj, hogy összeomlott! Szilárd hitünk jaj, hogy megtántorult! Bútól, kétségtől izzón ég a homlok, Viss:ára fordult a jövő s mult. Csak szálljatok a magasságba vissza Ti angyalok, mennyei seregek; Tenger-könnyünket a föld be nem issza, Mely zápormódra ugy hull, ugy pereg. Az egeket lehajtva, jöjj nagy Isten, Dörögd fülünkbe szent Igéidet: Serkenj föl, ki aluszol bűneidben! Tudd meg: az Ur sem késik sem siet. Jaj annak, kit búsult haragja verne, Meg ne haragítsátok az Urat! Kóstoljátok, mily édes a szerelme, Imádja Öt hit, hála s ámulat! Lesz még ünnep! Üdv a jövendő kornak

T Mikor Világgyöző Te, itt lakol! Szeretetben a népek összeforrnak, S jóslat betel: „Egy pásztor, egy akol!

u Jövel Békességszerző Fejedelmünk, Leheld, kérünk, Szentlelkedet miránk, rlogy búgondban bár, — bízva ünnepeljünk — A porbul szállj az égbe szent imánk! SÁNTHA KÁROLY. ^íéL