Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-11-02 / 44. szám

1912 EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 401. gelikus egyházunk szerveszkedett s a reformáció szelle­mének őrbástyája lehetett, egyenjogú testvérként fogadta kebelébe, védte és gondozta a saját egyházuktól távol elszórtan élö református hiveket. A református egyház nyugodt lehetett a felől, hogy hiveit gondozásunk alatt nem fenyegeti veszély. Reformátusnak kereszteltük és anyakönyveztük gyermekeit, iskoláinkban hitelveikre, is kioktattuk, abban konfirmáltuk őket, az Urvacsorát saját egyházuk szokása szerint szolgáltuk fel nekik, házasságukat megáldottuk s a mikor Isten elszóllitotta őket ez árnyék világból, megkülömböztetés nélkül meg­adtuk a végtisztességet utolsó utjukon s a hit vigaszá­val vigasztaltuk gyászoló családjaikat. Szóval ugy bán­tunk velük mint saját református lelkészük tette volna. És viszont csak nem mindenütt azonképpen tettek a reformátusok is ott, ahol ők helyettesitettek és képvi­selték az evangelikus lelkészt egyházunk szórványos hí­veinél. Nem igyekeztünk egymás versenytársai lenni, de inkább egymás segítőtársai. És nem volt féltékenykedés, nem volt irigykedés, nem volt kabzsiság. A közös mos­toha sors bensőbbe, őszintébbé tette a két testvér egy­ház egymáshoz való viszonyát. Akkor élő szervként létezett, akkor igenis volt nagygeresdi egyezség. Ma legfeljebb papiroson van meg, de a valóságban hiába keressük, nom találjuk. Ma, midőn a reformátu­sok híveinktől reversalist kérnek, tanítójuk ev. nejétől áttérést kívánnak s lelkészük ev. hitvesétől nyugdíjigé­nyét is megtagadják — hiába való dolog nagygeresdi egyezségről komolyan tárgyalni. Még inkább megerősithet ezen véleményünkben az a tapasztalat, midőn látjuk, mint igyekeznek a re­formátusok híveiket telje en kiszakítani egyházunknak gondozásából. A hol csak maroknyi hívük akad, csatla­koztatják őket a legközelebbi, bármily távol eső egy­házukhoz — ugy látszik — csak azért, hogy a nagy­geresdi egyezség alapján egyházunknak tartozó adózás alól kivonják s azt maguknak biztosítsák- Koronként ki- kijön a káplán Istentiszteletet tartani, urvacsorát osztani. Természetesen ott, a hol istentiszteletre alkal­mas helyiségről nem gondoskodhatnak, — a mi tem­plomunkban szerepelnek. Lassan azután missziói kört szerveznek — mely, hogy jogcíme legyen, több várme­gyére kénytelen kiterjeszkedni. Igy volt Zólyomnan is, hol elég csekély volt a reformátusok száma s azok is szívesen tekintették ma­gukat a zólyomi ev. egyház tagjainak. Ámde akadt egy-két hivatalbeli úriember, akik fejükbe vették, hogy ők reformátusok lévén, a lutheránus egyházra nem adóznak. A lelkész hiába hivatkozott a nagygeresdi egyezségre, ők arra fittyet hánytak, s kijelentették, hogy az ő egyházuk a szomszédvármegyebeli losonczi refor­mátus egyház És azontúl kezdett kijárogatni a losonci ref. káplán, néha-néha istentiszteletet trtva a zólyomi vár egy szűkös helyiségében, mely azonban elég tágas volt az istentisztelet csekély számú résztvevőinek. A zólyomi vasúti állomás főnöke pedig gondoskodott róla, hogy hitsorsosai mihamarább felszaporodjanak. A más vallású alkalmazottakat lehetőség szerint áthelyeztette s helyükbe idegenből nyakra-főre reformátusokat vett fel és igy sikerült is a reformátusok számát felszaporitani. Akkor azután Zólyom missziói központ lett, hozzácsa­toltatván Beszterczebánya, Breznóbánya, Selmeczbánya Körmöezbánya és környékeik s igy három vármegyére terjed ki a missió köre. Rövid idő alatt készen lett Zólyomban a református templom és paplak is, melyre az evangelikus közönség szintén szépen adakozott. Ezzel kapcsolatosan megemlítem, hogy saját egy­házamban Tótpelsőczön egy református ember van, az is vegyes házas volt, a községi orvos, kinek fia is itt volt keresztelve. Tiszta evangelikus község választotta őt orvosává s az egész környéken, mely pacienturáját képezi, elenyésző csekély a r katholikusok száma, tehát szép javadalmát és jövedelmét főleg evangelikus csa­ládoktól nyeri. Itt évek óta s az ev. egyház tagjaival egyenlő jogot élvezett. Egyszer csak megjelenik nálam azon kijelentéssel, hogy őt többé egyházi adóval meg ne rójuk, mert ő református és a zólyomi ref. egyház­hoz csatlakozik. Itt mindössze 5 K ; egyházi adót fize­tett — Zólyom pedig Tótpelsőcztöl jó két órányira van s csak kocsin történik a közlekedés. Ma az életbe tehát igy fest a nagygeresdi egyezség. Es a midőn a reformátusok eljárására rámutatok, nem panaszlom azt és nem helytelenítem ; sőt ellenkező­leg helyeslem, midőn hiveik gondozását ekként saját kezükbe venni és érdekkörükbe venni igyekeznek,— de nagygeresdi egyezségről ne beszéljünk többé. Erről: nulla fiat mentio Ellenben tanuljunk mi is a roformátusoktól és te­gyünk vice versa ugy, mint ők. Kérjünk mi is reversá­lisokat a reformátusoktól, tiltsuk meg tanítóinknak, ta­nárainknak és lelkészeinknek, hogy református nőt ve­hessenek feleségül, s ha mégis, — csináljuk meg nyug­díjintézetünk szabályzatát ugv, mint a reformátusok, hogy ilyenek családja semmi féle nyugdíjra számot ne tart­hasson ; tanintézeteinkben szedjünkgyermekeiktőlnagyobb tandijat — mint más idegenektől; iskolai ösztöndijak­ban, segélyekben s jótéteményekben felekezetünkbeliek rovására ne részesítsük őket. Ahol pedig maroknyi hí­vünk van, azokat is vonjuk ki a református egyház ér­dek köréből s fűzzük őket legközelebbi egyházunkhoz, a mely köteles legyen lelki gondozásukról gondoskodni, Ezeket a keserűségeket pedig nem szivem szerint mondom, sokkal liberálisabb gondolkozású va­gyok, sem hogy ezt az eljárását, melyet követendőnek jeleztem, szépnek és idálisnak tudnám tekinteni; de ha a testvér ugy beszél és ugy tesz velem, nekem más vá­laszom nem lehet. Az én lelkem azt mondja, hogy szebb volt, jobb volt, mikor a nagygeresdi egyezség nem any­nyira a papiroson, mint a szivekben tényleg meg volt s őszintén érvényesült. Ma paródia. S mi még külön bí­róságot akarunk szervezni a nagygeresdi egyezséghez? Annyira elkopott már, hogy hiába akarnók megfejelni, abból már nem lesz csizma, melyben járni lehetne. A hol már bíróságról kell gondoskodni, ott nem az egyez­ség, de az egyenetlenség van szóban. Inkább tegyünk ugy, mint Ábrahám és Lót, mondjuk meg egymásnak: váljunk el egymástól teljesen s nelegyen közttünk vi­szály, mert testvérek vagyunk; menjen kiki a maga ut­ján, az egyik jobbra, a másik balra. Ha nem kapasz­dunk egymásba, nem lesz szükség külön biróságra. Nagygeresdi egyezség volt nincs. Vitális Gyula. B E Ü É LI E T. Esküvő. Horeczky Aladár ős agárdi lelkész okt. hó 29-én vezette oltárhoz Pozsonyban Stromp Irént, néhai Stromp László theol. tanár leányát. Tanuk a vő­legény részéről Horeczky Gyula tanitó, a koronás a­rany érdemkereszt tulajdonosa, a menyasszony részéről Szilárd Miklós gyóni lelkész voltak. Az esketést Okályi Adolf végezte a nála megszokott, emelkedett modorban.

Next

/
Thumbnails
Contents