Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-10-19 / 42. szám
1912. EVANG ÉLIKUS ŐRÁLLÓ. 4 62. zet kulturális szellemi világának felvirágzása, a mi anyagi viszonyainknak is rendezettségétől van feltételezve. Eszményi hivatásunk — közös törekvésünk sikere igen nagyrészt attól függ, hogy mennyiben nem nyomatnak el az anyagiak gondja, a megélhetés kérdései által. Igazi kultur állam, — egykori kiváló tanárom szavaival élve — csak az, a mely kultur társulatokat, azok intézményeit, azok egyéni alakulását — támogatja, segélyezi és pedig igazságosan azon arányban, a minőben ezek az igazi kulturát szolgálják." Prot, egyházunkat mindig ott találjuk a múltban s ma, és a hol az államban a nemzeti kultu? törekvések érdekében küzdeni, szenvedni, áldozni kellett. Egész történelmi multunk c mellett tanúskodik. A kulturális haladást valló államnak tehát a protestáns egyház legbensőbb szövetségesének kell lennie, mivel mindkettő egyazon elvnek más más hivatási körrel biró gyermeke. Mai karmányrendszerünk, épu^y mint hivatali elődjei, ennek az elvnek csak a látszatát mutatja. A mellett, hogy irányzó működésében egyes vallási-társulati osztályérdekek túlzásait nem iparkodtak kellő erélylyel korlátozni, sőt egyoldalú irányzatokat engedett érvényesülni a mi feltűnő mellőzésünkkel; — eddigi segélyzési aktiójában is a legmostohábban épp' velünk evangélikusokkal bánik el. Csak morzsákhoz jutottunk eddig congrua cimén, ehhez is csak egy negyedrésze az evang. papságnak. Most korpótlékkal kecsegtetnek bennünket. Hogy mily mértékben fognak mérni, még nem tudjuk, de hogy e mérték igazságos legyen, s hogy itt azután meg ne álljunk, sorompóba kell lépnünk! A közös érdekek kategorikus imperativusával követeljük a jó akaratot és indulatot mutató, tán inkább színlelő (?), de bennünket ismét kijátszani akaró kormánytól, alapfizetésünk 2400 koronára való felmentésésének hangsúlyozásával, a lelkészi kongrua atapos revízióját uj bevallások alapján az egész vonaloD, minden eddig segélyeyett Lvallásfelekezetre kiterjesztésével. Követeljük a kor pótléknak az alapfizetéstől függetlenül és nem azzal egybevetett s csak 3000 kor. öszszegig terjedhető folyósítását és kiterjesztését minden rendes lelkészre. Továbbá — ha az állam egyébb tisztviselő családokat részesít drágasági, vagy családi pótlékban is, — kérjünk mi prot. lelkészek is legalább neveltetési pótlék cimen segélyt, függetlenül egyébb segélyektől, azon nagy családu lelkészek számára, a kik annyi sok munkást nevelnek nagy költségek árán, idegenbe adva gyermekeiket, a nemzetnek, a társadalomnak. De ne csak itt papíron kérjünk és követelődzünk, hanem emeljük fel szavunkat gyűlési termeinkben, hogy meghallják a kormányszékben ülők nem fenyegető, — de önérzetes és férfias elhatározásunk szavát, hogy a protestáns egyházak egyetemes papsága támogatására ily viszonyok között csak az a kormány számithat, a mely annak korszerű és törvényszerű fizetésrendezés« elől ki nem tér és a melynek, — ennek keresztülvitelében az igazi libaralizmus és az igazság a vezérlő gondolata é& elve. De ha a jó szándék mindeneket megnyugtató kivitelre határozta el magát, — ne nyirbálja tovább a kormány örendelkezési jogainkat, a mely a nevelés terén ma már — be kell vallanunk, ugy is csak látszólagos. Elődeink joggal hivatkoztak autonomiánk „magna chartájára" az 1790. XXVI. t.-c.-re valahányszor autonómiájukról volt szó. Mi is erre hivatkozunk. Protestáns mindkét felekezeti elődeink a teljes önrendelkezési jog biztosításáért küzdöttek és azt az egyházunkban élő demokratikus elvet az önrendelkezés és függetlenség elvét a magyar államban alkotmányos uton kívánták érvényre emelni. E törekvésük egyik nagy emlékköve az 1848. XX. t.-c. Ennek feladása küzdelmes multunkkal szemben önmagunk megtágadása lenne. A segélyezés tehát minden jogfeladás nélkül kell hogy történjék. Egyetemes gyűlésünk előtt állunk. Mindenféle eszmék ettől kivannak testet. Egyházunk egyetemes érdekeit képviselő ezen élő szervünk, az egytt. gyűlés lenne hivatva megtalálni az alkalmas formát ós keretet a lelkészek e létérdekeinek biztosítására. Ez évi egyetemes gyűlésünk tegye komolyan magáévá e fontos kérdést. Ha eddig elmaradt bárminő szempontokból, — nem szabad elmaradni annak a monstre küldöttségnek ezúttal, a mely e tárgyban memorandummal járul a kormány elé. Mások is igy csinálják és eredményesen; — nem ejt csorbát az egyház méltóságán sem. Ha ismét nem teszi ezt az egyet, gyűlés, — tegye meg ugyanazt a most megalakuló egyetemes lelkészi egyesület, esetleg karöltve a református lelkészegyesülettel. A közös érdekekre való utalás a kormánynyal szemben; a közegyház érdeke egymással szemben legyen a jelszó. Kicsinyes érdekek partikuláris aspirációk maradjanak a háttérben. Salus rei publice suprema lex esto lharosberénv. BMy Qyul a ev. lelkész. Az evang. fheoiógiai fanrendszer ügyéhez. Iria Wallrabenstein Jakab, homokosi lelkész. (Folytatás.) IV. Mi, gyakorlati lelkészek azt is érezzük, hogy négy évi theológuskodás alatt nem tanultuk elég alaposan megismerni hitvallási iratainkat. Ezekre pedig esküt is kell tennünk. Litografált jegyzeteink 10—15 oldalon át elbánnak összes hitvallási iratainkkal, melyekből csak egyes szemelvényeket tanulunk megismerni. Lutheránusoknak nevezzük és neveztetjük magunkat, de Luthert és az ő iratait nem ismerjük. Még csak dióhéj alakjában sem. Ez tarthatatlan állapot. A gyakorlatban ez megbosszulja magát. Követeljük, hogy az uj tanrendszer dolgozza fel összes hitvallási iratainkat és tájékoztassa azokról hallgatóinkat alaposan. V. Igen fontosnak tartom, hogy theol. hallgatóink kitűnő katecheták legyenek. Ezt több ok követeli. Mmdig több és több iskolát engedünk ki kezeinkből s igen sok helyen elejétől fogva más kezekben (község v. állam) voltak iskoláink. Ezekben a nem felekezeti iskolákban, a hol helyben lelkész van, ott neki kell a vallást oktatni. Mi sem természetesebb tehát, hogy erre a szerepre rátermettnek, kiképzettnek kell lennie, minden egyes lelkésznek. Hova tovább oda jutunk, és ez lesz szerintem a helyes is, hogy minden iskolában maga a lelkész tanítsa a vallást; más az, ha annyi osztály van, hogy külön vallástanárt vagy tanítót kell alkalmazni. Mint vallásoktatónak elsősorban is tudnia kell tökéletesen az anyagot, amit elő kell adnia. Ez az anyag: a bibliai történetek, kis és nagy káté, egyháztörténet és egyházi ének. A katechetikai szemináriumhan tehát
