Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-10-19 / 42. szám

•SX6I oiiyHQ snMiigoMVAg uz négy év alatt mindazon anyagot fel kellene dolgozni pedagógiai szempontból, amit később a lelkésznek az elemi iskolában elő kell adni. Amint végtelen fontos dolog, hogy a leendő lelkész a theologiai akadémián későbbi hivatása számára megtanulja a perikopákat, éppen olyan fontos, hogy a bibliai történeteket és a kátét megtanulja könyv nélkül. Ez annál érdekesebb és könynyebb lesz, mert hisz az elemi népiskolában mindegyik hallgató már tanulta, tehát csak érettebb ésszel való ismétlés ienne. Szerintern tarthatatlan állapot az, hogy négy évi theologiai tanulás után kikerülhetnek ifjú lelkészek, kik nem tudják a 10 parancsolatot és a hiszekegyet, nemcsak Luther magyarázatával nem, hanem még anélkül sem ! Ha a pentateuch szerzőségének kérdését érdemes hallgatóink előtt tárgyalni és sok időt ráfordítani, akkor a dekalog is megérdemli, hogy azok, kik úgyszólván naponta beszólni, prédikálni fognak róla behatóan foglalkozzanak vele. Ha theologusainktól megkívántatik, hogy tisztában legyenek a Jézus feltámadásával és menybemenetelével foglalkozó tádományos elméletek és hypothesisekkel, akkor joggal meg lehet tőlük kívánni, sőt az egyház el is várja tőlük, hogy a második hitágazatot ne csak az agendából tudják keresztelések alkalmával kiolvasni, hanem szabadon is tudfák ezt, mint saját szellemi tulajdonukat elmondani. Ha díszére van hallgatóinknak, hogy ; z inspiratio tanának védelmezői és szószólói ezerfele nézetet tudják szép történeti sorrendben a legrégibb kortól egészen a mai korig; akkor bizonyára még jobbán díszíti őket ha a szent lélekről szóló bibliai verseket és a harmadik hitágazatot könyvnélkül tudják. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy amilyen fontos a tudományos oldal, éppen olyan fontos a gyakorlati oldal is. Azért alkalmat kell nyújtani theologusainknak, mindjárt a theol. akad.-ra való belépéstől fogva, mindaddig míg azt elhagyják, hogy azt az anyagot, amit a Händel Vilmos által legutóbb kiadott elemi népiskola vallástanitási terve tartalmaz, azt négy év alatt feldolgozzák az előadó tanár vezetése mellett. Arra is alkalmat kell nyújtani, hogy ne csak tanuljanak theologusaink a „katechetikáról", hanem, hogy maguk is katechizáljanak és hogy maguk is lássanak igazi kitűnő katechetát. Tudom, hogy a katechetikai szemináriumban egyegy theologusra egyszer rá jut a sor, hogy elemi iskolai gyermekeket katechizáljon a gyakorlati tanár felügyélete alatt. Hogyan lehet egy v. két katechetikai próba utján gyakorlatot szerezni a tanításra? Hogy lehet jó katechetikai methodust elsajátítani néhány osztálytárs félszeg, drukkoló és hibákkal telt katechiatiójának végighallgatása és megkritizálása által ? Szerintem ez nem lehetséges! Sokat hallgattunk a theologián arról, hogyan kell katechizálni, de egy ügyes, kiváló, tapasztalt katechetát, ki gyakorlatilag bemutatta volna hogyan kell katechizálni, nem volt alkalmam látni. Dacára, hogy éz a nagyfontosságú tárgy eddig figyelmen kivül hagyatott, az uj tanrendszer nem igyekszik rajta javítani. Se az I., se a második se a III. évfolyam nem foglalkozik katechetikai gyakorlatokkal, csak a IV. évfolyam, de ez is csak a II. semesterben. Az uj tanrendszertől elvárjuk, hogy alaposabb katechetákat képezzen, több időt szentelvén a katechetikai szemináriumra mint eddig. VI. Nemcsak jó katechetékat vár egyházunk a theol. akadémiáktól, hanem jó jó homiletakat is, bogy a „silány prédikációk" elől ne kelljen a népnek szöknie; oly homiletákat vár, kik tudnak „lelkesedni és másokat is lelkesíteni"; kik ki tudják elégíteni a modern ember igényeit" (Sz. L.) Ev. Lap. Ezen az uj tanrendszer ugy igyekszik segíteni, hogy az I és II. évfolyam számára 4 semesteren átheti egy órát szán „szónoklás gyakorlatokéra és kötelezővé teszi ez által azt, mi eddig az egyes akadémiákon inkább csak a theologusok önképző körének volt a célja. A „homiletikai gyakorlatok", melyek a III. évfolyamra kötelezők, szintén a jó homileta képzését szándékozzák előmozdítani. De képezhet e az uj tanrendszer oly rövid és kevés idő alatt jó homiletákat? Igehirdető egyház vagyunk. Az ev. lelkésznek, ha valamiben, ugy az igehirdetésben kell igen képzettnek lennie. Ez képezi egyházunk erősségét. Eddig homileta képzésünk abban állott, hogy négy évi theologuskodás alatt egy prédikációt és egy alkalmi beszédet készítettek a hallgatók. Ez bizony nem nyújt elegendő alkalmat arra, hogy a hallgatók azt, amit a homiletikából tanultak, mindjárt meg is valósítsák a gyakorlatban az előadó tanár felügyelete és tanácsadása mellett. Hogy „silány prédikációk" ne legyenek, több idő fordítandó a homileta képzésre, mert igen jól mondja Drews „ma a legeldugottabb faluban működő lelkésztől" is többet követelnek hívei, mint azelőtt 100 évvel. Hogy ez ugy van, bizonyítjuk mi gyakorlati lelkészek. VII. Fontosnak tartom, mire már cikkem elején utaltam, hogy a theologiai akadémiáról legyen átmenet a gyakorlati életbe. Hogy milyen legyen ez az átmenet avval a kérdéssel külföldön is, nálunk is már sokszor foglalkoztak. Legjobbnak tartom azoknak a tervét, kik a theologiai fakultás melle még egy „Lelkészképző szeminairum

u felállítását javasolják, mert a theologiákon előadott „tudományos theologia" oly nagy terjedelmű, hogy nyolc semester alatt nem képes az „átlag ember'" megszerezni azt a képzettséget, mit a későbbi praxis megkíván tőle. Nálunk „Sz. L.'" az „Ev. Lap

;' (?) számában szintén ajánlja, hoky „több papos egyházakban gyakorlati szemináriumok" volnának alapitandók. Mióta a pozsonyi egyetemmel kapcsolatban felállítandó ág. h. ev. theol. fakultás esztneje felvetődött, külömböző fejtegetéseket olvashattunk. Nézetem szerint most juthatna egyetemes egyházunk abba a kellemes helyzetbe, hogy a theol. akadémiról a gyakorlati átmenetet minden nehézség nélkül megvalósítsa .,Lelkészképző szemináriumok" felállítása által. Ez elől többé kitérnünk nem lehet, ha lépést akarunk tartani az idővel! Eddigi átmenet az akadémiáról az életbe, a „legatio" és a „segédlelkészkedés" ideje lett volna. De megvalósította s megvalósitja-e ? A „legatio" privát vállalkozás. Aki nyári szünidejében, v. nagy ünnepek alkalmával érez kedvet és bátorságot, az itt-ott vállalkozik egy vagy több prédikáció elmondására, de akárhány ifjú kerül ki a theologiáról, ki nyilvános gyülekezet előtt még egyetlen egyszer sem prédikált. A segédlelkészkedésre meg a lelkész hiány miatt nem jut idő; legtöbben egy-két havi segédlelkészkedés után már álláshoz jutnak ; s igy megint nincs átmenet, vagy ha van is, az rövid.