Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-10-19 / 42. szám

372 EVANGELIKUS _ŐRÁLLÓ __ ^ 1912 Nekünk nem borravaló kell! Nekünk nem C8endpónz kikényszerítése a célunk ! Mi fizetés­rendezésért. korszerű (nem igényszerü) — és mél­tányos díjazásért küzdünk ! Mi a szörnyű egyen­lőtlenséget akarjuk nivellálni a lelkészi fizetések terén ! Vigyázzunk ! A kath. autonómiának junk­tirnja — vagy csak szándéka is — a mi ügyünk­kel, ennek az ügynek megfojtó hálója ! Hisz' ha a kath. egyház szabad kezet nyer az állami ere­detű javak fölött, akkor nekünk majd odakiált­hatják : „csitt, az állam a kath. egyháznak nem ad semmit, nektek sincs okotok és igényetek az állami segítségre." És nekünk a jelenlegi dotáci­ónál többhöz van jogunk ! A. kath. „autonómia" csak a szekularizáció után valósitható meg! Vigyázzunk ! Ez az „auto­nómia" örökre bevágja az ajtót a mi eddig él­vezett és eddig remélt állami adományainknak törvénybeiktatása, törvényhozási biztosítása előtt! Ha valaha, most egyesüljünk. H* van erő, nagy imponáló erő a protestáns lelkészség együt­tes megmozdulásában, hangjának egyszerre fel­emelésében, most fogjunk kezet! Ne részletü­gyekkel, szétvonó, divergáló tervezetekkel álljunk elő, egy a teendőnk : tömörüljünk. Egyesüljünk közös törekvéseink ösvényén ! Lépjünk szövetséges viszonyba az Orlé-vel ! Fogadjuk el a felénk nyújtott baráti jobbot! De mindezek eiőtt s mindezek miatt — az alap­szabálytervezet feletti vita lehetőleges mellőzésével — alakítsuk meg a MELE-t, a Magyar Evangé­likus Lelkész Egyletet! A részletkérdések majd ott választ nyernek. A javaslatok ott mérlegre kerülnek ! Közös ér­dekeink ott szószólókat, harcosokat találnak! Ott szembe nézünk egymással s szivünk tüzet fog egymástól! Testvérek ! Az idei egyetemes gyűlés alkal­mával tegyük meg az első nagy lépést! Impo­záns résztvevéssel alakítsuk meg a MELE-t. Aztán — előre! Szatmár, 1912 október 7. Duszik Lajos. Közös érdeheb hafegorifeus imperafiuusa. A mai helyzet vigasztalan minden oldalon. Egyfelől a politikai túlzások tartják izgalomban a kedélyeket, másfelöl, társadalmi ellentétek korlátai meredeznek és mindenfelől anyagi jogos igények kielégítését sürgető — (sok esetben csak pusztában elhangzó) kiáltó szó hallatszik. Általános közös érdekek igen ritkán tartat­nak szem előtt, e hullámzásban pedig ezeknek kellene minden irányban első sorban érvényesülniük. A közös érdekeknek egy igen jelentékeny tényezője gyanánt említhetjük fel azt a sokoldalú szolgálatot, a mellyel a prot. egyház hozzájárult a múltban s ma isi a magyar állam niveaujának emeléséhez a nemzeti cul­tura terjesztésével. Ezzel szemben azt a vigasztalan hely­zetet látjuk, hogy a kormány még mindig késik a prot, papság fizetésének rendezésével gyakori sürgetésünk dacára. A sürgetésre okunk van elég, jogunk is ahhoz nemkülönben. A helyzet, az idő, az alkalom ma szinte imperative szólít bennünket: itt az idő most vagy soha! A sokféle alakban felmerült s vitatott szinte ma már megunottá vált, de még mindig meg nem oldott fizetés rendezési kérdés, az egyesek létérdeke mellett, végre is erősen homloktérbe tol olyan eminens közérdekeket, amelyek a különféle életirányzatok és létérdekek sok­szor túlzott egyoldalúsága fölé, magasabb szemponto­kat helyeznek s ép ezért figyelmen kivül nem hagyha­tók, nem főképen ama hatalmi tényező részéről, amely jogfentartó, szabadság védő és osztó, igazságot szolgál­tató hivatottságánál fogva positiv eszközök segélyevei támogatni tartozik a nemzeti társadalom minden haza­fias hü munkásának létérdekeit. E közös érdekek szempontjának domináló szerep kell, hogy jusson akkor és ott, a hol és mikor a leg­egyetemesebb és legmagasabb erkölcsi célok megvaló­sulásáért küzdők táborának — az egyet. prot. papság létexistentiája biztosításának a kérdéséről — van szó. Jog, erkölcs, értelmi és vallási műveltség, feleba ráti szeretet, összességükben képezik az embervilágban a legfőbb célt. E nélkül felbomlik a jog és társadalmi rend, mert értelmi, erkölcsi erök nélkül nincs külső erő és hatalom. A minthogy minden országnak támasza talpköve a tiszta erkölcs . . . A kik tehát — értem első sorban a protestáns egyetemes papságot, — e legfőbb cél elérésében a leg­magasabra emelik az ember lelkét, a tiszta ev.-om, az erkölcsi igazságok lankadatlan hirdetésével s ezzel leg­jobban acélozzák az emberi erőket, — megbecsülhe­tetlen és megfizethetetlen szolgálatot tesznek ugyanazon államnak, melynek hatalmi képviselői a mindenkori kormányok. Ott találkoznak elsőben a közös érdekek szálai, a melyek kapcsán támad azon jogos igénye az egyháznak, hogy szegénysége miatt magáról kellőkép gondoskodni nem tudó öntevékenységében támogassék és segélyez­tessék* És ha ehhez még hozzáadjuk azt, hogy az állam erkölcsi forrásai, a melyekből erősítő táplálékát meríti, az Istenországát e földön koreszmék érvényesülése ál tal megvalósító, az egyház által erkölcsileg nevelt s igy fejlődő emberiségből fakadnak ; megtaláltuk a közös ér­dekek ama szálait is, a melynél fogva kell, hogy az állam minket önönlényének részeiül tekintsen s a nem­zet életrendjében irányzó működési körébe bevonjon, mintegy nélkülözhetlen munkatársául tekintsen és rólunk gondoskodjék jogigényeink mértékéig. Erkölcsi alapon maga is csak akkor fejlődhetik s lehet naggyá, ha nem igázza le az egyházat, hanem ezt öntevékenységében segiti és a közös cél gondolat­tól áthatva, a nemzet összéletét irányzó és országló te­vékenysége mellett maga is tudatosan és kathatósan részt vesz az emberiség fejlődését célzó közös munkában. E közös érdekek elvitathatlan tényei, szinte kate­gorikusan reáparancsolják az államhatalom ezidő sze­rinti törvényes képviselője, a mai kormányra is, törvény­ben lefektetett jogigényeink teljes megvalósításának el­odázhatlan kötelességét; annyival inkább, mert a nem-

Next

/
Thumbnails
Contents