Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-09-07 / 36. szám

368 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 . is használják. Az eszmecserében a Luther-Társaság működésével szemben való széleskörű elégedetlenség is szóhoz jutott. Az ifjúsági egyesületekről báró Podmaniczky Pál felsőszelii lelkész referált, rámutatva az ifjúsági keresz­tyén egyesület világi és magyar nemzeti szövetségére. Schmidt pozsonyvárosi főesperes s mások, állást foglal­tak ezen szövetséggel szemben. Bármennyire méltassuk ennek működését, mégis más szellem uralkodik ezen egyesületekben. Ezért jobban cselekszünk, ha saját egy­házunk keretében müködünk józan lutheránus alapon, amire több helyen, igy nevezetesen Pozsonyban létező ifjúsági egyesületek jó példát és irányítást nyújthatnak. Kizárandó ugyan, amint azt az előadó is követelte, keresztyén egyesület működésével a világias szórakoz­tatás (táncmulatságok), de azért nemcsak bibliaolvasás­sal, hanem nemes társalgás, különféle tárgyú felolvasá­sok is szerepelhetnek a keresztyén ifjúsági egyesületek munkájában, melynek fő célja legyen tagjait egyházunk iránti hűségükben és hitükben erősíteni. Röviden felemlítjük még a gazdag tárgysorozat többi pontjait: Meskő Károly lelkész igen tartalmas fel­olvasásban megvilágította a lelkész szociális tevékeny­ségét. báró Podmaniczky Pál lelkész a finn missziót ismertette s Adam s Gyula pozsonyi hitoktató a közös­ségi mozgalmat, mely annyi veszélyt rejt magában egy­házi életünkre nézve. Kívánatos volna, hogy ezen három tartalmas előadás nyomtatásban is megjelenne. St. II. Délután 4 órakor a kerületi gyámintézet tar­totta évi közgyűlését dr. Kéhler Zoltán kerületi világi és Bándy Endre kerületi egyházi elnökök vezetese mel­lett. Az egyházi elnök buzgó fohásza után dr Kéhler Zoltán meleg szivvel üdvözli a megjelenteket s főleg üdvözli elnöktársát, aki most első izben fog beszámolni a kerületi gyámintézeti munkáról és üdvözli Pr'óhle Henrik gyámintázeti jegyzőt, akit a mult évben emelt a kerületi gyámintézeti közgyűlés egyhangúlag meg­nyilatkozott bizalma a jegyzői székbe. A kiküldött szám­vizsgáló-bizottság jelentését a közgyűlés tudomásul vette s a fel mentvényt megadta. Majd a kerületi egyházi el­nök adta elő nagy gonddal összeállított s a gyáminté­zeti munka minden mozzanatára kiterjedő — talán kissé tulhosszu — évi jelentését, amelyet a közgyűlés nagy érdeklődéssel hallgatott meg ós vett tudomásul. A kerületben az összes gyámintézeti gyűjtés eredménye 9016 K 73 fillért tett ki. Az egyes nagyobb adakozók közül az első helyet dr. Kéhler Zoltán 2338 K-ás ado­mánya foglalja el, amely össszeggel eddigi a gyám­intézet oltárán hozott adományai összesen 4444 K-t tesznek ki. Az egyházi elnök 170 K t adományozott gyámintézeti célokra. A közgyűlés a nemes s valóban jó példát mutató adományokért, valamint a többi ado­mányért és buzgóságért is hálás köszönetét fejezte ki. A közgyűlés a segélyek felosztása során a nagy szeretetadományt Magyaróvárnak, a Leopoldianumot Szujóváraljának, a kis szeretetadományt Cserhátsurány­nak, a Kacziányi-alap jövedelmét Simonházának Ítélte oda, illetve ezeket ajánlotta. Ezenkívül 3 egyház 2—200 K-t és 7 ogyház 10Ó—100 K-t kapott segélyül. Az indítványok során Farkas Gejza indítványozta, hogy a ker. gyámintézeti közgyűlés tegyen az egyet, gyámintézeti közgyűlésnél előterjesztést aziránt, hogy a gyámintézeti gyűlés alkalmából az egyes gyülekeze­tek tagjai között rövid röpivek osztassanak ki, amelyek a gyámintézet fontosságát, magasztos tényét népiesen megmagyarázzák. Az indítványnak egyhangú elfogadása után a közgyűlést az egyházi elnök fohásza rekesztette be. Este 5 órakor a templomban gyámintézeti iittni tisztelet tartatott. S itt egy kissé meglepődtünk. Szinte hihetetlennek tartjuk azt, hogy kellő felhívás mellett a pozsonyi nagy és áldozatkész gyülekezet tagjai oly közönyösek lennenek a gyámintézeti isteni tisztelet iránt, amint azt a jelen alkalom.bizonyította Alig — a szép vegyes karon kívül — 15—20 egyháztag jött el! Igaz, hogy a pozsonyiakra ezen isteni tisztelet nem újság, hiszen minden évben ott tartatik az meg, de mégis meglepő ez a közöny, vagy az azt előidéző nemtörő­dömség a vezetőség részéről, a mely a kellő — hogy ugy mondjuk — reklárnirozást elmulasztja. Az isteni tiszteleten az oltári szolgálatot Pröhle Henrik pozsonyi lelkész, ker. gyámint. jegyző, az egyházi beszédet pedig Ján. 14. 1 — 6. alapján Janossy Zoltán komáromi espe­res-lelkesz végezte. Igen szép karének, mint a művészi elem emelte az ajtatosságot. III. Az előértekezlet este 6 órakor lett megtartva, a melyen dr. Baltik püspök a fcntosabb tárgyakról a kiküldötteket tájékoztatta s hosszabb vita után abban történt megállapodás, hogy a kerületi lelkészválasztási szabályrendeletet ez idő szerint ugyan nem módosítják, amint ezt a pozsonyi esperesseg kérelmezte, hanem a lelkészválasztási törvény megalkotasa iránt, amely az­után egyetemes jellegű lesz, a zsinathoz felterjesztés fog tétetni. IV Maga a kerületi közgyűlés igen dicséretesen reggel 8 órakor vette kezdetéi a lyceum tornatermé­ben. Laszkáry Gyula keiületi felügyelő miután a köz­gyűlés határozatképességét megállapította, indítványt tesz, hogy a közgyűlés Őfelségét mir»t egyházunk leg­főbb felügyelőjét s védnökét a közgyűlésből táviratilag üdvözölje. Amit a kerület elfogadva, az üdvözlő sür­göny elküldését az elnökségre bízta. Jele ti továbbá a felügyelő, hogy hazánkban a politikai hullámok zavaro­dottsága dacara egyházunk belélete zavartalaiul folyt le. Most is arra kéri a kerületi gyűlés tagjait, hogy ki-ki munkálkodjék ineggyő/ődése szerint édes hazánk javan, de a politikát zárjuk ki egyházunk közgyűléséből. Itt ne az legyen a vezérgondolat, ami elválaszt bennünket, hanem az, ami egyesit, t. i. a krisztusi szeretet. (Hogy helyes az elv, elismerjük, de minek akkor megemlíteni a politikai hullámokat és minek egyáltalán említeni a politikát, amikor arra senki sem gondol. Szerk.) Meg­emlékezik a kerület két kulturális intézetéről, t. i. a modori leányintézetről s a seltneczbányai tanitóképző­ről. Ez intézetek csakis Hollerung és Händl főesperes­nek ügybuzgó és minden akadályt leküzdő fáradozása hozta létre. Indítványozza, hogy e két buzgó férfiúnak elismerés és köszönet szavaztassák. (Megtörtént.) Meg­emlékezik Véssey váratlan elhunytáról s az uj dunán­tuli felügyelőről, dr. Berzsenyi Jenőről, akit tegnapi be­iktatása alkalmából a kerület nevében üdvözölt s a kerületi közgyűlést megnyitja Dr. Baltik püspök felolvasta püspöki jelentését, aki szintén a selmeczbányai és modori intézetekről s azoknak fejlődéséről számol be, elmondja a pozsonyi theol. akadémián tapasztaltakat s a theológusok kevés számáról panaszkodik, a theológusok ingyenes nevelte­tését sürgeti s a három akadémia egyesítését a pozsonyi egyetem kapcsán és egy lelkészi szeminárium felállítását. A lelkészi fizetések tarthatatlanságát hangsúlyozva, azokat az 1848: XX. t.-c. alapján az állam által ren­deztetni sürgősnek jelzi. A káplán-kongruáról emlékez­vén meg jelenti, hogy e tekintetben oly irányban tör­tént megállapodás, hogy a káplánt tartó 200 K-val járul a fizetéshez, a hiányzó 800 K pedig a kongruából fe-

Next

/
Thumbnails
Contents