Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-08-31 / 35. szám

VIII. év. Rákoskeresztúr (Budapest mellett) 1912. & 35. szám. EVAM EGYHÁZI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik hetenkint egy iven. Kéziratokat, előfizetési öijakat, hiröetések szövegét és öiját a

z Ev. Őrálló szerkesztősége címére Rákoskeresztú

r Pestmegye, kell külöeni. — A bel- és külmissióra vonatkozó közlemények Seholtz Ödön lelkész, rovatvezető cimére Ágfalvára (Sopronmegye) külöenöők. m Bä EB Bfl FELELŐS SZERKESZTŐ: NOSZKÓ ISTVÁN rákoskeresztúri lelkész. S3 Főmunkatárs: 6H SCHOLTZ ÖDÖN ágfalvi lelkész. A lap ára: Egész évre .... 12 K Félévre 6 K Negyeöévre .... 3 K Egyes szám ára 40 fillér. 19 Hiröetés ára olöalanként 40 korona. 1 TARTALOMJEGYZÉK: VEZÉRCIKK: Két kerületi g-yülés. N. — CIKKEK: Az állami menhelyekben elhelyezett evang

1 gyermekek vallási neveléséről. Fammler G. Adolf. — Irodaiam. — Beléle*. — Pályázatok és hirdetések. Két kerületi gyűlés. E héten egyszerre két helyen tartatott kerületi gyűlés. A dunántuli egyházkerület Gryőrőtt tartotta a maga lelket felemelő ünnepi gyűlését, amelyen uj ker. felügyelőjét dr. Berzsenyi Jenőt iktatta be őszinte szeretettel és impozáns részvételével a dunántuli megyék küldötteinek. Az uj kerületi felügyelő székfoglaló beszédjét lapunk mellékletén adjuk kedves olvasóinknak. Nagy hatást tett a beszéd a jelenvoltakra. Nem egyszer a szeretet örömkönnye csillogott ugy a meghatott szívvel beszélő felügyelő, mint az őt meghatva hallgató nagy közönség szemében. Nem méltatjuk e székfoglalót, mert attól félünk, hogy méltatásunk nem tudna oly tökéletes lenni, hogy e bestédhez méltó lehetne. Olvassa el mindenki, de azzal a tudattal, hogy amit olvas, az nem frázis, hanem igaz érzelemből, igaz, hűteljes szívből fakadó szó, vagy ha ugy tetszik, valóság. Dr. Berzsenyi Jenőről a Dunán tul általánosan el van ismerve, hogy „nemcsak széles látókörű, -európai műveltségű ember, hanem egyszersmind egyházias érzésű, mélyen vallásos gondolkodású, liivö evangelikus. Életpéldája az Istent kereső keresztyén jellemvonásait mutatja. Ő igazán Isten kedve szerint való ember." Általában a dunántuli világi elemnél azt tapasztaljuk, hogy egyházát igen buzgón szereti, hogy azt nem használja fel e^yéb előmenetelére, hanem igaz hivő szivvel munkálja annak javát s az egyházi munkában találja meg a maga lelki gyönyörűségét és békéjét. A dunáninneni egyházkerület gyűlése Pozsonyban teljesen csöndes lefolyású volt, vagy legalább is az első napon, amelyen a fontosabb ügyek le lettek tárgyalva, ilyennek mutatkozott. Midkettőről szóló bő tudósításunk jövő számunkban fog megjelenni. Ez alkalommal azon benyomásainkról kívánunk röviden számot adni, amelyeket e két kerület vezérembereivel és a lelkésztestvérekkel való beszélgetéseink során szereztünk. Mindenekelőtt megemlítjük a lelkészi egyesület kérdését. Általános a vélemény, hogy ilyenre feltétlenül szükség van, de a kötelező belépés ellen mindenütt tiltakozás történt. A tagdíj fizetésére szintén hajlandó a lelkészi kar, de annak összegét 3 — 4 K-ban kívánja csak megállapítani s ez összeg tisztán az egyetemes lelkészegyesület kiadásaira lenne fordítandó. Tekintve, kogy a könyvtár és az önsegélyezés seholsem lett kedvesen fogadva s igy e kettő, amely leginkább fogyasztotta volna a tagdijakat, elmarad, a felajánlott 3—4 K teljesen elegendő. A fődolog az, hogy meglegyen s a lelkészi kar érdekeit minden tekintetben mozdítsa elő. A lelkészi fizetés rendezés-ben a lelkészek ez idő szerint nagyobb bizalommal reménykednek mint az előtt, de viszont várakozásuk nem is oly vérmes, mint most egy éve. A sok csalódás, a mely a nagyhangú ígéreteket követte, csendesebb reménykedésre tanított bennünket, pedig az élettel való küzdelem ez évben még nehezebb, mint az előtt volt. Attól félünk, hogy ha soká késik a segítség, ha a reménykedésre tápot adott ígéretek hamar be nem teljesednek, akkor azután már reménykedni sem fogunk tudni, de valószínűleg dolgozni sem. A nyomás a lelkészi kar lelkén már igen nagy, szinte látszik az ÖSÄszejövetelek alkalmából, hogy az a patriarchális derű és mosoly az emberek arcáról eltűnt, egymás szemébe sem mernek nézni, nehogy a szegénység, a küzdelem egymás szeméből kiolvasható legyen. Alig szólnak egymáshoz, mert már panaszkodni is szégyenük magokat. Igen szomorú jelei ezek a nehéz időknek!