Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-08-24 / 34. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 233 tás adja. S ezen kimutatásáért köszönettel tartozom, mert most már senki sem vádolhat azzal, hogy fiatalságom miatt nem ismerhetem a Zpevník-alap régebbi kiadásait, bár a fiatalság a régi irodalmi kiadványoknál nem lehet oka a nem ismerésnek, amint tényleg ismerem is a Zpevník-alap összes kiadványait s a Jubilejni pozdravon kivül mindegyik könyvtáramban is meg van" De nézzük át a közölt kimutatást. A művek között van 3 egyháztörténeti, két alkalmi munka, egy imakönyv, három tankönyv, két symbolikus könyv és egy agenda, összesen 12 munka, melyből azonban már 5 — tudtommal — elfogyott s igy csak 7 munka marad a jelen szükségletnek. Nem vádolom a Zpevník-bizottságot, hogy 25,000 K-ás tőke mellett csak ilyen kevés kiadványnyal járult a tót nép lelki szükségleteinek kielégítéséhez, nem azért, mert tudom, hogy könyveknek ingyenes szétosztása óriási összegeket emészt fel, de viszont a Zpevníkbizottság egyetlen egy tagja sem állithatja, hogy a Zpevník-alap ezen kiadványaival ki volna elégítve evang. népünk lelki szükséglete s nem állithatja azt sem, hogy nem volna a mostani viszonyok között szükség egy olyan intézményre, amely a tót népet a vallásos irodalom által gondozná. Hogy mennyire van erre különösen napjainkban szükség, csak a közösségi mozgalom működésére mutatok rá. A közösségi mozgalom pedig a tót nép között határozottan egyházellenes irányú. 12 év óta a közösségi testvérek saját könyvkiadó cégüknél a 800 példányban megjelenő havi folyóiratuk mellett több mint 50 müvet, kisebb-nagyobb terjedelemben adtak ki, köztük van két kötetes vallásos regény is. Ezen kivül pedig körülbelül 20 traktatust. Ez a 12 éves működés eredménye. Ha ezzel szemben összehasonlítjuk az ev. egyházi vallásos irodalmat, ideszámítva az összes vallásos kiadványokat, nem kapunk többet, mint 76 kötetet. Pedig ebben már mindent számítottunk, kivéve a 2—8 filléres könyvkiadványokat. De ha ezeket a könyveket nemcsak számszerint vesszük, hanem figyelemre méltatjuk tartalmukat is, azt látjuk, hogy a lehető legkisebb százalékban vannak képviselve az épitő, vallásos alapú elbeszélések. Pedig mai nap ezekre van a legnagyobb szükség, hogy az erkölcsrontó ponyvairodalmat, melylyel a pénzsóvár kiadók a tót népet valósággal elárasztják, ellensúlyozhassuk. S ha ebből a szempontból vizsgáljuk az emiitett 76 könyvecskét, azt látjuk, hogy van közöttük 11 imakönyv (1 templomi és 10 házi használatra), 14 bibliai tárgyú (prédikáció, írásmagyarázat, konkordancia stb.), 27 vallásos tartalmú értekezés, 13 történeti munka és csak 11 elbeszélő, illetőleg költeményeket tartalmazó könyv. Ebből a 76 mai nap kapható könyvből is 18 drb. a 19. század előtti irók müve. S most már egészen bátran kérdezhetem, elegendő-e ez a jelenlegi könyvállomány á több mint fél milliót számláló evang. tót nép lelki szükségleteinek a kielégisére? Elegendő-e oly korban, amikor az olvasás az egyszerű földmives embernél is mindennapi szükséggé válik? A mai kor embere olvasni akar s ha népünknek mi nem adunk olvasmányt, akkor ott és attól veszi, ahol és akitől kaphatja, kapva-kap a nagy reklámmal árusított rémtörténeteken, vagy pedig a közösségi testvérek kiadásain, amelyek teljes bizonnyal meglazítják lelkében az egyház iránti szeretetet. Mert ha a közösségi testvérek kiadványait összehasonlítjuk az egyházi kiadványokkal a megjelent példányok számára nézve, ugy oda jutunk, hogy azok 12 év alatt több példányt adtak ki, mint a mi összes kiadóink. Ők ugyanis minden könyvüket legkevesebb 4000 példányban nyomatják, de van oly könyvük is, amely 12000 példányban jelent meg. A 4000et véve alapul 50 könyv mellett 200,000 példányt kapunk, ellenben aki ismeri kiadói viszonyainkat, igazat ad, hogy egyházi kiadványaink átlagául nem vehetünk többet n int 2000 példányt, 76 könyvnél ez nem tesz ki többet, mint 152,000 példányt. A kép annál szomorúbb, mert a mi oldalunkon a számítás alapjául szolgáló könyvek között van akárhány, mely 12 év előtt jelent meg. E számokat azért tartottam szükségesnek közölni, nehogy Raab főesperes észrevételei után a tót vallásos irodalmi téren tájékozatlan olvasó előtt ugy tűnjék fel a dolog, mintha múltkori cikkem a tót nep lelki nyomoráról túlzáson és tévedésen alapult volna. Annyi bizonyos, hogy ha valaki, ugy én örülnék annak legjobban, ha tényekkel győzhetne meg valaki arról, hogy a kép nem oly sötét, mint amilyennek én festettem, de addig, amig azt kell tapasztalnom, hogy lépten-nyomon kell szégyenkezve bevallanom, hogy a vallásos tartalmú elbeszélések után tudakozódóknak nem tudok mit a kezükbe adni. addig, amig nincs meg a vezérkönyvünk sem a mindennapi istentiszteletek elvégzésére; addig, amig nincsen egyházi lapunk, amely elhatna a legutolsó kunyhóig is, nem beszélhetünk másról, mint a tót evangelikus nép lelki nyomoráról. De addig aztán nem is szabad csodálkoznunk, ha híveink fogynak s ha a vallásos kérdések iránt fogékony lelkek egyházunkon kivül és ott keresnek menedéket, ahol megkapjáí nyomtatott szó alakjában is a kívánt lelki táplálékot Igenis, — a tények bizonyítják, hogy van szükség egy olyan intézményre, amely a tót nép lelki gondozását nyomtatott szó utján végezhetné. S itt nem határoz, hogy milyen cimen, milyen keretben történik, az a fő, hogy egyáltalában történjen valami. S múltkori cikkemnek az volt az egyik célja, hogy kimutassam az egyház vezető férfiai előtt is, hogy a mulasztás ezen a téren egyházunkra nézve beláthatatlan kárt hozna. A mai nap mulasztását a holnapi nap nem pótolhatja. S ha valahol, ugy ezen a téren nem szabad habozni, hanem minden erővel támogatni kell azokat, akik munkálkodni akarnak. S e szempontból alaptalan Raabnak az a feltevése, mintha a konferenciáért buzgólkodók nem vennének tudomást a konferencián kivül állók működéséről e téren. Itt csak az álljon bizonyítékul, hogy a konferencián belül álló lelkészek egyházi lapjai mily örömmel üdvözölték Raab imakönyvének uj kiadását. Minden ez irányú mozgalom, jöjjön az bármely oldalról, mindenki részéről örömmel üdvözlendő. Az természetesen nem lehet az én bűnöm, hogy a sokak által perhorreszkált konfenrencián kivül csak Raab, Baltik püspök, Holéczy Zsigmond és Szeberényi Lajos lelkészek munkálkodtak a tót vallásos irodalom terén. De amint ezeknek a működését örömmel üdvözöljük s támogatjuk, — hisz csak én magam adok el a Baltik-féle imakönyvből évenkint 60—70 példányt — ugy örömmel üdvözlendő azon lelkészek mozgalma, akik közösen és vállvetve akarnak segíteni a tót nép lelki nyomorán. Hogy ez szükséges, erre nézve legyen szabad a tavalyi dunáninneni kerületi gyűlés egy incidensére hivatkoznom. A gyűlés első napján beakarták tiltani ezeket a sokat emlegetett konferenciákat, a második napon pedig tárgyaltatott egyházközségemnek az espe-