Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-08-24 / 34. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 233 a régiben minden, megtartatnak az ünnepi misék. Ez ugyan — ha igy van — fából vaskarika! De mindegy. Minket inkább csak az érdekel, hogy ezen pápai intézkedés mily érzelmeket vált ki prot. egyházunkban s esetleg nem befolyásolja-e ugy az egyházi közvéleményt, hogy az ünnepek számának csökkentése nálunk is időszerű ós a kor haladásának megfelelő dolog volna! Az „Evang. Lap" f évi aug. 10. megjelent 32. számában, a vezércikkben foglalkozván a pápának a kath. ünnepek csökkentésére vonatkozó végleges döntésével — megdicsérvén a pápa liberalizmusát, a mi egyházunk vezetőihez is felhívást intéz, nehogy maradiak legyünk s a pápa bennünket tul ne licitáljon, nekünk is jó lesz gondolkozni, hogy a legközelebbi Zsinaton ünnepeinket mi is redukáljuk, mert közigazság az — a cikkíró szerint —, hogy »a prot. népek gazdasági előbbre valóságának egyik jelentékeny oka az volt, hogy nekünk kevesebb az ünnepünk, mint a róin. katholikusoknak." Midőn mi is konstatáljuk, hogy a protestáns közvélemény megnyugvással veheti azon pápai intézkedést és elismeréssel is adózhat a pápának érte nemcsak azért, mert az egyszer a földmives nép érdekeit mozdította elő, hanem azért is, mert mi, főképpen az úgynevezett „Mária ünnepek" eltörlésében a reformáció elvének a diadalát látjuk, amely kezdettől fogva ezen ünnepeket, melyekhez semminemű üdvtörténeti tény nem kapcsolódik — elvetette ; nem tulajdonítván maga a pápa sem oly jelentőséget ezen ünnepeknek, hogy azokat meg ne szüntesse. Hogy a három megszüntetetett „Mária ünnep" mellett az aug. 15-iki nagyboldogasszony ós a dec. 8-iki Mária immaculata ünnep megmaradt ezen csodálkozunk, feleletet azonban az adhatna rá, aki az intézkedés szerzője De legjobban csodálkoznunk kell a régi sátoros kettős ünnepek második napjának megszüntetésén. Ezek a régi keresztény egyházban, mint a legfőbb üdvtörténeti tények kifejezői, kettős ünneppel ünnepeltettek meg, melyek köré csoportosulnak az egyes egy ünnepből álló ünnepkörök E kettős ünnepek tehát az üdvtörténet legnagyobb eseményeinek kidomboritására feltétlenül meghagyandók lettek volna s a mi egyházunkban meg is hagyandók. Midőn tehát nekünk protestánsoknak üdvözölnünk kell egy olyan pápai intézkedést, mely oly ünnepeket szüntet meg, melyeknek a helyes keresztyén felfogás szerint ugy sincs üdvtörtóneti jelentőségük, ismorve a sátoros ünnepeink nagy fontosságát s azok fentartásának szükségességót, semmi ok sincs arra, hogy mi ünnepeink megváltoztatásáról s egyes ünnepek redukálásáról gondoskodjunk. Ilyen irányú hatásokat a pápai intézkedés bennünk ki nem válthat. Legfeljebb azt lehetne megtenni, hogy az itt-ott egyes evang. gyülekezetekben uralkodó ama szokást, mely szerint éppen a gyümölcsoltó, a gyertyaszentelő stb. bizonyos homályos üdvtörténeti tények alapján félünnepnek tekintik s megünneplik, hogy e szokás az egyetemes egyház által rendeztessék s ezen ünnepek az evang. egyház ünnepeinek sorozatából végleg és egyöntetűen töröltessenek. Nem áll az Evang. Lap cikkírójának ama állítása, hogy mi protestánsok „összes ünnepeinket — kivéve a reformáció ünnepét — a róm. kath. egyháztól vettük át", hanem mi megtartottuk a régi tradiciónális egyház azon ünnepeit, melyek üdvtörtóneti tényeket foglalnak magukban s itt éppen elesnek a Mária-ünnepek, melyeknek nagy része most a pápai intézkedés folytán meg szűnik s főbb ünnepeink az üdvtörténet fontossága szerint emelkednek ki a kath. ünnepekkel szemben (p. o. nagypéntek, melyet a katholikusok nem is ünnepelnek). Nem áll meg ama állitás sem, hogy mi, ünnepeink fentartásával, a pápával szemben maradiak maradnánk, mert merész dolog volna azt állítani, hogy attól a néhány hétköznapra eső ünneptől függne a prot. nép gazdasági előrehaladása • Évente körülbelül 3 napról van szó, az is nagyobb részt oly időben, midőn a gazdasági munka szünetel. A gazdasági fejlődés a nép erkölcsi tudatától függ, amely szorgalmassá, munkássá teszi a népet és nem egynehány ünnep miatt elhalasztott munkától, pláne ha ezek az ünnepek éppen nem .feleslegesek" (amint a cikk írja), de sőt az evang. nép vallásos ós erkölcsi tudatára igenis gyümölcshozók lehetnek. Ami végül a szent István király napját illeti, ennek megünneplését a pápa megengedi, de szerinte e napon sem kötelező a munkaszünet. Ez Evang. Lap érthetetlennek tartja, a .Magyar Szó"-nak felháborodását a fellett, hogy a pápa speciell magyar ünnepet szüntetett meg, mert a .szent István-napi ipari munkaszünetet elrendelő orsz. törvény is ellentétbe jött a pápai motu proprio-val* (sic!). Ez nem helyes állitás, mert megfordítva áll a dolog, a pápa hozott az orsz. törvényével ellentétes döntést, amit minden önérzetes magyar embernek vissza kell utasítania, bármily vallású» A pápának egyébiránt minden esetre helyes álláspontról történt intézkedését a kath. ünnepek csökkentésére nézve mi protestánsok megnyugvással vehetjük a mi ünnepeinket azonban, melyek az evangelium üdvtényein épülnek fel, továbbra is fenn kell tartanunk. Kardos Gyula. A tót nép lelki nyomora. Az Őrállóban közölt cikkemért oly oldalról ért a támadás, amelyről korántsem vártam volna. Cikkem egy megjegyzése szolgáltatott alkalmat Raab Károly főesperesnek a támadásra, mert ő a megjegyzésből rosszakaratot és kicsinylést olvasott ki. Pedig ez távol állt tőlem s nem tudom igazán felfogni, mi módon magyarázható bele cikkembe a Zpevník-bizottság működésének lekicsinylése. Hogy érdemeit a tót nyelvű vallásos irodalom terén nem méltattam az igaz, de milyen alapon lehetne ezt egy rövidke s egészen más kérdéssel foglalkozó cikktől várni. Mert nem volt cólom[valami irodalmi ismertetést írnom, — ebben az esetben lett volna alapja a neheztelésnek. De hogy nem ez volt a célom, kitűnik abból, hogy nem emiitettem egy szóval sem a csabai egyházi könyvkereskedést, sern az angol tractatus társulatot, sem a Gasparik, Salva, Bezso stb. könyvkiadó cégek kiadványait, a kiadóknak pedig legalább is annyi érdemük van a tót vallásos irodalom terén, mint a Zpevník-bizottságnak. A célom nem ez volt, hanem — amint azt Raab föesperes cikke végén egészen szabatosan kifejezte — az, hogy rámutatván a tót nép lelki nyomorára, bebizonyítsam, hogy a tót nép vallásos életének nevelése céliából okvetlenül szükség van olyan intézményre, — nem kell annak konferenciának lennie, lehet az társaság, vagy akármilyen nevü intézmény, a fő az, hogy legyen — amely a tót nép vallásos szükségleteinek kielégítésével foglalkoznék. Hogy erre a Zpevník-alap nem elegendő, annak legjobb bizonyítékát éppen a Raab által közölt kimuta-