Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-08-17 / 33. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 233 nyát; nekik elégséges a tanitó szolgálata. A lel­készválasztás egyre több helyen belviszályt, pár­tokra szakadást idéz elő. Nem a lelkész, nem annak feladata a kiélesülő vitának főtárgya, nem az egyház érdeke az irányadó, hanem azon ha­talmi kérdés, váljon a vagyonosabb vagy a sze­gényebb s többnyire számosabb egyháztagból álló párt vigye-e a döntő szerepet a gyülekezet ügyeinek vezetésénél? Valósággal az osztályharc jelei tűnnek fel ilyenkor. Az is ujabb keletű, többször megujuló szomorú tapasztalat, hogy egyes tagok, sőt egész pártok is, óhajtásuk ér­vényesülését a választásoknál, egyházi adókulcs megállapításánál azon fenyegetéssel követelik, hogy különben kitérnek az egyházból. Az egy­házi tisztviselők javadalmának választások alkal­mával újra megálapitásánál a legritkább eset­ben történik, hogy a lelkész tanitó fizetését, mely 60—70 év előtt még megfelelő volt, de a mai drágasági viszonyok között már alig nyújt biztos alapot a gyermekeket is neveltető család évi háztartásához — a gyülekezet saját jószán­tából feljebb emelné, ellenkezőleg, többször mu­tatkozik meg a hajlam, főkép a közmunka s a termesztmények megváltásánál, a hivány értéké­nek csökkentésére. Az is tény, hogy már számos gyülekezetben a hivek egy része nagyon is anyagi gondjaitól, elfoglaltságától teszi függővé vasár­napokon is a templom látogatását. Mindezen jelenségek a hivek et az egyház­hoz fűző kötelékeknek lazulását bizonyítják. Egyszersmind a vezetésre hivatott intelligens osztályt arra intik, hogy egyesült erővel töre­kedjék az egyház vonzó erejét emelni s ezzel a hozzá való ragaszkodást szilárdítani. Keresse az utat és módot az evangeliummal hirdetett elvek hatásának minél nagyobb mértékben, minél szé­lesebb körben kiterjesztésére. Azt valljuk, hogy az élet erkölcsi céljának meghatározásánál, a boldogság igaz feltételeinek keresésénél útbaigazításért mindig oda kell tér­nünk Jézus életéhez, szent tanához. Ez azonban nemcsak lelki szabadságra hív, nemcsak a hit­nek világgyőző hatalmát mutatja, hanem a sze­retet nagy törvényét is hirdeti, amely mások iránt testvéri érzületre kötelez, arra tanít, hogy mindenkiben ismerjük el és tiszteljük az emberi méltóságot. De a testvériség ne csak szavaink­ban nyilatkozzék, ezt tanúsítsák tetteink is. Örök igazságot mond e szavakban az apostol: „Az Isten szeretet és aki a szeretetben vagyon, az Istenben vagyon!" Más szóval az ember akkor jut legközelebb Istenhez, mikor felebaráti szere­tetből önzetlenül munkálkodik embertársai bol­dogitásán, A jézusi szeretet az erkölcsi világban a nap, melynek rendeltetése, hogy folyton emel­kedve, melengető sugaraival mindinkább oszlassa a lelki, testi nyomor bántó ködét, fakaszsza a bizalom, megelégedés, remény virágait s köze­lebb hozza Isten országát az élethez. Ily, az igaz szeretet lelke által vezérelt törekvés iránt, bár­hol találjuk aat: mutassunk pártoló részvetet. A szociálizmus, amig a jóltevő szeretetre hivatkozik, ennek mindenekre kiterjesztését han­goztatja : addig az újszövetség alapján áll. Ami­dőn a gyöngék számára védelmet követel, az ügyefogyottakról való gondoskodást, az eleset­tek felsegitésót sürgeti: akkor Jézus parancsára utal, mely igy szól: „Szeresd felebarátadat, mint önmagadat." Ha a társadalom tövisei n ellé a jog virágainak is odahelyezését kívánja; ezzel is az evangéliumból hangzó igazságra támaszkodik: „méltó a munkás az ő jutalmára." Ha a munká­nak megbecsülését, a társadalom életére kiható fontosságát emeli ki s az abban való résztvevést közös kötelességül óhajtja tekinteni: akkor is csak a biblában kimondott elvet követi: „aki dolgozni nem akar, az ne is egyék." Amidőn odatörekszik, hogy a társadalom intézményeivel, törvényeivel ne csak a tőke érdekeit szolgálja, de tekintse föladatának a nap hévségét és terhét hordozó munkásosztály boldogulásán is rendsze­resen közremunkálni, helyzetét törvényhozás ut­ján, alkalmas intézkedésekkel javítani, jövőjének biztosításához gyámolitást nyújtani, célja ekkor is megegyez az evangelium szellemével. Jézus maga int igy mindeneket: „Valamit akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek ővelük." Ha belátjuk, hogy a józan irányú szocializ­mus itt jelzett céljai nem ellenkeznek a? evan­gelium tanaival, ha beismerjük, hogy a szegény nép ügyével foglalkozó munkálkodás nem lealázó, hanem az Üdvözítő által elénk tűzött legszebb feladat, s azért készséggel fáradozunk, hogy egy­házunk működése a részvét ébresztésével, a sze­retet jó tetteivel mindig világosabb bizonyságot tehessen a Krisztusnak közöttünk munkálkodó lelkéről: akkor elérjük azt, hogy a mérsékelt szocializmus az egyházban nem ellenséget, hanem az élet bajainak orvoslásánál hű szövetségest lát s igy nem ostromolja, hanem tiszteli. Elérünk annyit, hogy az emberszeretet áldásos munkája lefegyverzi a létező rend felforgatására törő szélső irányzatokat: a kommunizmust, az anarchizmust, amennyiben kivonja hatásuk alól az egyházhoz, mint őt örömében bajaiban egész életen át részt­vevő kézzel támogató lelki anyához ragaszkodó népet. Egy radikális szocialista nyíltan kimondta, hogy: „Mi csak akkor győzünk, ha az egyházak és papjaik végkép elhanyagolják a názáreti Jé­zus parancsának: a felebaráti szeretetnek gyakor-

Next

/
Thumbnails
Contents