Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)
1912-06-22 / 25. szám
1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 23 3 Huszonötéves évforduló. A rozsnyói ág. hitv. evang. polgári leányiskola fenállásának 25 éves évfordulóját 1912. évi junius hó 21-én, a záróünnepély keretében, volt növendékeinek közreműködésével ünnepelte meg. Török József 70 éves. Az Ur szöllőjének egy régi munkása, a régi puritán jellemű papi gárdának egyik érdemes tagja f. hó 26 án tölti be munkás életének hetvenedik évét. 1867 okt. 17 én avattatott pappá, hat és fél évig káplinkodott Székács oldala mellett, majd a czeglédi gyülekezet választotta meg egyhangúlag lelkészévé, melynek körében immár 38 éve működik. Úgyis mint dékán, alesperes és 17 évig mint főesperes, törvényszéki biró, különböző bizottságok tagja, egyházi iró a közegyház életében is jelentékeny szerepet játszott. S most, hogy hetvenedik életévét az isteni gondviselés megengedte érnie, tisztelői, barátai, övéi s az egyház is csak azzal a hő óhajtással fordulhatnak a kegyelem Istenéhez, hogy tartsa meg még számos évig mindnyájunk örömére friss szellemi és testi erőben. E szép kor évfordulóján legyen jutalma közhasznú tevókenységeért a hála mellett az az igazság, amit e versike fejez ki: Ezüst haj, arany sziv, jó tettek emléke, Ez az igaz ember leggyönyörűbb éke! Ad multos annos! Haláleset. Svedlérben (Szepesm.) 71 éves korában meghalt Ratzenberger szül. Keil Zsuzsánna. Benne a szepesbélai evang. lelkész édesanyját siratja. Halálozás. Vópen elhunyt özv. Bejek Györgyné, néhai Bejek György nemeskéri lelkész neje, életének 86. évében. Áldás poraira! A pénzügyminiszter beszéde a főrendiházban. Teleszky János pénzügyminiszter a lelkészi korpótlékra nézve az alábbi komoly kijelentést tette, mely noha visszamenőleg csak két korpótlékot nyújt, mégis vigasztalólag fog hatni a kedélyekre. Ám egy nagy kérdőjel gyanánt meredezik szemünk elé az a kérdés: vájjon a korpótlók áldásaiban csak a kongruát élvező papság rószesülend-e s akinek ma 1600 K-n felüli fizetése van, erre az egyetemes jogosultságu korpótlékra nem tart hat-e számot? Mindenesetre tisztázandó ez a kérdés. A beszéd igy szól: „A kormány tényleg, amint ezt Antal Gábor őméltósága jelezni méltóztatott, korpótlékok nyújtásával kiván a lelkészek helyzetén javitani, még pedig ugy, hogy mindazok a lelkészek, akik a mai törvény értelmében 1600 K fizetéskiegészitésre tarthatnak igényt, bizonyos előföltételek föníorgása esetén öt évi szolgálat után 400, ujabb ötévi szolgálat után további 400, azután pedig háromszor 5 évenkint 2—200 K korpótlékban részesüljenek ugy, hogy a lelkészi fizetés 25 évi szolgálat után 3000 K-ra fog rúgni. — Az erre vonatkozó törvényjavaslatot a kormány szintén az őszi ülésszak legelején fogja benyújtani és tervbe van véve az is, hogy az első 400 K-ás korpótlék azoknak a lelkészeknek, akik ae 5 évi szolgálatot már folyó évi január hó 1-én elérték, megadassák visszahatólag erre az évre is, éppúgy mint a családi pótlék megadatik vísszahatólag 1912. január 1-től. 1913. január 1-től fogva azután azok a lelkészek, akik eddig 10 évi, vagy ennél több szolgálatot tudnak kimutatni, megkapják a £00 K korpótlékot, tovább 2—200 K-t pedig 5, 10, illetőleg 15 óv múlva, más szóval az eddigi szolgálatból a folyó évre 5 év, a jövő évtől kezdve pedig 10 év be fog számittatni." Lelkészi egylet. A szepesi evang. lelkészi egylet Gánócz fürdőn tartotta közgyűlését. Felolvasást tartott Ratzenberger a konfirmációról, Holkó a fizetésrendezésről, Thern a vallástanárok jogi helyzetéről és Gura az ifjúsági istentiszteletekről. A bányai ág. hitv. evang. egyházkerület aszódi leánynevelő-intézetének évzáró ünnepsége junius 24-én tartatik meg. Egyházmegyei közgyűlés. A békési egyházmegye f. évi rendes közgyűlését junius 28 án fogja megtartani Szarvason. Előző napon az iskolai bizottság és egyéb bizottságok végzik teendőiket. A dunáninneni ág. hitv. evang. egyházkerület Pozsony városában 1912 augusztus hó 29-én és 30-án tartja közgyűlését s azzal egybekapcsolva augusztus hó 26., 27. és 28 ik napjain a bizottsági üléseket. Fürdőlelkész. Barlangligeten (Szepesm.) evang, fürdőlelkész kellene, ki heti egy magyar szónoklatért kap ingyen lakást 3 személyre, ingyen fürdőt és féláru kosztot. Utóbbi kedvezményben családtagok nem részesülnek. Jelentkezhetni az evang. lelkésznél Szepesbélán. Sárosi evang. esperességi közgyűlés. A sárosi evang. egyházmegye f. hó 10-én és 11-ón tartotta Tahy Emil felügyelő és Hajdú János esperes, majd Korbély Géza esperes és Szentiványi József másodfelügyelő elnöklete alatt Eperjesen a Collegium nagytermében ez évi rendes közgyűlését. E/t megelőzőleg a „Theol. Otthon" olvasótermében a lelkészi értekezlet tartatott, amelyen Fábry J. B. kapinémetfalvi lelkész a gyermek-istentiszteletek és vasárnapi iskolák meghonosításáról s Francz V. bártfai lelkész a theol. tanügyi szervezet tiszavidéki ev. egyházmegyei észrevételeiről igen tartalmas és behatóan megvilágított előadást tartott. A délutáni gyámintézeti istentiszteleten Barthó A. girálti lelkész a theológusok karénekével és Egyed Aladár művészi orgonajátékával is kisért igen szép egyházi beszédet tartott a szeretetről, mint amely táplálja és élteti a gyámintézetet. Másnapon a rendes közgyűlést Tahy E. nyitotta meg, kinek indítványára Bánó A. eperjesi felügyelő vezetése mellett egy küldöttség ment az újonnan megválasztott esperesért: Korbély Gézáért, miután Hajdú, az eddigi esperes a közgyűlésen is remek búcsúbeszédében kijelentette, hogy hajlott korára való tekintettel az esperesi tisztet nem vállalhatja. A lelkes éljenzésekkel fogadott uj esperest ugy az esperes, mint Tahy felügyelő — kit tb. esperes-felügyelőnek is választottak — megható módon üdvözölte s erre Korbély hatalmas esperesi beköszöntőt mondott a reá és munkatársaira várakozó nagy feladatokról. Az esperességi felügyelőségről lemondott Bánó Miklós helyére a választás kiíratott s másodfelügyelőnék az igen agilis Szentiványi József választatott, ki egy igen rövid, de sokat ígérő programmal kezdte meg működését. Alesperesnek Liptay Lajos, főjegyzőnek Martincsek Márton, világi főjegyzőnek dr. Wallentinyi Samu választatott s a többi esperesi tisztségek is betöltettek. Ugy az előértekezleten, mint magán a közgyűlésen nagy érdeklődés tárgya volt a budaméri ev. egyházközség és Ujházy Iván földbirtokos között a régi alapítvány megváltása tárgyában megkötött egyezség ügye, amelyet példás jogászelmével minden oldalról dr. Mikler Károly jogkari dékán ismertetett, s kinek javaslatára azt a közgyűlés névszerinti szavazással egyhangúlag el is fogadott. Ellene csakis Hamborszky Bertalan budaméri felügyelő reagált és szavazott. Nyugtalankodó híveire Tahy E. és Martincsek M. tótajku felvilá-