Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-06-22 / 25. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 23 3 gositásai meggyőzőleg hatottak. Egy igen tartalmas javas­lattal Gerhard Béla tanitóképző-intézeti igazgató a ter­vezett egyet, jellegű ev. tanitóképző-intézet ellen foglalt állást s meggyőzően kifejtett álláspontját a gyűlés is elfogadta. A gyűlés befejeztével a közgyűlés tagjai a Gellért-szállóban tartott közebéden lelkes szónoklatban ünnepelték az egyházmegye régi és uj elnökségét, de főleg Hajdút, Tahyt és Korbélyt. A jövő évi közgyűlés helyéül Kisszeben jelöltetett. A sárosi ev. egyházmegye uj tisztikarával jövő fejlődésének ujabb stádiumába ju­tott. Csakugyan »nagy feladatok" várnak reá. Esperességi közgyűlés. A szepesi városi evang. esperesseg junius 13—14-én tartotta ez évi közgyűlé­sét Gölniczbányán. Csütörtökön az !^iskolaügyi, jogügyi és száravevőszéki bizottságok és a gyámintézet gyülésezt 'k. Este magyar gyámint. istentisztelet volt, melyen Varga Imre poprádi lelkész prédikált és egy vegyeskar Münk ig. tanitó vezetése alatt gyönyörűen énekelt. Az offer­tórium 56 84 K-t tett ki. Az évi gyámint. gyűjtés elérte az 1733 63 K l. Este ismerkedés volt egy kerti helyi ségben, amely a vegyeskar éneke mellett nagyon kedé lyes volt. Másnap rövid reggeli istentisztelettel kezdetét vette a közgyűlés, melyet Miinnich Kálmán felügyelő­tanácsos megnyitott és melyen Kübecher Albert felol­vasta hosszabb évi jelentését, mely nyomtatásban is magjelent. A hosszú tárgysorozatból kiemeljük, hogy a lelépett, vagy leköszönt dékánok helyébe a következők választattak: lllgenn Antii, Mayer Ármin, Kintzlfr Béla, és G-iir .Víirton. Jakabfalvi Jakab isk. bizottsági jegyző, K j.-tsc'ier Ele ezen bizottság tagjává lett. A Zsede­nyAniiTi"a Kurjln Simu jogász-tanító, Binne és Clemen­ts ajánltattak. A boldogult Mtrcsek Andor tanár he­lyébe 8r.ro np József lett biróvá.. — A gyámintézettől kapott Nagysolymár 200 K-t, Illésfalva 103 K-t, Szomol­nok, Miprka, K <resztfalva és H íllópatak 50—50 K-t. A kozíp skolai vallástanítás ellenőrzéséről szóló szabály­rendeletet elreferálta Tiiern Liszló iglói vallástanár, alaposan foglalkozván a protestáns exnortációval is, melyen biblia s e^yéb vallásos építő és polemikus mű­vek olvasásával akar foglalkozni, de akkor az isk. ifj. vallásos egyletek feloszlatását kívánja. — Nagyobb port vert fel a késmárki evang. líceumi igazgatóválasztás. Itt az eddigi igazgató Karácsonyi helyébe 3 szavazattal Bruckner Károlyt választották. De több egyház nem kapott meghívót. Ezt az ügyet tisztázni kell. — Kikül­dettek még a kéo/iselők a julius 9-én Nyíregyházán tar­tandó kerületi gyűlésre, elintéztettek még kevésbbé fon­tos dolgok és akkor a gyűlés véget ért. — Tízkor az egyház adott az iskolában fényes villásreggelit. Ebédkor meg a nagyvendéglőben gyűltek össze a gyűlés tagjai kedélyes ebédre, melyen a szokásos felköszöntők sem hiányoztak. Egy igen sikerült gyűlés emlékével távoz­tunk a szepesi „Gründlerek" fővárosából. A kishonti evang. egyházmegyei lelkészegye­sület junius 7-én tartotta értekezletét Rimaszombatban. Az értekezletet megelőzőleg Gyürki Pál főesperes szol­gáltatta ki az urvacsorát a lelkésztestvéreknek. A gaz­dag tárgysorozatból kiemelendő az esp. segélyegyleti pénztáros, Kolbenheyer József jelentése, mely szerint az egylet tőkevagyona 40275 K 40 f, s mindamellett, hogy nyugdíjas lelkészeknek és özvegyeknek 1200 K-n felül fizetett ki az 1911. óv folyamán, mégis 2197 K 02 f tőkeemelkedés mutatkozik. Beható tárgyalás alá vette Baráth Károly ért. jegyző ismertetése alapján az értekezlet az egyetemes lelkészegyesület alapszabály­tervezetét. A mozgalmat, melynek célja a magyarhoni összes lelkészeket egy egységes testületbe tömöriteni, örömmel üdvözli; az alapszabálytervezetben a követ­kező módosításokat, kívánja: tagdíj 12 K helyett 6 K legyen, a 4. §. b) és c) pontjait törülni óhajtjuk s ennek magfelelően a 9. §. egészen kihagyandó Lelke­sedéssel határozta el az értekezlet, hogy segélyegylete révén az eperjesi theol. otthonban egy alapítványi he­lyet létesít. Banczik Sámuel alesperes lelkész indítvá­nyára elhatároztatott, hogy évenkint a reformáció emlék­ünnepének délutánján az istentisztelet keretében Luther Márton rövid, népies modorban megirt élettörténete ol­vastassék fel. Az élettörténet megírásával az értekezlet az indítványozót nyomban meg is bízta. Az értekezlet után közebéd volt. A szatmárnémetit evang. templom-alap javára nagysikerű hangverseny volt junius 8-án. Megnyitóul a szatmári zeneegyesület zenekara Fuchs szerenádját adta elő Hermann L. zeneiskolai igazgató vezetésével. Ridó Ilonka nagy hatást keltett Szabados Ede ref. fő­gimn. tanárnak ez alkalomra irt „Templom épül" c. gyönyörű költeményével. Révész János nagybányai ev. lelkész Lavotta-, tatár- és kurucdalokat énekelt szokott temperamentumossággal, őszinte, meleg hangulatot váltva ki a hallgatóságból, zongorán neje kisérte gondos mű­vészetével. Zempléni Árpád nagyhatású, eddig ki nem adott müvét: „Á halál vőlegény 4, olvasta fel. A nagy nevü irót meleg ovációban részesítette nagyszámú elő­kelő hallgatósága. Hermann L. zeneisk. igazgató nagy sikerrel játszott el egy pár klaszikus darabot. Az est fénye, igazi értéke Szendy Árpádnak, az országos zene­akadémia világhírű tanárának zongorajátéka volt, mely­lyel hosszú varázslatba ejtette a közönséget. A nagy művészt hosszan, melegen ünnepelte Szatmár város és vármegye közönsége. Igaz hálával regisztráljuk, hogy ez az országos zenei büszkeségünk nemcsak lekötelező szívességgel fogadta el a szereplésre való felhívást, hanem teljesen díjtalanul mozdította elő a mérhetlenűl nagy erkölcsi és tekintélyes anyagi sikert. Schmidt Konstancia operaénekes művésznő klasszikus darabokat énekelt csodásan szép csengésű hangján. Világossy Gás­pár Szendy Árpád kíséretével „Rákóczi Ferenc Rodos­tón 1 4 c. melodrámát szavalta el nagy sikerrel. Az estét Duszik Lajos evang. lelkész zárószavai rekesztették be. Ezzel a hangversennyel ismét egy jelentős lépéssel in­dult előre a kis szatmári egyház. A siker, melylyel ez este gazdagította, ismét meghódította Szatmár város nagy közönségét. Még mindig érkeznek pénztárához ujabb és ujabb jegymegváltások, adományok. Maga a hangverseny tiszta jövedelme 600 K-ra rug. A nagy célt, hogy 1917-ben nyíljon meg a szatmári Luther­templom — igy el lehet érni. Áldás a segítőkre! D. Jahresbericht vom Jahre 1911 über die evang. Gemeinde Szepesbéla. Vorgelegt vom Präsidium XV. Jahrg. Késmárk 1912. 12 lap. — Ennek a derék és életrevaló egyházközségnek buzgó lelkésze Ratzenberger Ferenc, a nagyhírű Weber Samunak méltó utódja. Istentiszteleti nyelve a német s évenként 4-szer magyar. Iskolái jók. Az egyházközség a magurai pápista tótság beözönlésével kénytelen küzdeni. Született 43, konfirm. 25 gyermek. Házasságot kötött 7 pár, ebből 2 vegyes. Meghalt 26 egyháztag. Az urvacsorában részesült 539. Át-, vagy kitérés nem volt. Az ev. hivek száma, sajnos, csak 940, a filiákkal (Keresztfalu, Nagyőr, Javorina) 1167, ebből 35 ref. A pápás tót hivek már az 1600-at meghaladták. Vagyonában és intelligenciájában a város máig is ev. vallású. Adományokban 1674 K folyt be.

Next

/
Thumbnails
Contents