Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-05-11 / 19. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 Tudott igazán kevéssel megelégedni. Bár jövedelme igazán főúri volt — tízezer holdnak volt a birtokosa —, a maga személyére alig költött 1200 — 1300 K-t. Kendel kezésére álló fölöslegét az áldozatkészség oltárára helyezte. Mióta ker. felügyelővé lett, de azelőtt is, rengeteg kéréssel járultak hozzá egyesek és gyülekezetek s ő a kérést megtagadni nem tudta Ugy tett, mint elnöktársa. Gazdaságában igazi mintagazda volt. Folyókat szabályozott, utakat javitott, mocsarakat száritott és folyton és kitűnően épitett. Ugy, hogy birtokán nem volt barázda, sem, melyet használatlanul heverni engedett Nála mindenek ékesen és szép renddel folytak. Az ősi birtok jóságos ura ott alussza álmát a szöcsényi kriptában. Legyen álma édes, zavartalan. Lelkének fényeskedjék az örök világosság! Az ő emlékezete pedig legyen áldott közöttünk! M. L * Az őseihez oly váratlanul és hirtelen megtért egyházi vezér temetése május 4-éu délután fél 4 órakor ment végbe Szöcsényben, mely végtiszteí-ségen — tekintve a felette nehéz közlekedési viszonyokat és az idő rövidségét — leginkább a legközelebbi környékről vettek részt tisztelői s hitsorsosai nagyobb számban. Nérpet Pál esperes a gyászháznál tartott imája után Gyurátz Ferenc püspök mondott gyászbeszédet, amelyben „fénylik a sötétségben az igazak világossága" igék alapján azon kérdésről elmélkedett, hogy mi képezi a világosságot az ember erkölcsi életében? Elmélkedésében a hitet hangsúlyozta, amely Istenhez emel és köt, ébren tartja lelkiismeretünket s megvilágítja életutainkat. Ennél a világosságnál ismeri fel az ember magasabb rendeltetését, kötelességeit, azon munkamezőt, amely a gondviseléstől van az embernek kijelölve s ha ezt betölti, áldás losz életén. Ennél a világosságnál ismeri fel Krisztus első törvényét a felebaráti szeretetet s tanulja meg ennek gyakorlását s azt, hogy az igazság mérlegén annyit nyom, amennyit a szeretetből megvalósítani tudott. Majd jellemezte az elhunyt kerületi felügyelöt, aki keblében idealizmust hordozott, munkaterén tisztét betöltötte, a munkát ugy tekintette, mint Isten áldását, embertársaiban is a munkás életet tisztelte és szerette, a munkásosztály iránt őszinte jóakarattal viseltetett; mint jóakaró atya gazdasági cselédjei részére nyugdij-alapot létesített s e célra 200.000 K alapítványt tett le. Kerületi felügyelői tisztét is a legnagyobb pontossággal töltötte be, évenként 10.000 K-t adományozott a kerületi pénztárba egyházi intézetek és jótékonyság támogatására, Ezenkívül külön is sok sok adományt osztott ki azok között, akik hozzá esdő szavakkal fordultak. „Nincs kínosabb feladat, mint egy kérőnek a kérelmét visszautasítani, vagy megtagadni," — ez volt mondása. Végül a nagy veszteséget ecsetelte a püspök, amely a kerületet s általa az egyetemes egyházat érte. Méltán öltött gyászt a kerület és osztja meg a bánatot, a fájdalmat a családdal Véssey koporsója felett — igy szólt és elbúcsúztatta a puritán jellemű, nemes cselekedetű egyházvezérünket. A temetőben Németh Pál esperes imádkozott s a püspök áldása után átadták a holttestet az édes anyaföldnek csendes pihenésre. Bizony méltán gyászolja az egyetemes egyház is e kitűnő s egyszerüsegében is oly nagy férfiút, a „somogyi homokban talált igaz gyémántot." Aludjék békében s fakadjon áldás nemes cselekedetein i A „cura pastoralis" céljáról és mikénti gyakorlásáról.*) Oly „rövid" felolvasást tartani e tárgyról, mely mint szerény láncszem illes7kedjék a jelen értekezlet tárgya ásainak sorozatába — nem könnyű dolog Elméleti általánosságok megismétlése céltalan volna. A lelkipásztornak bármi néven nevezendő ténykedése a pastorális curának nyilvánulása legyen. Hiszem, hogy jelen értekezlet valamennyi tárgya kisebb-nagyobb mertekben belenyúl, vagy legalább érintkezik a pastoralis curával. Ha a cura pastorálist komolyan vesszük, előttünk áll ama „Jó pásztor-', aki eleiét adla az ő nyájáért, (János 10 —11.), aki ismeri az övéit és akit az övéi szintén ismernek (János 10 , 14.), akinek működését már Ezekiel próféta is leirta e szavakkal (34., 16.): ,.Az elveszettet megkeresem s az elűzöttet visszahozom s a megtöröttet kötözgetem s a beteget erősitem" . . . magyar bibliánk igy folytatja: »és a kövéret és erőset elvesztem és legeltetem őket ugy, mint illik." Ezt Luther igy fordította: „und was fett und stark ist, will ich behüten, und will ihrer pflegen, wie es recht ist." A revideált német fordítás ellenben: aber was fett und stark ist, will ich vertilgen, und wiil es weiden mit Gericht." A fordításokban való eltérést csak említem. Exogetizálni, vagy kritizálni e helyen nem az én tisztem. A cura pastoralis gyakorlásában Krisztust kell követnünk. De val mint oly értelemben nem adhatjuk életünket a ránk bizott nyájért, amint Krisztus adta életét váltságul engesztelő aldozatul a mi bűneinkért, szintúgy az idézetekből az utolsó igék a revíziónál módosult értelemben sem tartozhatnak mi reánk. A jó pásztor csak egy. Mi pedig csak az ő megbízásából vagyunk lelkipásztorok, akik az ö szolgálatában minden működésünkről neki, mint Urunknak tartozunk számot adni. A nyáj nem a miénk hanem az Övé. A cura pastoiálisnak — a lelkipásztori gondozásnak célja más nem lehet, mint a lelkeket Ja bűneinkért meghalt, és a megigazolásunkért feltámadott Krisztusban való hitben megerősíteni, azokat, akik a hittől elr tévelyedtek, hitünk fejedelméhez visszavezetni, és éppen a hitnek alapján őket a felebaráti szeretet gyakorlására serkenteni, buzdítani, mindenekben jó példával előljárva. (Efez. V. 27. és Tit. II. 7—8.) Hogy pedig a lelkipásztor ebben munkás lehessen, mindenekelőtt önmagának koll a hitnek sziklaalapján megállnia. Történeti tény, hogy a Józusi szeretet csak ott termett és termi meg áldott gyümölcseit, ahol az Jézus Krisztusban való hitben találta meg éltető talaját. Róla fog a lelkipásztor igaz meggyőződéssel vallást tenni a templomi szószéken a gyülekezet előtt, valamint egyes híveivel szemben magán beszélgetésében. Nem azt akarnám ezzel mondani, hogy minden harmadik *) E dolgosat, tán helyesebben hitvallás a dunántali evang. espereseknek f. évi április 18-án Pápán tartott értekezletén került felolvasásra.