Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-03-30 / 13. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 ezeknél a határvonalak: minimumok és maximumok megállapításai, de legfőképpen helyeseljük annak határozott kimondását, hogy az egyház községek elhatározására van bízva az eddigi adózási rendszer vagy az újonnan megállapított adózási rendszer közül való választás. Lehetne ugyan szólani arról, vájjon az ujabb szociális államfejlődés elvei szerint helyes-e adózási szempontból a nagyobb jövedelemnek kímélése és az evangélium egyházában a degressiv adózási rendszer alkalmazása? De viszont el kell ismernünk, hogy egyházi téren nem mindig az a legjobb, a mi az~^ időszakonkénti szociális életfejlődéssel megegyező, hanem az, a mi a hivek egyetemére nézve leginkább biztosítja a békés haladást és tes véries együttlétet. S ebből a szempontból tekintve az elfogadott javaslatot, a mely nagyon beható és hosszas eszmecserék eredménye, határozottan kielégítőnek tartjuk. Külön is kiemeljük az osztályadó kategóriáinak helyességét, mint a mely az egyházközségek háztartási érdekei körül a szabad mozgást a kategóriák bősége és a felvett magyarázó rendelkezés szerint teljes mértékben biztosítja. Maga az elfogadott szakasz következőkép hangzik: 256. §. Az egyházközségek eddigi adódivetéstik rendszerét továbbra is megtarthatjá.k 257. §. Ha az egyházközség uj adókivetési rendszert alkalmaz, köteles az adókivetést a következő rendelkezések szerint eszközölni. Az egyházi adó lehet: a) személyadó b) osztályadó e) állami adó alapján kivetett százalékos adó. 258. §. Személyadót minden a 240. §. szerint adóköteles és helybenlakó egyháztag köteles fizetni. A személyadót minden egyházközség saját viszonyaihoz mérten minden egyes tagra egyenlő, de legfeljebb uégy horona összegben állapítja meg. 259 §. Az osztályadó mennyisége aránylagosan tekintettel a tagok keresetére, társadalmi állására és viszonyaira állapítandó meg a következő osztályok szerint: az I. osztály adótétele 2—4 korona, a Ií. 11 11 6 a III. »1 >1 8 a IV. 11 • 1 10 az V. 15 11 12 a VI. 1> 11 16 a VII. 11 »1 20 a VIII. 11 11 24 a IX. 11 28 a X. 11 1) 32 a XI 11 11 36 a XII. 11 11 40 a XIII. 11 11 45 a XIV. 11 11 50 a XV. 5» )) 55 a XVI. 1» 1) 60 a XVII. >1 11 70 a XVIII. 11 11 80 a XIX. >1 »» 90 a XX. »1 I» 100 Minden egyházközség a saját viszonyaihoz mérten állapítja meg ezen kereten belül az adózás alapját képező osztályok számát, mely azonban tiznél kevesebb nem lehet, az osztályokba sorozás a legalsóbb osztályból kiindulva, aránylagosan emelkedve és közbenső osztályok átugrása nélkül eszközlendő. Az osztályadó csakis a helybenlakó és a 240 §. szerint adóköteles egyháztagokra vethető ki. 260. §. Az állami ;.dó alapján kivetett százalékos adó az egyházközségnek és a 240. § szerint hozzá tartozó községek területén fizetett állami egyenes adó után, annak legfeljebb 5%-ában róható ki, de 500 koronánál magasabb nem lehet. Ezen adó kivetésénél az állandóan az egyházközség területén lakó egyháztagok évi egyenes állami adója teljes összegben, máshol lakó egyháztagok adója fele összegben veendő számításba, mely utóbbi esetben az adó összege 200 koronánál több nem lehet. Máshol lakókra ezen adó csak akkor vethető ki, ha az a helyben lakóknál is

; alkalmaztatott. 261. §. A személyadó mellett első sorban az osztályadó alkalmazandó; amennyiben a személy és osztályadóból a szükséglet nem volna fedezhető, az egyházközség a százalékos adót is kiróhatja. A mennyiben pedig még ilyenformán sem képes az egyházközség szükségletét fedezni, az osztályadót a hiánynak megfelelően, aránylagosan és a megállapított keretfn belül felemelheti de a maximum ezen esetben sem haladhatja meg a 100 K-t. 262. § A közalapjárulékok kivetéséről a 310. §. külön intézkedik. Behatóan tárgyalta még a bizottság a költségvetés és zárszámadás összeállításának idejét és módosításait, továbbá az egyházi adó behajtása körülii ntézkedéseket, az egyházi tisztviselők terménybeli illetményeinek megváltását és egyéb összefüggő szakaszokat. Mindezekben jórészt az eddigi E. A. rendelkezései érvényesültek. A bizottság teljes három napig tanácskozott és üléseit a köz-1 jövőben folytatni fogja. — Reméljük, hogy az elfogadott törvényjavaslat szöveg már a közel jövőben nyomtatásban jut ugy az egyház községek, mint a zsinati bizottság összes tagjainak és az érdeklődő egyházi sajtónak kezébe. Hitoktatók öijazása. Nehezen és bizonyos habozással irtam le a cimet „Hitoktatók díjazása", mert biaony e cím elolvasásakor azt gondolhatná a kegyes olvasó: per amorem dei, hát a hitoktatókat is díjazzák, hát a hitoktatásért is jár fizetés?! Nézzük csak mennyire rug ez az összeg? . . . Sajnos, e kegyes olvasókat meg kell nyugtatnom és fel kell világositanom arról, hogy a fönti cimet három betű közbevetésével inkább inkább igy kellett volna fogalmaznom: „Hitoktatók nem díjazása", vagy kérés alakjában : „Méltó díjazást kérünk a hitoktatók számára!" Mert az eddigi dijazás, mondjuk meg őszintén: nem díjazás. Hitoktatóink legtöbbje — különösen messze szórványokban teljesítve hitoktatást — keservesen kipréselt kis tiszteletdijára alaposan ráfizet. És hány van olyan, ki semmi tiszteletdijat nem kapva, csupán lelkiismeretbeli buzgalmából önnön kis törzsfizetéséből évente 3—300 K-t áldoz a hitoktatás elvégzésére. A felsőhatóság, a mai kor jószelleme, a hit- és erkölcsi oktatás intenzivebb gyakorlását követeli, de ez erkölcsi követeléssel szemben vajmi csekély, vagy éppen semmi az anyagi ellenszolgáltatás. Szép és nagy hanggal hirdetik : fő a hit-, a vallásoktatás, anyaegyházban, filiában, szórványokban egyaránt; a lelkipásztor keresse fel híveit, oktassa szórványbeli tanulóit (kik más felekezetű iskolába járnak)