Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-03-30 / 13. szám

112 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 ámde ennek teljesítésére, a hitoktatás elvégzésére szükséges fuvarköltség fedezésére — mondom es értsd csak fuvar fedezésére — sincs pénz. És ha ezt a pénzügyi fórumok mondják és e célú folyamodványok hátlapjára rávezetik, hogy „nincs pénz", akkor bizonyosan nincs pénz, nincs fedezet. De hát csak azt nem értem, ha a fődologra a vallásoktatás előmozditására es gyakoroltatására nincs fedezet, akkor miért van másra? Pedig e fő és lényeges dologra ugyancsak jó volna gondolni és ennek előmozdítását anyagiakkal segélyezni, mert hitoktatás nélkül folyton-folyvást apád a nyáj, kiveszünk, megsemmisülünk. Evangélikus lelkeink, gyermekeink, szétszórva élnek 8 más felekezeti iskolába járva, evangeliumellenes tanokat szívnak magukba. Vallásukat nem ismerik, nem ismerhetik. S mig az ellenegyház minden kis község iskolájába (legyen az állami, községi, magán, vagy felekezeti) odaállítja örül a hitoktatást, addig nálunk a számos szórvánnyal ellátott anyaegyház lelkipásztorának teszi kötelességévé, hogy a messzi szórványokban is a vallástanitást elvégezze még abban az esetben is, ha csak 3—4 ev. gyermek jár ott az iskolába. Mert ha e hitoktatást a lelkész el nem végzi, ne csodálkozzunk azon a más vallásúak közt rolnövekedett s más vallásban oktatott egyénen, aki 18 éves korában, két jámbornak látszó atyafival beállít a paróchiára. bizonnyára nem keresztlevélnek kiváltása, mini. inkább egyházunkból való kitérésnek okáért. Mért éppen evangelikus egyházunk a vesztes fél a reverzálisok s a kitérések terén? És e kitérések leg többnyire miért éppen szórványainkban élő híveinknél fordulnak elő? Mert nem ismerték és szerették meg vallásunkat. És miért nem ismerték és szerették meg? Mert az egyes hitoktatóknak a vallástanitásnak a szórványokban elvégzésére se fuvar-, se útiköltségre anyagi erő rendelkezésükre nem állott. Nem éppen ama hitoktatókról szólok, kik helyben, evang. anya-, leányegyház székhelyén városban, állami polgári felsőiskolákban — bizony küzdelemmel, — szintén csekély díjazásért (most már ugyan itt némileg javítják anyagi helyzetüket) tanítják a val lást, hanem különösen azokról, akik kevés, vagy semmi ellenszolgáltatás nélkül, a székhelytől 10—20 kilométer távolságra végzik a hitoktatást. Mily önfeláldozás anyagi, szellemi, egészségi tekintetben! Télen, nyáron, hőségben, hidegben, gyalog kocsin (mit drága pénzen önköltségén fogadott), legtöbbnyire sáros, komisz utakon vergődik el a hitoktató kötelességének színhelyére. S mennyi irásba, futkosásba kerül, mig az illető szórványban hitoktatási teremül ©gy-egy pajtát, kamrát, magánházat, vagy vasúti raktárt megszerzett. Mert más felekezetű feleb irátaink ugyan át nem engedik iskolatermüket evang. vallásoktatás céljára. S mennyi fáradságba kerül, mig innen is, onnan is növendékeit összeszedi (mert felebarátaink szívesen maguknál tartják az ő vallásórájukon is, sőt el se akarják ereszteni) és a hittanórára pontosan eljárásra kényszeríti ós saját vallásukat velük megkedvelteti. Mily erélylyel kell odahatni, hogy az egyes iskolák igazgatósága bizonyítványt csak oly tanulónak adjon, ki vallásból az illetékes hitoktatója előtt levizsgázott. E mellett mennyi anyagi kiadással jár ez. Vonat, kocsi, élelmi költség. Mert hisz a messzi helyről sokszor egyszerre visszaindulni nem lehet. Egy teljes nap biztosan rámegy. S vajon mennyi ennek kiegyenlítésére különösen szórványbeli alsóiskolákban a hitoktatási díj? Bizony csak annyi, hogy ennyivel {t. i. a kapott tiszteletdíjjal) kevesebbet kell a hitoktatónak ráfizetni. Mert, hogy rá kell fizetni, ha híveket veszíteni nem akar, az bizonyos. Csak egyetlen példát hozok fel. A m ..... i evang. anyagyülekezetbeli lelkésznek van az ország határszélén, nemzetiségi vidéken, más vallásúak közé beékelve 2 filiája, 1 fiókegyháza és 88 szórványközsége. Rendes istentisztelet tartása céljából (tehát temetés, esketés stb. funkciókor kimenetelen kivül) egyik fiiiába 10 vasár s ünnepnapon, a másik filiába 6 vasárnapon, a fiókegyházba 4-szer megy ki. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de megemlítem, hogy egy hive a lelkésznek, a filiába gyakori kimeneteleket hallva, azt kérdezte: hát tisztelendő ur akkor mikor van odahaza? Bizony a lelkész majd minden 2—3. vasárnapon a filiában végzi az istentiszteletet (az egyik filia 10, a másik 13, a fió egyház 18 kilóméternyire van az anyától) s ezalatt a tanitó, ki naponkint az iskolában 97 német anyanyelvű gyermeket tanit (az államosításhoz az egyházi főhatóság hozzá nem járulván, ki tudja, mikor lesz itt második iskola s tanító) kénytelen az istentiszteletet az anyaegyházban — a lelkész itthon nem létében — elvégezni. A hitoktatási főleendő, a hitoktatás teljesítése céljából a szórványokba kimetel pedig csak ezután következik Föntjelzett lelkész, mint hitoktató ianit: 1. ismétlő iskolában 37 tanulót hetenként helyben, 2. szórványban 17 „ kéthetenként 18 kim. anyától 3. 10 . „ 6 „ 4. „ 8 évenkint 10 szer 5 „ 5. „ 15 „ 3 ; 14 , , (Ezenkívül volna 6. szórvány 6 tanulóval 14 kim. és 7. szórvány 5 tanulóval 16 kim. távolságra, hová a hitoktató évenkint csak 1-szer juthat el.) A helybeli hitoktatásért semmit nem számítva és a többieknél is csak fuvarköltség cimén kellene a hitoktatónak a 2-ikért 230"40 K-t, a 3 ikért 96 K-t, a 4-ért 50 K-t, az 5-ikért 70 K-t, összesen 446 K 40 f t kapnia s vájjon mily összegre rúgott tiszteletdija? Az első 4 évben e hitoktatási költségeket teljesen a sajátjából födöz'e, 1909 és 1910. évre kapott évenkén 100 K-t és 1910 — 11. tanévre — amikor az egyházkerület helyett az egyházmegyei számvevőszék teljesítette a kifizetést — 90 K-t. A számvevőszék természetesen többet is kifizetett volna, de a l erület az illető egyházmegyének jóval kevesebb összeget bocsátott rendelkezésre, mint amennyit az előző évben az egyházmegye hitoktatói együttesen kaptak. J Igy évi 90 K-ért tanítja fönti hitoktató 5 szórvány község iskoláiban a vallást s évenként 356 K 40 f-t fizet rá a sajátjából csak fuvarra. Ha ez áldozatot meg nem hozza, az 50—60 gyermek vallástanítás nélkül egyházunk számára meghalt. S kérdezzük meg a többi hitoktatókat, ezek Is bizonnyára mind igazolni fogják, hogy díjazás tekintetében még mindig mostoha elbánásban részesülnek. Méltóbb díjazást kérünk tehát a hitoktatók számára ! Legyen a hitoktatás előmozdítása, a hitoktatók díjazása ne csak az egyházmegyék, kerületek, hanem az egész magyarhoni ev. egyetemes egyház szent ügye és feladata, melynek megvalósításáért azonnali áldozatra kés

z- Vértesi Zoltán