Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-03-23 / 12. szám

104 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912 németországi modern protestantizmustól", mely unos-untalan ezzel a jövő ködébe burkolódzó reménységgel mentegeti bénult voltál és a „nép zömének vallási éretlenségét" állítja oda bűnbaknak. És ha egyesek nem titkolják, hogy a modern protestantizmus még nem jegecesedett ki, nem érte el az érettségnek fokát, miért akarják ránk tukmálni azt, ami még nem érett meg, ránk, akik még „éretlenek" vagyunk?! A nagy Warneck stoikus nyugalommal mondja: „Mindaddig, mig a „modern protestantizmus" tettekkel nem igazolja életképességét a gyakorlati keresztyénség munkamezején, addig mi jogosan kételkedünk életerejében " Ezzel a „modern protestantizmussal" szemben a mi álláspontunk: az „

orthodox óprotestuntizmus.

u Nem szégyeljiik ezt a legújabb nevünket Határozottság, erő van benne Igenis „óprotestánsok" vagyunk, mert a Lutherrel, a legelső protestánssal férfiasan protestálunk az ellen, hogy hitünk alapja a „szubjectiv meggyőződés'' legyen. Oh mi volna hitünk, ha ilyen ingadozó, változó, muló alapon nyugodnék! Lutherrel valljuk, hogy hitünknek csak egy lehet az alapja: Krisztus, a tedté lett Ige, mert csak ez az alap sziklaszilárd, örök, változatlan! Talán szégyenére válik az „

orthodox őprotestantizmusnak

1', hogy ide s tova négyszázados múltra tekinthet vissza! Semmi kétség, nagy korát csupán annak köszönheti, hogy a legviharosabb időkben is az evangéliom hű őre maradt. Nem is akar változni, mert a Változatlan szolgálatában áll, de nem is fog megkövülni, mert ez a Változatlan örökéletű. S a 20. században is csak akkor fog sikeresen dacolni a gyűlölet lángostorait csattogtató hitetlenséggel s/.emben, ha megmarad az első században vetett alapon: a Szentírásban kijelentett Igén, amelynek diadala érdekében az „orthodox óprotestáns" Luther oly férfiasan protestált. S mert Lutherrel ezen a fundamentumon állunk s az evangéliomi igazság világos tudata hevít, épen ezért protestálunk minden emberi tekintély érvényesülése ellen a hit dolgaiban, még akkor is, ha ez a tekintély a legeslegnagyobb: maga a szubjeclum. Mindent az Igével, de semmit sem ellene vagy nélküle! Ez a valódi protestáns elv és akik ellene protestálnak, azok többé már nem protestánsok! S minthogy ez hitvallásunk, tiltakoznunk kell főügyészünknek az egész evangelikus kar lelkipásztori Önérzetét és tisztességót becsmérlő kritikája ellen, mikor azt mondj Í: „ A. fiatal lelkészek közül a lelkiismeretesebbek meghasonlásba jönnek azokkal a tanokkal, amelyekre esküt tettek ós amelyeket meggyőződésük ellenére másokkal kell vallatniok. Az öregebb lelkészek vagy szuggerálják maguknak az igazhitü8Óget vagy beleszoknak a lelkijáromba és abba, hogy ennek igy kell lenni, mert ez máskép nem lehet." Talán tudja a főügyészünk, hogy az evangélikus lelkész a legjobb meggyőződése szerint tesz esküt az evangélium tiszta s lelkiismeretes hirdetésére s a vállalt hivatással járó egyéb lelkipásztori teendők hű végzésére! Talán tudja azt is, hogy az ev. lelkész, aminthogy szabad elhatározásból vállal állást, úgy szabad elhatározásból le is mondhat róla. Senkisem kényszerítheti és nem is kényszeríti, hogy lelkiismerete ellen cselekedjék, ha meggyőződésével ellenkezésbe jut azzal az evangéliummal, mely egyháza hitvallásának (mióta „kompromisszum" ? ?) fund ímentumát képezi. Vagy azt gondolja róiuiih, hogy bizonyos melléktekintetek kedvéért, „szuggeráljuk magunknak az igazhitűségeí és szokunk bele a leJ ki járomba" ? Hát azt hiszi, hogv az a karéj kenyér, melyet állásunk nvujt, teszi tűrhetővé számunkra a „lelkijármot„ ? 1 'aüjuk, hogy azért hordjuk mi orthodox óprotestánsok" Krisztus igáját, mert az legbensőbb tapasztalatunk s:érint mindenféle mellé.ktekintetek nélkül is gyönyörűséges számunkra ! S merthogy így szól vallást ételünk, épen ezért ismételten lelkipásztori önérzettel tiltakozunk főügyészünknek lelkiismeretünk tisztaságát és szabadságát bepiszkítani törekvő kritikája ellen! És ezzel a tiltakozással nem akarunk egyebet bizonyítani, mint hogv főügyészünk épen akkor téved a leg szörnyűségesebben, mikor magáról azt tartja, hogy ő „az a valaki, aki ebben a Lutherániában megmondani meri az igazságot'

1. De ne ijedjen meg, tiltakozásunk még nem teljesíti óhaját: „Ám közösítsenek ki igen tisztelt Uraim !", csak jelezni akarja, hogy mi nem kérünk abból a közösségből, melynek érdekében főügyészünk oly sok szót emel, hanem igenis hiven kitartunk ama közösség mellett, amelyről ami drága Augustanu-nk azt mondja: „inqua evangélium recte docetur et recte administrantur sacr

amenta

1'

. Rátz Vilmos. TÁRCA, Jirisztusvánás. Valahogy lassan szürkület szállt le A lomha, füstös bérpalotákra. Sötét és nehéz, miként as átok, Mely feketén a foganást várja, Hitetlen lelkek s kemény sziveken . . . Penészes falú diákszobában, Hová a napfény csak néha téved, Hogy melegfényü sugárba vonja, A falonfüggö nagy Krisztus-képet S az asztalon a% ócska bibliát;