Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-03-23 / 12. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 Lázas arcát a kezébe hajtva, Imádkozik egy nagybeteg diák: »Mnt féke> esztett remegő madár, Mely vihar után új vihart vár S nem tud remélni csak szörnyű átkot, Mely feledteti ezerszer áldott 8 meg nem érdemelt irgalmas kezed; Én nagy jó Uram, Tehozzád sír fel Kínban meggyötört, elbukott lelkem. Várva, hogy újra magadhoz voniad, Hiszen Te tudod ... levez-keltem . . . Poklok kínjait szenvedtem végig S Ábrahám keble nem nyuj

fott enyhet, Merő edényem seéttörten feküdt A piisztán, Jákob forrása mellett . . . 8 a Mester útja, Istenországa, Beleveszett a nagy éjszakába . . . — Levezekeltem . . . és visszajöttem . . . S zörgetek Nálad az ég kapuján. Betegen, félve összetörten. A lelket tabló jelenés után . . . — Levezekeltem . . . bocsáss meg . . . fázom, Hisz látod ott kinn zúzmara ragyog A leveletlen didergő fákon És szakadozott ... a kískabátom . . . Bocsáss meg, fázom és éhes vagyok . . . — Hangtalan, lomhán tűnnek a napok. Mindennap fakóbb, szürkébb a hajnal S minden éj hosszabb egynehány jajjal, Mit gúnyként csal a kétségbeesés, Fázó, didergő, kékült ajakra, Hogy lelkét azzal pokolnak adja, Melynek tüze már itt, itt is eget, — De megenyhíti lopva a létet, A sivatagban Jákob forrása . . — Levezekeltem ... oh, Uram, térj be A nyomorgásnak eme zugába. Támadjon fénylő, mosolygó álom,Mint azelőtt, a lábodnyomába . . . — Levezekeltem, bocsáss meg . . .fázom, És szakadozott ... a kískabátom . . .« Gondtalan, csendzs, langymeleg lakban, Mosolygo arcú, vidám emberek. Arcukon lelkük, krisztusi lélek S amint suttogva, halkan beszélnek, . Megszólal köztük egy sápadt gyerek: »Jó anyám, édes, én soh'se fázom, De néha mégis nyugtalan álmom, Fátylán keresztül látom, hogy messze, Sötét odúkban, sápadó árnyak, Könnytelen, némán napfényre várnak, Mit észrevétlen arcukra csalna Puha melege egy kiskabátnak . . .« Nem felel senki, csak kömryük pereg 8 aztán kezében puha kabáttal Útjára indul a sápadt gyerek . . . Penészes falú diákszobában Nyílik az ajtó, halkan, csendesen 8 a sápadt arcú, mosolygó lányka. Kicsi kezével szokatlan terhét Páteriti a beteg diákra És csendeseit szól: »Jó anyám küldte, Hogy itt, hol nincs fény, csak hideg árnyik, Legalább maga, maga ne fázzék /« 8 mire a beteg kékült ajakán A megértésnek mosolya fakadt, Parányi cipők halk kopogása Hangzott el lassan az ablak alatt ; S a kis szobában az örök csoddf Krisztus szelleme hangtalan beszélt: „Nem hagylak árván, nem hagylak soha ! LINDTNER VILMA. Hol az igazság? Hazai evang. egyházunk napjainkban mindenféle külső-belső bajokkal komoly küzdelmeket folytat. Világnézetekkel való küzködésében az anyagiakért való küzdés igazán alárendelt szerepre van utalva: ugy látszik a szellemnek eme titáni harcában rája nézve a lét és nemlét kérdése forog kockán. Amig az egyház hitében megszilárdulva, az igazság birtokának tudatában állhatott ki a porondra, a. győzelmi pálma biztos elnyerése kétségen fUüli volt. De im, saját kebelén táplált egyének lépnek fel s okoskodásaikkal kétségbe vonják, hogy az evangelikus egyház tanításában tényleg bírná az igazságot, s a modern ember előtt feltétlen fülbemászó vallásbölcseleti okoskodások által elhintik a kétely magvát s kétfelé osztják az egyház hiveit. Sztehló Kornélnak felolvasásával s lapjával mindenesetre annyit sikerült elérnie, hogy evang. egyházunk nyugvó közvéleménye felébred s pro és kontra állást foglalni kenytelen a felvetett eszmékkel szemben. Hiszem, hogy az ő tábora is növekedni fog, mert tényleg hazai ev. egyházunkban is sok a modern pap, de arról is meg vagyok győződve, hogy a lutheri hitvallás alapján állók is sorompóba lépnek s lesz kívülről harc, belülről küzdelem. A célt azonban, melyről „Az én álláspontom" c. cikkében oly meggyőzően álmodozik — megnyugtatom — elérni soha nem fogja, aminthogy Harnack, Emken, Troeltsch is csak széttépték s nem erősítették a német evang. közvéleményt. Nyílt ellente^ lünk Sztehló — ezért tiszteletreméltó s ismétlem, annyiban fellépése eredménnyel jár, hogy a hitvallás alap ján álló theológusokat sorompóba szólította. Sztehló Kornél „Az én álláspontom" c. cikkében hitvallását teszi le. Az ő álláspontja a modern protestantizmus. Az ő hite nem a kijelentésen alapul, hanem a szubjektív meggyőződésen. Az Istent magunknak kell megkeresnünk és magunknak kell megtalálnunk. „Ez a fődolog, a többi dogmatikus sallang ha megtaláltuk az Istent, hiszünk benne, a többivel ne törődjünk!" S ez ő szerinte az igazság, a melyet ő ebben a Lutherániában meg mert mondani. A modern protestantizmus, amelyet nyilvánosan Sztehló Kornél kezd hazánkban hirdetni, kópiája a németországi modern protestantizmusnak, mely elveiben, eszközeiben s valljuk meg, eddig látható eredményeiben azonos a racionalizmussal. Főtétele: a kijelentés, a bibliában foglalt Isten ige tagadása s a szubjektivizmus teljes előtérbe tolása s ezzel kapcsolatban természetesen az összes a bibliai kijelentésen alapuló dogmák teljes megtagadása. Aki szereti Istennek gyönyörű szép természetét s érző szívvel, gondolkodó lélekkel szemléli csodáit akár a virágnak csodás alakjában, színében, illatában, akár az emberi test. a szem, a nyelv stb. végtelen bölcs tervezésében, az csendesen fog mosolyogni a kijelentéstagadók erőlködésében. Hiszen nekik az Isten magát a, természetben, annak végtelen, emberi értelemmel végső fokon felfoghatatlan csodáiban kijelenti magát. A végső miért: az Isten. S a Gensis első fejezete ezt csak