Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-03-16 / 11. szám

90 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. a Prot. Szemle 1911. 1. f. 5. 1. — nemcsak egyszínű virágai vannak, az erdőnek madarai különböző hangon énekelnek s a különböző színek, hangok mégis harmóniába olvadva az egyet, a nagyot dicsőitik"; a protestantizmus neve, lényege, születése és maga a prot. autonomia is egyenesen feltételezi a szellemi mozgalmasság éltető szabadságát az egyház s iskolán belül, sőt hiszen a vallások egyetértésének is tápláló, jó lelke csak egyedül a szabadság; ám mégis és főképen a hitélet terén is vannak s kell is hogy legyenek megszentelt keretek, megvont határok, melyeken túl az a nagyszerű szabadság s lelki haladás nem épít, nem fejleszt, de bont és hátravet. * * * Bárminemű szabadság szabadossággá, a valódi szabadság visszaélésévé válhatik, az autonómia is elromlik, ha mindenki parancsolni és senki sem akar engedelmeskedni, sem pedig tekintélyt tisztelni, ugyanilyen nagy hiba az igazi, a keresztyén szabadság kérdésében a tekintély hajhászó diktátoroskodás s a több fajta értelmi zsarnokoskodás. »Minden emberi életnek alapja a vallásos életfelfogás« hirdette a nagy Tolsztoj, miért is a vallás, a méltán szent vallás az üdv után vágyó emberi léleknek legbensőbb, legféltettebb birtoka; az üdv pedig a hittől elválaszthatlan; a hitigazságok üdvigazságok. Már most, ha valaki a szabadság jogán s üdv után vágyó lelke indításából a vallás, a hitélet terén módositólag, ujitólag lép fép föl, különösen ha azon illető exponált állású vezérember, pap, tanár avagy más egyházi funktionárius, azon ember sokat, nagyon .sokat és okosan gondolkozzék s a szivével is érezzen és míg tanításával síkra lép, vegye észbe a „nonum prematur in annum" elvet és ha sikra lép, tegye az ujitást, hirdesse meggyőződését a leggondosabb figyelemmel a meglévők iránt, terjessze lelki birtokát, mint szerény véleményt megtartva, mindig s mindenütt a teljes tiszteletet a régi megszentelt keretek iránt. S hátha nemcsak uj keretekről, formáról, de voltaképen lényegről, tartalomról van szó ? Äz alak is fontos, „forma dat esse rei" s az emberi mozgó és mozgató lélek olykor a tartalmat magát tévesen alaknak nézi s minősiti; no és az alak változtatásához — véli — csak nem kell uj kinyilatkoztatás vagy zsinat (consensus patrum) vagy egy uj Luther Márton ? A mi különben Luther Márton nac j reformátorunkat illeti, tudjuk, hogy ő volt az, a' mondotta egyszer a mödositgató nagy tudós Meianchtonnak, hogy a hirdetett, elfogadott s így szentesitett ágostai hitvallást ne tekintse magáénak olyképen, hogy azon kedve szerint változtatgasson. Legyen szabad itt egy halvány példával előállanom. Pozsonyi ev. theol. akad. m. tanár koromban szeretettel, de komolyan vitatkoztam olykor bold. Stromp László kitűnő, liberális tanártársammal, a kivel — noha nézeteink sok fontos kérdésben eltértek egymástól — igaz, jó barátságban voltam. Egy izben közegyházi szempontból kifogásoltam nála azt, hogy az oltári szolgálatnál ugy irta le magának s mondotta is el a textust, a mint azt ő megcsinálta, azaz lefordította magának. Ehhez nincs jogod, — szóltam hozzá. Van, — feleli, s van — úgymond — azért, mert az ő fordítása jobb, mint a kinyomtatott, használt szöveg. Elismerem tudományodat, válaszolám, de hová jutunk, ha példádat sokan — hivatottak, nem hivatottak — követik ? ha azonban te, a te szövegedet képes vagy az összegyházban a legjobbnak, leghűbbnek elismertetni, használatba hozni s igy mintegy szentesíteni, akkor a tiedet fogadjuk el, míg ismét jobbat nem formálnak; addig azonban tiszteljük a meglevőt Ezzel a vita megszűnt, Istenben elhunyt kollegám ismeretes udvarias, kedves mosolyával ajkán szalutált s én talán nem vétettem emléke ellen, mikor e mozzanatot „róla, nélküle" itt fölemiitettem. Ilyenformán vagyunk a dogmákkal is, melyeket hazánk egyik legnagyobb élő fia, a hitbuzgó protestáns gróf Tisza István is, a protestáns fejlődés és szabadság jogán egyik érdekes felolvasásában tavaly kikezdett volt ; ugyanilyen nyomon jár, ha jól értjük, Sztehló Kornél ev. egyetemes kitűnő ügyészünk is, meg az igen nagyon rokonszenves, lelkes Berzsenyi Jenő is. De vájjon Berzsenyi vallásossága, Sztehló kiváló jogászesze s judiciuma, sőt Tiszának is nagy államférfiúi arravalósága s tágas miveltsége és mindhármuknak igaz egyházszeretete mégis nem végtelenül gyönge-é a hitélet halmainak megindítására, a régi keretek felrobbantására s egy uj reformátió előkészítésére ? Mit ád, mit képes Tisza (sokak lelkének ez ideálja!) adni a szentíráson alapuló s a szentírásból táplálkozó dogmák helyett ? Ä tanítást mindnyájan tudjuk s valljuk, hogy nem a dogma, hanem a hit üdvözít. Igen ám! csakhogy a hit tárgya dogma alakjában van megkonstruálva s a lélekbe beültetve ! Ahhoz pedig emberfölötti isteni erő kell, új dogmát, mondjuk: egy új hiszekegyet milliók számára úgy alkotni meg, hogy meglévőt lerontsunk! E munkához, egy Istenakarta új reformatióhoz, a létező állapot korhadásának s tarthatatlanságának napvilágosságú bebizonyosodása mellett még mindenelőtt nagy hit, mély szeretet kell s Istenben bízó remény és állandó, buzgó imádkozás erőért és kegyelemért; tudomány pedig annyiban, hogy az emberi lélek az értelem világosságával rendelkezvén, magas miveltségénél fogva rajongásba ne essék! így s csakis így ismerhető s közelíthető meg az isteni akarat, melynek meg kell lennie úgy a mennyben, mint itt e földön is! Egyik nem utolsó szabálya földi életünknek az is, hogy lehetőleg tiszteljük mindig a multat mint a gyermek is tisztelje szülőjét. Múlton épül a jelen s a jövő. A múltnak nem tisztelése rendszerint megboszszulja magát. Erre példa a sokat emlegetett pro és contra vitatott Zoványi-ügy. Én nem vagyok képes megérteni s így helyeselni sem Zoványi ref. theol. tanár tanár támadását a nagy Kálvin ellen s nem is tudom megokolni a sikraszállást, az anyaföldtől való e messze elrepülést mással, mint azzal, hogy Z. — tudtommal — nem telivér kálvinista, aminek tudata lehet s megengedem (főleg, ha még a Neandereket s Ballagiakat is fejemre olvassák), hogy megvesztegeti emberi gyönge ítéletemet, melyet főrészben arra alapítok, hogy a gyermek tisztelje szülőjét s ha a szülő hibás is, a gyermek bánásmódja akkor is tele legyen kímélet és szeretettel, — mondja a katechizmus. Ami pedig a dogmákat illeti, azokról egyet tudok még s tudni akarok és hirdetek s ez sem több, sem