Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-01-05 / 1. szám

1911 foglalt állást, a jelzett szakaszt egyszerűen és hatá­rozottan elejtette. Mégis mi történt? Az, hogy a Zsolnán tartott ker. gyűlés a javas­latot. a kakuk fiókkal együtt elfogadta, szab. rendelet erejére emelte s mint ilyet, az egyetemes gyűlés által jóváhagyatta, — megerősíttette! . . Elég volt hozzá egy előadói javaslat, volt ugyan, a mint értesültem egy kis ellenkezés — de utóbb sza­vazásra kerülvén a dolog, épp' azok, a kik felszólam­lásaikban látván és rámutatván a veszedelemre, me­lyet a javaslat a méhében rejt — péidát adtak rá, hogy lehet a meggyőződés és határozott megbízás dacára és ellenére talán magasabb érdekből igennel szavazni, ott ahol a leghatározottabb ,,nem"-et vártak tőlük. Ez egy halálos döfés volt autonómiánkra, mely­nek kiszámíthatatlan következései lennének — ha az egyházak ezt magukon száradni engednék! Most látjuk, hogy a kerületből — egy másik Kerület alakult ki, amely magának arrogálja a kerület címét és hatalmát. Mert a mit a kerület mint egyhá­zak összesége nagy gonddal elhatározoti, azt a kerü­letet képviselő kerületi gyűlés egy kézmozdulattal — egy egyszerű előadói javaslatra szélnek ereszti — s a kerület egyházainak conensusa ellenére épp' az ellenkezőjét iktatja törvénybe. Itt már most nem arról van szó, legyen-e a püspöknek discretionalis joga, legyen e befolyása és milyen a leik. választás körül ; hanem hogy kinek van joga határozni: a gyülekezetek összességének-e vagy azzal szemben a kerületi gyűlésnek ? Ez az eljárás az autonómiáról táplált eddigi fo­galmainknak arcúi csapása, mely minden önérzettel biró férfiúnak — kell hogy arcába kergesse a vért. Az ilyen felháborító semmibe vevésére az autonómiának még eddig példa nem volt. Vagy talán mi, a kik abban a csalóka hitben ringattuk magunkat, hogy mi vagyunk a magunk urai, a kiknek meg van a joguk is, az érettségök is, hogy saját sorsuk felett határozhassanak — mi e qualitás­sal nem bírunk? nekünk örülnünk kell, hogy szabad még most megmondanunk s kifejeznünk óhajunkat, de hogy miként lesz jobb ránk nézve — azt csak bízzuk a felsőbb hatalmasságokra! ? . . Ha ezt eltürnők? Nem! ezt semmi szin alatt eltűrni nem fogjuk — mert akkor megrendelhetnők az ásót, a mellyel autonómiánkat el kellene hantolni i Ez egy önkénykedés volt és erőszakoskodás az autonómia ellen, hogy a lelkészi kar és a gyülekeze­tek ellen nem tudom micsoda befolyások érvénye­süljenek. Ezt a befolyást jöjjön bármely oldalról, vissza kell szorítani. Egyházak! ne engedjétek önrendelkezési jogoto­kat konfiscálni! Azt olvastam egy lapban, hogy a magyar társada­lom letargiában szenved, hogy azért politikai szem­pontból oda lehet vinni, a merre a hatalom akarja . . . Ha vannak, a kik egyházunkról is igy gondol­koznak, azok nagyon csalódni fognak. Egyházaink nem szenvednek letargiában — sőt élnek — csakhogy bizonyos körök nem tudják vagy nem akarják észre­venni, miiyen nagyot dobbant a gyülekezetek szive, mikor azon egyhangú határozatot hozták! És itt nem is egy, de két igen nagy sérelem történt. Nem csak hogy a sérelmes s a kerület egy­házaínak döntésével ellenkező határozat hozatott — a mely határozat eo ipso - semmis! Azt senki res­pektálni nem tartozik s a mely ellen — ha van jog és igazság — és autonomia, a legvégsőig tiltakozni fogunk! Ä másik nagy sérelem az, hogy az érdekeltek előtt be lett vágva az út, a melyen a sérelem orvos­lását kereshetik, mert az egyet, gyűlés a Szab Ren­deletet jóváhagyta A kik a dolgot intézték, gondoskodniok kellett volna az appelláta lehetőségéről. Azonban a kerül, gyűlés jkönyve, melynek alapján a felebbezést meg iehetett voina índitani, november 4-én érkezett a gyü­lekezetekhez, az egyet gyűlés oedig november 7-én tartatott. Hol van itt az adatok beszerzésének, a köz­gyűlés összehívása lehetősége?! És én s velem együtt egyházam mégis — job­ban azért is — tiltakozunk s a legélénkebb megütkö­zésünknek adunk kifejezést a történtek felett, mert autonómiánkban mélyen sértve érezzük magunkat s mert azt a bizonyos ásót még nem szándékozunk megrendelni. Tiltakozunk és apellálunk Hozzátok, Főtisztelendő Testvér Egyházak! Tétessetek jelentést közgyűléseite­ken erről: mi módon lett elintézve a leik. vál. szab. rendelet tárgyában hozott határozatot! S ha meggyő­ződtök, hogy ki vagytok játszva, akkor bízzatok meg az autonomia igazi barátai közül bátor, önzetlen fér­fiakat, a kik minden emberi tekintetet félre téve, el lesznek szánva autonómiátokért a végsőig felvenni a küzdelmet. Hadd lássuk végre: ki itt tulajdonképen az úr, a gyülekezetek összessége-e vagy a „Kerület"? Egy­szer egy nógrádi fensikon utazván, a saját két sze­memmel két napot láttam — sokáig néztem és nem tudtam megkülönböztetni egyiket a másiktól. Azon­ban csak tíz-tizenkét perc s az egyik hirtelen eltűnt. Dunáninnen is most ilyen két nap van; kerület a kerületben, vagy kerület mellett, egyike bizonyosan hamis s ezt a hamisságot mi elébb el kell tüntetni! Ugy a kerületi, mint az egyet, gyűlés határoza­tát meg kell vitatni — a dolgot vissza kell csinálni: Deák Ferencnek azt a bizonyos mellényét vissza kell gombolni! A kinek az egyház autonómiája nem egy elfa­kult rongy, hanem egy apáink vérével megszentelt zászló, az áljon e zászló alá! Védelmezzük és védjük meg e szent ereklyénket! Farkas Gejza. T Ä N Ü G Y. A következő nagyfontosságú körlevél érkezett hozzánk, a melyet az evang. tanügy egyetemes nagy érdekeit szem előtt tartó olvasóink figyelmébe ajánlunk: A magyarországi ág. hitv. evang. tanítok orszá­gos egyesülete intéző bizottságának elnökétől.

Next

/
Thumbnails
Contents