Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-01-05 / 1. szám

1911 EVANG ELI KUS ŐRÁLLÓ 5 Kedves Kartársaim! Isten kegyelméből, több mint tizennégy éve annak, hogy legjobbjaink mind a négy egyházkerületre kiterjedő mozgalmat indítottak meg azon célból, hogy véget vessenek annak a megszégyenítő állapotnak, hogy mi, ágost. hitv. evang. tanítók, mind ez ideig nem tudtunk egy országos egyesületet megalkotni. Az első lelkes felhívás s az azt követő első gyűlés óta másfél évtized múlt el s országos egyesületünk ma sincs. Év év után ott látjuk működni az Allami-, a Református-, a Róm. kath. és az Izraelita tanítók országos egyesületét, mi pedig, másfél ezeren, állunk: széttagolva, tehetetlenül. Az első gyűlésünk által elfogadott alapszabályaink sorsáról éveken át nem tudtunk semmit. Végre, midőn sok hányattatás után ismét napfényre kerültek s kértük azok megerősítését egyszer Egyetemes egyházunk közgyűlése, máskor meg a m. kormány utasította azt vissza. Hosszú kinos várakozás után, végre a múlt hónap végén kézhez kaptam azokat a m. kormány jóváhagyásával együtt. Le van tehát döntve, országos egyesületünk megalkotását gátló minden akadály. Az út nyitva, apályatér szabad. Nem gátol többé bennünket semmi, hogy minél előbb jóvátegyük a múltnak mulasztásait, minél előbb megalkossunk egy erős országos egyesületet és minél előbb elfoglaljuk azt a helyet, amely bennünket a többi országos egyesületek sorában méltán és jogosan megillet. örömmel fordulok hozzátok kedves kartársaim, mert tudom, hogy megvan bennetek az ügyszeretet, megvan a lelkesedés, meg az áldozatkészség, a kötelesség itudás, mert tudom, hogy velem együtt érzitek azt, hogy ezen egyesület megalkotásával tartozunk egyházunk tanügyének s tartozunk önmagunknak. örömmel fordulok hozzátok s kérlek benneteket, hogy most, amidőn tizennégy évi küzdelmes várakozás után, az utolsó lépést kell megtennünk, ne legyen nagy előttetek semmi áldozat, ne legyen terhes semmi munka, csak egy nemes cél lebegjen szemeink előtt: az országos egyesület megalkotása, egy szent érzés vezessen bennünket: a tiszta, az önzetlen kartársi szeretet. A megalakulásra két mód kínálkozik. Vagy megalkotjuk azt önmagunk, úgy amint az eredetileg tervezve volt, függetlenül minden más egyesülettől. Vagy mérlegelve a megváltozott viszonyokat, megragadjuk a kedvezően kínálkozó alkalmat és csatlakozunk az ágost. hitv. evang. tanárok országos egyesületéhez s a mí országos egyesületünk lesz annak egy önálló szakosztálya. Az első mód a nehezebb. Ott teljesen magunkra hagyatva, teljesen a saját erőnkre utalva kell megküzdenünk az alakulás és a kezdet ezernyi nehézségével. A második mód, amidőn örömmel ragadjuk meg a szeretettel felénk nyújtott jobbot és hálás szívvel fogadjuk el egy nagytekintélyű testületnek szíves hívását: nemcsak könnyebb, nemcsak hálásabb, de viszonyaink között az egyedüli helyes út, amely kitűzött célunkhoz biztosan elvezet bennünket. A lefolyt 14 év óriási változásokat hozott létre minden téren. Meg vagyok győződve arról, hogy ha ma módomban volna kikérni mindazoknak véleményét, akik másfélévtized előtt országos egyesületünk ügyének a leghívebb apostolai voltak, — a helyzet alapos ismerése mellett — egytől-egyig azt a tanácsot adnák, hogy fogadjuk el a szeretet hívó szavát és menjünk oda, ahol már nem kell élűiről kezdenünk az alapozás nagy és nehéz munkáját — mert hiszen kész hajlék vár bennünket, — hanem mindjárt a haladás útjára léphetünk s igy munkálhatjuk odaadó hűséggel egyházunk és hazánk tanügyét. Egyesülni! Ez korunk jelszava. Aki figyelemmel kiséri azon jelenségeket, amelyek köz- és társadalmi életünket uralják, az teljesen tisztába van azzal, hogy manapság célt érni, csak az erők minél nagyobb arányú tömörítése által lehet. Abban a nagytekintélyű testületben, amelynek alapító tagjai sorába nemcsak Egyetemes egyházunk lépett be, de ugyanerre felhívta az Egyházkerületeket is, ez idő szerint négy szakosztály működik. U. m.: a főiskolai-, a középiskolai-, a tanítóképzöintézeti és végül a polgári iskolai szakosztály. Nyilvánvaló tehát mindenki előtt, hogy ez a nagy testület bár teljesen egészet képez is, de csonka. Egy üres hely van ott, amely még betöltésre vár, mert az alapot, a népiskolai szakosztálynak kell képezni és azt az üres helyet kedves kartársaim nekünk, népiskolai tanítóknak kell betölteni. Ezt parancsolja nekünk a saját jól felfogott érdekünk Ezt várja tőlünk egyházunk, amelynek tanügyét szolgáijuk, ezt követeli tőlünk a tanügy, amelynek munkásai vagyunk. Az ág. hitv. evang. tanárok országos egyesülete szeretettel hív bennünket magához. Nem azért mintha szüksége volna ránk, hanem mert nagy súlyt helyez arra, hogy akik Egyetemes egyházunk tanügyét szolgáljuk, mind egy nagy egyesületben legyünk tömörítve. Hogy belépésünk elől, minden akadály el legyen háríítva, elhatározta az egyesület, hogy alapszabályait meg fogja módosítani s már a címben kifejezést ad annak, hogy az az ágost. hitv. evang. tanárok és tanítók országos egyesülete. A négy korona tagsági dijat, amely a mi helyzetünkhöz mérve nagyon is magas volna, leszállítja 2 koronára oly módon, hogy minden tag, akinek fizetése a 2000 koronát felül nem haladja évi két koronát fizessen, a többinél pedig megmarad az évi négy korona tagdíj. Azt hiszem, hogy mindenki előtt tiszlán áll most már az, hogy csak a helyzet és a tények nem ismeréséből származhat egyeseknek azon aggodalma, hogy ezen csatlakozás által országos egyesületünk elveszti önálló jellegét. Nekünk ezen egyesülés által vesztenünk nem lehet, mert ott csak előny és nyereség kínálkozik számunkra. Azért arra kérlek benneteket kedves kartársaim, hogy tekintettel arra, miszerint az ágost. hitv. evang. tanárok országos egyesülete közgyűlését, amelyre határozott választ kérnek tőlünk a csatlakozásra nézve, április hó első felében tartja meg, ezen felhívásom kézhez vétele után iegyetek kegyesek egy hozzám intézett levelező lapon (Sass István, Súrd p Zákány) bejelenteni az egyesületbe való belépésteket. Adja a jó Isten az ő segítő kegyelmét a mi muukánkhoz. Mindnyájatoknak boldog újévet kívánva vagyok Kartársi szeretettel kész szolgátok Súrd, 1910. december hó. Sass István, b. elnök.