Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-02-09 / 6. szám

1911. udvasiasabb modorú legyen; a várúsi ember ellenben inkább megbecsüli a papban — tessék elhinni — a szerénységet, egyszerűséget öltözetben, magaviseletben, tiszteletadásban, mint az erőltetett eleganciát és túlhajtott udvariaskodást — különösen nőkkel szemben, a nehéz aranyóraláncot, esetleg fölösleges zwic- j kert és a legújabb divat szerint kivasalt arany és j gyémántgombos manchettát és cilindert stb. Mert ! Krisztus szolgájához inkább hozzáülik a puritán egy- j szerűség, mint a — dandy kialakítása. Szóval mindkét tekintetben, itt is, ott is, tartóz- j kodjunk a túlzásoktól és akkor megszűnik az a sok- j szor kellemetlenül ható különbség és jogosulatlanná j válik az a bántó, helytelen megkülönböztetés". („Egy- j házi közlöny" 51-ik száma." „Mire fordítsuk a fögondot a prédikációban és j mit ne tegyünk ?" „Legfőbb feladatunk az igehirdetés, fides ex auditu Tehát kell, hogy főgondunk az legyen, hogy ez minél eredményesebb legyen." „A ki a prédikációk átlagát megfigyeli, hamar tisztában lesz azzal, hogy a prédikációk átlaga nagyon általános, szinte az elmosódásig vázlatos. Ritkán találjuk meg bennük a dogmatikus igazságok pontos, népszerű kifejezését; ritkán találunk bennük következetes rendszerességet. Szinte folytonos perikopa magyarázat az egész. Itt-ott hoz egy-egy ünnep bele egy kis változatosságot. Ezért látjuk is az eredményt: híveink a természetfeletti életet nem ismerik, a kegyelemmel nincsenek tisztában, a szentségeket nem ismerik, a szentmisét elhanyagolják. Miért? Mert szalmát csépelünk. Ezért mindenekelőtt a hitigazságokat kell pontosan, rendszeresen dogmatikus és hitoktató prédikációkban kifejtenünk. Meg kell nyitnunk a kegyelem világát, annak fényénél be kell világítanunk a lelkekbe. Meg kell ismertetnünk a szentségekkel a híveket . , . Állítsuk be prédikációink által az életet a hit keretébe. Prédikáljunk arról, hogyan kell manap, modern keretekben, megváltozott viszonyok közepette vallásosán élni. Mindez persze nem eshetik meg, ha élvezhetet- , len formában prédikálunk. Ez a második veszedelem, i Ugyanis a formára manap a legtöbb hitszónok sok j gondot fordít. Csiszolt mondatok, üres frázisok, kel- j lemes gondolatok váltakoznak, s elfelejtjük, hogy ez j még csak ékesszólás, még nem prédikáció. Szükség van az ékess- ólásra is feltétlenül, de I még inkább a vallási igazságokra: a tartalom a fő . . . j A főnehézséget azonban jelenleg a vallási igaz- i ságok kellő beállítása az életbe epezi. .... A bibliából vagy ^ életből kell minden- j napi konkrét példák alapján a hitelveket a hivek j elé állítani. Eleven korszerű, vallásos életképekre van j szükség! . . . . Meg kell értenie mindenkinek, hogy | azok az igazságok, melyeket hirdetünk, nem múlták j idejüket, hanem beállítva a mai élet kereteibe: egye- j dül képesek kiemelni a lelkeket abból a posványból, j melybe őket a vallástalan korszellem taszította. Bámulatos a biblia és a vallásos élet lélektana, j Ezt kell tanulmányoznunk, ezt megértenünk, ezt bele j vinni prédikációinkba. Akkor lesz publikumunk, akkor j meg fognak érteni bennünket. Akkor lesz vallásos élet, j végig kell élni magunknak a vallásos igazságokat lel- | künk mélyén. Bele kell merülnünk magunknak a val- i lás ragyogó, mysztikus élységeibe és könnyű lessz onnan ezernyi gyönyört ielhoznunk híveink és a lelkek számára . . . De legyen szabad a negativ oldalával is foglalkoznom röviden. Mit ne tegyünk? — Ne menjünk soha készületlenül a szószékre. Ne használjunk parlagias kifejezéseket, ne keressük önmagunkat a prédikációban. Ne korholjuk a híveket (A kik megérdemelnék, rendesen nincsenek ott, s az ártatlanoknak az fáj.) Vegyük mindenütt tekintetbe a helyzetet. Igen sok helyütt számos hibát találunk a népnél, ne feledjük azonban: sok tényező létesítette azt, az elhanyagolt nép sokszor nem tehet róla. Oktassuk, szoktassuk türelemmel és meg fog változni. A fő pedig: bíráljuk önmagunkat szigorúan és dolgozzunk minél többet — és meg lesz a kellő eredmény!* („Egyházi Közlöny" 48-ik száma.) „A kinek van füle a hallásra, hallja!* * .Hitoktatási viszonyok Rómában * Végre lássunk egy fekete szomorú képet a róm. kath. egyház életéből, a mely a mi érző, vallásos lelkünket is mély szomorúsággal tölti el. Az erdélyi „Közművelődés" c. lapban egy Rómában 6 évig működött lelkész írja le szomorú tapasztalatait. „Hat évi római tartózkodásom alatt minden lehető alkalmat megragadtam, hogy a deákoktól megtudjak egyet-mást. A beszéd tárgyát többnyire a vallásra irányítottam, s hihetetlen dolgokat tapasztaltam. Számtalanszor megtörtént, hogy 12 — 14 éves gyermek még nem hallott Istenről. Máskor 17 éves fiukat kellett első szent á dozásra előkészítenem. Kezdettem kérdezni, hogy tájékozódjam. „Mondd meg nekem, hány Isten van? Felelet: Három. Hogy hívják őket? Felelet: a Názáreti, Szent József és Szűz Mária." Azt gondolná valaki, hogy tréfáról van szó, holott egész komolyan beszélek. Csak hosszas türelem árán sikerült elhitetnem vele, hogy csak egy Isten van és benne 3 személy. Mentségére szolgálhat az a körülmény, hogy munkás gyermeke volt. Máskor megint hozza az apa 17 éves legényfiát első áldozásra. Kérdem, hogy tud-e valamit hittanból? Oh igen, mindent tud! Kezdem az imádsággal, de nem tudja sem a miatyánkot, sem az üdvözlégyet, sem a hiszekegyet. Kérdezem tovább az alapigazságokat, de semmit se tudott . . . Most már képzeljünk egy olyan nagy várost mint Róma: 48 elemi (csak!) iskolája, 7—8 gimnáziuma és reáliskolája, számos leányiskolája, egyeteme stb. s mindezekben a vallás csak gúny tárgya. Tudok iskoláról, a hol több mint ezer gimnázista él együtt, de még 50 sincs köztük, a ki az első szent áldozást elvégezte volna, sőt többet mondok, még azt se tudja, hogy mi az első áldozás. A lapok csak a római tüntetéseket szokták világgá bocsátani, s ezek — mondhatom tapasztalatból — nagyszerűek, jobban mondva: félelmesek. Papi személy ilyenkor csak életveszély között jelenhetik meg nyilvános helyeken. Minket pl. a Ferrer-féle tüntetések idején egy 200 főből álló útcai tüntető csapat majdnem agyonkövezett, pedig 25-en voltunk. Mikor sztrájk vagy anarchista tüntetés van, az iskolák szünetelnek, s az ember csak katonai csapatok egyöntetű lépteit hallja az utcákon, örülök, mikor látom, hogy lelkes zarándokcsapatok járják be az idők tanujának, az örök városnak szent emlékeit, de szivem elszorul a gondolatra, hogy ez emlékek az