Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-12-23 / 51. szám

482 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. tenni,: magyar or st ági protestánsoknak, kik a társadalmi közélet iskolájába járva mostanában sok minta-tanítást láttunk, miket ellenségeink és barátaink egyaránt nagy lelkiismeretességgel s meglepő eredménnyel végeztek. A sok tanitás közül a legutóbbira óhajtom terelni a figyelmet: a katholikus nagygyűlésre. Meglátszik, hogy a hangoztatott »katholikus renesáns" bölcsőjénél a génius ismét kiöntötte erejét az egyházra, hogy ez, mint phönix, uj életre támadva, a legmodernebb eszközök felhasználásával állítsa vissza a katholicizmus bár örökre elveszett, de még mindig visszaszerezhetnek hitt világhatalmi pozícióját. Pennámat bármennyire szeretném belemártani szent meggyőződésem ama kalamárisába, melyből ez igyekezet lehetetlenségét bizonyíthatnám — mégis annak hegyére rá-rá tapad egy-egy olyan gondolat, mely azt igyekszik elhitetni, hogy ha ez a törekvés, ha ez a szellem, ez a munka, ez az összetartás a. rom katholikus egyházban továbbra is megmarad — elérhetik a kitűzött céit. Mert bár a szellem előre törő hatalmának útjába semmi nem állhat — csak az egy igazság — de most ennek az igazságnak világító sugarait mi bírjuk s egyben mi rejtegetjük — félő, hogy épen e miatt a rom. kath. szellem és szellemi élet diadalára vezet. Az igazságot pedig rejtegetjük az által, hogy nem tanulunk. Hogy nem tanuljuk meg talán ezután sem azt, mit az ellenség már megtanult az ő ellenségétől, mit Majláth György gróf, mint a nagygyűlés elnöke e szavakban fejezett ki : „A hol a közös munka gyorsan ható ereje termékenyíti a talajt, ott a gyümölcsöt hozó fák egész erdeje nő ki." A magyarországi protestantismust ké ,...eiő egyházak erről a közös munkáról s ennek gyorsan ható erejéről még mit sem tudnak. Mi még a partialis munkálkodás virágházi növényeinek kultiválásánál tartunk. Még az éretlen gyümölcsökről sem álmodozhatunk ! — Ebben, az erő és munka szétporlasztásának koporsójában fekszik eltemetve : a mi igazságunk. Azért ideje volna e halottat feltámasztani. A katholikus nagygyűlés érlelje meg mi bennünk azt az eszmét, mely egyháztársadalmi téren, a kifelé való munkálkodásban egyesit, erősit, mely egység és erő az igazságnak vilá gitó sugarait aztán képes lesz a szabad«lvűség prismáján a magyar közéletre áldást keltően szétterjeszteni. Vagyis törekedjünk arra, hogy a protestáns egyházak s azok mindennemű kulturális intézményei találják meg azt a közös időpontot az ország fővárosában, mely időpontban egy erővel és összetartással intézhetik s egyben reprezentálhatják a magyarországi protestantizmusnak hit és szellem erejét. Ha a ref. és ev. egyetemes gyűlések, a Protestáns Irodalmi Társaság, a Luther Társaság, az Országos ref. lelkész Egyesület, az Ev. egyotemes lelkész értekezlet stb. stb. egy időpontban gyülekeznének össze munkálkodásra, nemcsak önmagunkat erősitenők, elérnők mi is azt, a mit Glattfelder Gyula, csanádi püspök hangoztatott a kath. nagygyűlésen t. i. a „katholikus értelmiség a keresztyén mozgalmakba bevonassék, mert a keresztyénség éppen az értelmes emberre nézve óriás jelentőségű erkölcsi tényező." Azzal szemben, mely a katholikus intelligenciát elidegeniti a katholikus egyháztól — tervszerű ellenakciót kell inditani. Igy áll a dolog a protestáns intelligenciánál is, melyet csak az a hatalmas közszellem tudna megnyerni, mely egy ilyen közös gyülésezésből az egész közéletre kiáramlana. Hogy honnan indulhatna ki ez ügy kezdeményezése legsikeresebben ? Elsősorban a püspöki konferenciákból: mint óhaj, azután a protestáns közös bizottságból: mint intézkedés. A közös bizottság az egyháznak úgyszólván társadalmi szerve, s ha eddigi működése .a folyó ügyek" elintézéséből állott, ezt a működését egy szűkebbkörü bizottsága által terjessze ki a társadalmi térre oly értelemben, hogy a különböző működési erőket koncentrálja— az egyháztársadalmi közélet javára. De mi a katholikus nagygyűlésből nemcsak az erők egyesitósót tanulhatjuk meg, hanem okulást meríthetünk a munkálkodásunk irányát illetőleg is. A protestáns egyházak a társadalmi szervezkedésnek nem állnak de nem is állhatnak azon a fokán, melyen a rom kath. egyház áll. Szakosztályaink nincsenek, azokban nem határozhatunk, a határozatokat még kevésbbé tudhatnók végrehajtani. Ezek dacára óriási eredményt tudnánk elérni gyűléseink megnyitói és értekezései által azoknak a határozatoknak meghozásával, melyek míg egyrészt a rom. egyháztól elválasztanak, másrészt azzal parallel működésre köteletnek. Ma már a katholikus egyház ugy van beállítva a köztudatba, különösen a sajtó révén — mint a vallásosságnak, közerkölcsiségnek, hazafiságnak (L. Apponyi beszédét) nemzeti egységnek nemcsak eszköze, de őre és fentartója, melyből önként következik, hogy e tekintetben az összes egyházak patrónusa is. A közélet nem keresi, de megsem látja azokat a titkos rugókat, melyeket mi jól ismerünk t. i Magyarországnak pápai állammá való sülyesztése, oligarchikus uralom megszilárdítása, a pápának (a király személye mellé való burkolása révén) a tekintélynek (érsd: papi) a Mária kultusznak, a népszerűtlen dogmatikai igazságoknak elismertetése, — mint a melyek a katholikusokat a fenn emlitetts már a köztudatba átment fogalmak alatt vezetik. S ha mi örökösen hallgatunk, ha nem igyekszünk évről-évre éles határvonalat húzni, hogy ebben a törekvésben — bármily szépnek látszódjék is külsőleg, a katholikusok minket, mint a szabad felvilágosodás, és lelkiismeretbeli szabadság, az evangeliumi világosság őreit soha de soha maguk mellett nem láthatnak, mert a titkos törekvésnek egyenesen a nemzeti egység, erő és függetlenség megsemisitésére szolgálnak, ha a köztudatot soha nem tájékoztatjuk s fel nem világosítjuk — ugy könyen bejuthatunk abba a veszedelembe hogy aztán szükség esetén felemelt szavunk, tettünk a közfelfogás előtt, rend, béke, egyetértés-bontónak fog minősíttetni. És ezeken a gyűléseken húzhatjuk meg viszont azokat a más választó falakat évről-évre, melyek a rom. kath. egyház működésével minket összefűznek, melyekben támogatjuk és segítjük. Munkálkodásunk iránya tehát részben ellenkezője lenne a rom. kath. nagygyűlés munkálkodási irányának annyiban, hogy a mig ez arra törekszik, hogy a sötétséget a világossággal, a szabadelvüséget a reakcióval, a katholicizmust — hazafissággal összekeverje, mi arra törekednénk évről-évre, hogy ezeket a mesterségesen összevegyitett fogalmakat — szétválasszuk, de másrészt parallel volna működésünk azokkal a támadásokkal szemben, melyek általában: a vallás, a hit, az egyház, a vallástanítás stb. ellen hirdetnek ma elkeseredett harcot. Igy tennénk mi hasznot az egyháznak, az országnak, a protestantizmusnak s magának az igazságnak is. Ha már iskolába járunk — legalább tanuljunk ha a baráttól nem — legalább az ellenségtől!