Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-12-23 / 51. szám

481 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. győzelemre, bármely ellenféllel szemben. Ez a szervezet tartotta fel a kath. egyházat uralkodó állásában majdnem kétezer éven át. Ez a mesteri szervezet azonban érzi, hogy már a néptömegekre van szüksége, ha fel akarja magát tartani és ragaszkodnia keil körömszakadtáig erejének azon másik tényezőjéhez is, mely az állami óriási vagyon szabad használatában rejlik. A kath. néptömegek nem utolsó lélektani ereje és ösztönszerű lelkesitője az úgynevezett kath. autonómia, mely a népnek egyfelől uj jogokat igér, másfelől azzal ijeszti a néptömegeket, hogy ha nem tart össze, ha elpártol a papságtól, ha nem küzd a kath. autonómia mellett, mely megóvja az egyházi terhek viselésétől, akkor olyan lesz, mint az eretnekek, akik kénytelenek a népet erősen megadóztatni, hogy egyházukat fentarthassák ! Ezt az indokolást minden egyszerű észjárású kath. ember is megérti. A falusi lelkészek és káplánok erről a maguk módja szerint és maguk legközvetlenebb érdekében könnyen felvilágosítják és összetartásra bírják híveiket. A vagyon tudvalevőleg leghatalmasabb és legkívánatosabb eszköz az uralom és jólét fentartásához. A kath. népgyűlések ereje ebben van, ezzel lehet legeredményesebben és legbiztosabban összetartani és lelkesedésre bírni a néptömegeket, és állandóan táplálni az úgynevezett „kath. öntudatot. A protestantizmusnak égyik főnehézsége, terjeszkedésének és ^elvirágzásának egyik főakadálya a szegénység Mindenki elismeri, még a katholikus értelmiség is, hogy a kereszténységnek protestáns formája az evangélium hirdetésének és a valláserkölcsi élet fejlesztésé nek alkotmányos alakja jobban megfelel a Krisztus tanának, mint a mise és titkos gyónás mestersége. De a protestantizmus drágának tártja az Isten igéjét és az egyházi alkotmány szabadságát. Sokba kerül ugy a gazdagnak, mint a szegénynek is. Be kell vallanunk, hogy ezek a körülmények és az ezekből fejlődött viszonyok nagy mértékben nehezítik a hóditást. Egészen megfordulna az egyházi élei sorja, ha az 1848: XX. t.-c. anyagi tekintetben is létre hozná a tökéletes egyenlőséget és viszonosságot a Magyarországban törvényesen bevett vallásfelekezetek között! Ezt nem tudjuk mi kellően felfogni és még kevésbbé tudjuk az emiitett törvény megvalósitasának horderejét mérlegelni és megbecsülni. Pedig ezen fordul meg népünk és egyházunk sorsa nemcsak anyagi, hanem valláserkölcsi tekintetben is. Nem pedig a koldusnak járó „segély", melyről a törvény nem beszél. Megmérhetlen hatalom fekszik azon öntudatban, hogy mi és népünk egyenlő jogokkal és egyenlő kötelességekkel birunk a római katholikusokkal a haza iránt. Ellenben leverően hat az, ha népünk tömegei tudják, érzik és mindennap tapasztalják, hogy ők anyagilag is büntetve, adóval terhelve vannak azért, mert nem születtek a római egyház kebelében! Semmi sem sérti né pünknek vallási és hazafias öntudatát annyira, mint az, hogy az országnak azon törvényeit, melyek a jogegyenlőségről és viszonosságról hozattak, évtizedek során sem bírjuk megvalósítani. Nem birjuk megvalósítani azért, mert kisebbségben vagyunk, és mert a kormányok ereje is a többségen alapul. Jól esik tudnunk, hogy a jog, törvény és igazság velünk van, de mindig leverő az a tapasztalás, hogy mi nem tudjuk keresztül vinni azt, hogy a jog, törvény és igazság az életben is nyilvánulom A helyett, hogy igyekeznénk összetartani és egyetértően törekednénk többségre jutni, egymás közt meghasonolva élünk. Eröt vesz rajtunk a rideg pártpolitika. Még csak arra seia vagyunk képesek, hogy a magyarhoni evangélikusok összeségét egy táborba hoznók ! Ahány egyházkerület, annyiféle választási szabály és egyéb ezzel járó gyengeség. Sem a református, sem az unitárius testvéreinkkel nem igyekszünk egyetérteni legalább a nagy kérdésekben ! A nagy többségben levő katholikus vezető emberekkel pedig még csak szóba sem merünk áilani. Pedig, hogy ezek között sok barátunk van, az köztudomásu dolog, de a barátságot nem ápoljuk okosan. Lám a mult század harmincas éveiben a kath. intelligens elem a törvényhozásban a protestánsokkal tartott, mert a mi apáink okosabbak és ügyesebbek, lelkesebbek és kitartóbbak voltak, mint mi vagyunk. Bizony-bizony sokat, tanulhatnánk ősi ellenfeleinktől! Olvassa el bárki gr. Mailath György elnök megnyitó beszédét, micsoda önérzettel és belső örömmel hirdeti, hogy a római egyházban a ''haladás jelei mutatkoznak, ,.a szürke felhőket áttörő néhány fénysugár ragyogásában." De a győzelemért — u. m. — még to vább kell küldeni! Harcias hangon ílgyelmezteii közönségét, hogy a visszavertnek hitt ellenség leleménye nem fog nyugodni. Ezért keszen kell lenni minden pillanatban a harcra. ,,Most az ifjúsági egyesületekben összegyűjtött fiatal emberek összetartó .érzete fogja magasra tartani a ker. világnézlet diadalmas, tiszta zászlaját. Ezeket az egyleteket kell megszaporítani és összetartani, hogy a kath. népszövetség eredményes munkája biztosítva legyen ! Ezt egészítse ki az ifjúság részére alapított kollégiumok létesítése és a középiskolai Mária-koncregáciők!" így fegyverkezik a r, kath. egyház! És mi? Összetett kézzel nézzük a világ folyását, sőt mély álomba merülve — alszunk. A kath, elnök a közös működésben látja az erőt és a diadal biztosítását. Ennek pc-dig alapfeltétele az egymástmegértés, mely fokozottan képes fejleszteni a haladás mértékét és a várt eredményeket. Es mi, magyarhoni protestánsok, ezeket az igazságokat nem akarjuk megérteni! Jól mondja a kath. nagygyűlés elnöke, hogy „ha meg tudjuk egymást érteni, akkor önkényt elérkeztünk azon ponthoz, ahol mindnyájunk gondolkodása ugyanazon eszmének hű szolgálatában találkozik, s mindnyájunk ereje ugyanazon cél elérésében összefut. Ebből fog támadni a gondolkodásnak és felfogásnak fegyelmezettsége." Ez az, amihez mi protestánsok nem értünk! Tanuljunk ellenségeinktől is valami jót — akkor lesz jó eredmény. Mindenek felett pedig ott ragyogjon szemeink előtt ez a szó : Excelsior /" Zsilinszky. Reflexiók . . . Irta: Kiss Béla. Iskolába nem járni s igy nem tanulni — nagy hiba, de iskolába járni s mégis tanulatlannak maradni még nagyobb bűn. Az emberben az állatiasság jellemvonása akkor domborodik ki legerősebben, mikor a külső jelenségekre belső mivolta nem reagál, istenképüsége akkor sugárzik legszebben, mikor az értéktelen külső jelenségekből értékes eszméket és terveket fejleszt. — Ha valakinek ez állításokat ma mérlegelni kell — nekünk kell azt