Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-02-02 / 5. szám

1911 EVANG ELI KUS ŐRÁLLÓ 41 társaság megbízásából" a művelt közönségnek feltálal. Theol

ogiai mű nem került ki még a sajtó alól magyar nyelven, amely nagyobb felule

iesseggeies Könn

yelmű-" gében, a Tischendorf-Gebhardt-féle kiadásban, nincsenek meg (1, 25: elsőszülött; 3. 16: neki). Valamely ó-testámentomi citátumhoz hozzávesz oly részletet ís, seggel t^koló

dott vuhm ü

ssZé

; mint a^Maquar

aZatoT| ami már nem tartozik hozzá (1, 23.) Önkényesen megó tuzete. nzaz hogy~mégis, változtat neveket (1, 5. 7. 10). Űjtestámentomnak é2en eltö van egy, amely vele a versenyt feltétlenül kiállja : az Újsz

övetségi Áp

okrifusok, amelynek szerzője — szintén Raffay SándörT~ ~ Az általános ítéletet az alábbiak vannak hívatva igazolni. Bizonyítékaimat ez alkalommal csupán az első 4 fejezetből veszem, vagyis a 15-26-ig terjedő 12 oldalról. Egyéb részletekre most csak néha-néha kívánok reflektálni. Raffay Sándor elsősorban philologiai munkát végez, szövegeket fordít és magyaráz, de a philologiai akribiának sehol semmi nyoma. Bárhová néz az ember, csupa hanyagság és csupa pontatlanság. A tulajdonnevek a legzürzavarosabb összevisszaságban kóvályognak az olvasó előtt: jézus mellett Jésus, Ézsaiás mellett Ésaiás, Augusztus mellett Augustus. Az 1. fejezet genealógiájában a görög mással- és magánhangzókat egyszer így, egyszer úgy írja át, amint éppen eszébe jut. Csodabogarakban sincs hiány : így a 20. oldalon Josefusz, a 96. oldalon Josefus, vagy, hogy Raffay szerint Júda fia, Jákob fiunokája: Sara volt (1, 3). Utóbbi fura botlás nemcsak azt mutatja, hogy Raffaynak a genealógia egyes tagjai kilétéről sejtelme sincs, de azc is, hogy a szövegkiadásokban, fordításokban, kommentárokban mindenütt idézett Gen. 38. 29, 30-at soha meg se nézte, ahol rövidesen meggyőződhetett volna, hogy férfi, az ó-testámentomí Zerach rejtőzik az ő Sárája mögött. Aminők a tulajdonnevek, olyanok az idézetek is. A citált óés újtestámentomi helyek nagy része hamis és egészen mást tartalmaz, mint amit Raffay szerint tartalmaznia kellene. A 19. oldalon a mágusok ajándékaival kapcsolatban azt írja Raffay: ,,Az aranyról olvashatunk I. Móz. 43, 11. I. Sám. 10, 27 I. Kir. 10, 2 Zsolt. 72, 10. 15." Aki veszi magának a fáradságot és kikeresi a helyeket, arra az eredményre jut, hogy az idézett 5 hely közül 3-ban (I. Móz. 43, 11 I. Sám. 10, 27 Zsolt. 72. 10) egy betű sincs aranyról. Az első három citátum Meyer-Weiss Máté kommentárjából van véve, ahol ugyanezen sorrendben, de persze egész más összefüggésben és célzattal áll (69. old.). Raffay gondtalanul kiírja az idézeteket, de hogy mi van bennök. azzal édes keveset törődik. A tömjénre nézve ugyanott Ap Csel. 18, 13-hoz utasítja az érdeklődőt, amely vers szószerint így hangzik: „Mondván: Ez a törvény ellen való istenitiszteletre csábítja az embereket.» Az olvasó most már remélhetőleg tudja, hogy a mágusok miért hoztak tömjént ajándékba. A 20. oldalon Mt 2. 17. 18-hoz a margón idézi: Jer. 31, 15-öt, ugyanott a magyarázatban pedig azt mondja: „Az idézet Jeremias 31, 13-ból való." A 19. oldalon a margón az olvasó Ez. 4, 22-t találja citálva; kikeresi Ez'ékiel 4. fejezetét és akkor kisül, hogy annak csak 17 verse van. A példákat tömegesen lehetne szaporítani. Azután jön igen csinos kollektiója a sajtóhibáknak, amelyek a művelt közönségnek szánt Magyarázatos Újtestámentomnál szintén a szerző rovására esnek. Nem csupán a magyarázatokban, de az evangéliom szövegében is, amelynek pedig hibátlannak kellene lennie, akár egy logaritmuskönyvnek vagy egy statisziikai táblázatnak (pld. 1, 9. 21 ; 6, 17; 14, 6; 19, 17). Hanyagság és pongyolaság rí ki a fordításból is. Beiold szókat a fordításba, amelyek az ő görög szöveUgyanazon kifejezéseket, szókat, ha megismétlődnek, más és máskép adja vissza (4, 7 v. ö. 4, 10; 1, 24. 2, 14 v. ö. 2, 21), sót megesik, hogy egyik helyen ép ellenkező értelemmel, mint egyebütt (1, 19 v. ö. 5, 31. 32). Ez utóbbival már egy más területre lépünk át. Nem puszta figyelmetlenségből származik az a bizonytalanság a fordításban, hanem a görög nyelv fogyatékos ismeretéből is. Ha Raffay tudná, hogy apolüó terminus technicusa az asszony elbocsátásának, akkor 1, 19-ben e szót bizonyára nem fordítaná „elhagyás"sal és nem magyarázgatná a szöveg alatt, hogy József mint szelidlelkü ember Máriát »csendben akarta elhagyni, szó nélkül elvonulni." A tudás megbízhatatlanságának pedig teljesen megfelel, hogy 5, 31. 32 ; 19, 3. 7. 8-ban már Raffay szerint is apolüó = elbocsát. Ha Raffay tudná, hogy hodon thalasszész (4, 15) első része accusativus, akkor bizonyára nem fordítaná nominativus-szal: tengernek útja. Mindez azonban csekélység és alárendelt jelentőségű. Van itt nyomósabb dolog is. Raffayt a görög nyelvben való gyöngesége jámborságában egy helyen az egész keresztyén dogmatikát felforgató új felfogásra, helyesebben eretnekségre ragadja el. Idáig úgy vallottuk, gyermekeinket úgy tanítottuk az iskolákban, a keresztelés alkalmával úgy olvastuk az Ágendából, hogy hiszünk a Jézus Krisztusban, „ki fogantaték Szentlélektől." Most előáll Raffay Sándor, budapesti lelkész és theologiai tanár és kioktatja a tudatlan emberiséget (16 17. old.), hogy ez „tévedés," fatális tévedés, amely csak „a helytelen fordításokból lopózott be a köztudatba" és hitvallásainkba. Mert Mt. I, 18-ban és 20-ban nem apo áll = tói, tői, hanem ek = ból, bői és így a fordításnak ekként kell hangzania: „Szentlélekből fogant", „Szentlélekből való" ; értelme pedig e javított fordításnak az, hogy Isten vette a Szentléleknek egy részét, és azt a Mária méhében meglevő magzatba, „Jézus testébe küldötte," — „ez az ő szent akarata volt, tehette, mert rendelkezett vele". Amiből megállapítható 1. hogy Raffay szerint a Jézusban megtestesült logos a Szentháromságnak nem 2-ik személye, hanem csupán a Szentléleknek, vagyis a 3-ik személynek »egyik része" (ipsissima verba a 16. oldalon kétszer is), amely állítás egyházi dogmatikánk szerint haeresis; 2. hogy Raffay e szavakkal: „Isten minden egyes testbe maga küldi bele a benne élni hívatott lelket" az ember létrejövésének kérdésében a praeexistentianismust tanítja, ami az evang egyház által egyedül helyesnek elfogadott traducianismussal szemben szintén haeresis. iTalán nem felesleges itt arra emlékeztetni, hogy ez az úr 1900-ban a lógósról irt theol. tanári dolgozatot és hogy ő nem csupán az exegesisnek, hanem a systematikának is képesített tanára). Mindé baleset pedig azért szakad Raffay nyakába, mert ő is szeretne valami eredetit mondani, de ezt oly sovány görög tudással teszi, amely tudás az ek präpositio jelentésének csupán hiányos ismeretéig terjed Az ek ugyanis, főleg a nemzésről használva, a közvetlen ható okot jelöli, amiről bármely szótár vagy kommentár kellőkép kioktathatta volna Raffayt. így hát a világra szóló felfedezés viszszafelé sült el. Mindenesetre azonban érdekes, hogy a „Luther-társaság megbizásából" ilyen koraszü-