Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-11-11 / 45. szám

424 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. Lajos, Károly és Ferencz urak, jusson eszetekbe, hogy sasszárny alól repültetek ki. A ti hiteteknek meghunyorithatatlan szemeivel nézétek, mint igaz sasfiak, a tündöklő napot. Az igaz hitben és vallásban s annak álhatatosan való megtartásában és oltalmazásában szerelmes atyátok nyomdokait kövessétek!" És az Ostffyak ehhez az intéshez hivek is maradtak mindvégig A első kerületi felügyelőnek jó barátja és hü raun katársa volt az első kemenesalji esperességi felügyelő, Koltai Vidos Miklós, a kinek áldott munkásságáról csak szűkszavú feljegyzéseink vannak. Családi feljegyzések szerint 1685-ben született és 1757-ben halt meg. Hiteles adatok bizonyítják, hogy Ostffyval együtt járt-kelt a kemenesalji egyházak ügyesbajos dolgaiban. A 1732. évi nagy üldöztetés idején ő is ott volt. Ostffyval Pozsonyban és Bécsben, hogy a rendelet visszavonását vagy enyhítését kérelmezzék Visszatértük után pedig ők voltak azok, kik a népet a fegyveres felkeléstől visszatartották. 1734-ben Vidos Mik ós ismét Bécsben járt Ostffyval. Azt akarták III. Károlytól kérelmezni, hogy a dömölki lelkész szabadon megkeresztelhesse a filiabelieknek hozzá behozott gyermekeit. De be sem bocsátották őket a király elé. Az evang. világiaknak 1741. évi pozsonyi összejövetelén Vidos Miklósra bizták, hógy Dömölkön és Nemescsoón gyűjtse össze az ágens részére kivetett összegeket. 1743-ban a dömölki templomépitési bizottságnak ő volt az első tagja. S bizonyára hiven is végezte munkáját, mert jó emléke maradt a Kemenesalján. A többi bizottsági tag Káldy György, Horváth András, Csiba Mih tly és Vetsei Mihály volt mellette.

1) Eme két kiváló egyházi vezérférfiunak emlékét örökítették meg ez évi október 29 én a dömölki templom északi falába illesztett márványtáblával, melynek felirata: „Boldog az, a kit Te kiválasztasz és magadhoz fogadsz, hogy lakozzék a Te tornáczaidban. 65. zsolt 5. v. „Ezen templom alatt nyugszik a dunántuli ág. hitv. evangélikus egyházkerület első felügyelője: az Osli nemzetségbeli ostffyasszonyfalvi Ostffy Mihály (1680—1751) és a kemenesaljai ág. hitv. evang. egyházmegye első felügyelője : Koltai Vidos Miklós (1685—1757), a vallásszabadság áldozatkész bajnokai és 1681. évi országgyűlésen engedélyezett nemesdömölki templom létesítésének buzgó részesei „Hálás utódok emlékezetében áldva pihenjenek e szent falak között!" A emléktáblát a dömölki egykázközség, a kemenesalji esperesség és a dunántuli kerület közös költségen készíttették. A leleplezési ünnepélyen az emlék beszédet Gyurátz Ferenc püspök mondta a dunántuli egyházak és iskolák képviselőinek jelenlétében. A feliratban olvasható zsoltár verset dr. Ostffy Lajos kereste ki a bibliából és ajánlotta a kiküldött bizottságnak. A szép ünnepély visszhangjaképen mi is kegyelettel mondjuk: Hálás utódok emlékezetében áldva pihenjenek a szent falak között ! Payr Sándor. ») Stromp L. Egyháztört. Emlékek 295. 1. és Payr S. Ehtört. Emlékek 284. 293. 295. és 297. 1. IRODALOMRaffay Sándor: Magyarázatos Ujtestamentom. I. kötet. Luther-Társaság kiadása. 1910. II. Hogy viszont a históriai adatok melyikét fogadja el az ember helyeseknek, az teljesen az egyéni meggyőződés dolga. Ha egy bizonyos forrásra esküdni helyes volna is, semmiesetre sem helyes a más komoly források után dolgozók jóhiszeműségét és felfogását a tudatlanság színezetével ruházni fel. Ami már most az „ek" és „apo" praepositiók jelentését illeti, erre nézve szerény megjegyzéséim a következők: Foglalkoztam velük tüzetesen. Az „ek" (ex) 890szer fordul elő az Ujtestamentumban a legkülönbözőbb összefüggésben és jelentésben, tény azonban, hogy sem a helyek, sem a profán iratok nem támogatják szerző álláspontját, mert az „ek" a nemzést jelentő igekkel kapcsolatban a közvetlen ható okot jelenti. Különben is az evangelista itt kifejezetten Jézus természetfeletti származását akarja feltüntetni, másként teljesen érthetetlen volna a következő I. 22—25 ben foglalt idézet és megjegyzés. Ha ennyit mond Hornyánszky: mint az igazságot kereső kritikus, elérte célját. De nem. Ö gúnyol és kipellengérezni akar, „kioktatja a tudatlan emberiséget", hogy Kaffay eretnekségben szenved, mert a praeexistentianismusttanitja a traduciánizmushelyett. Hála Istennek, hogy ma már nincsenek autodafék, mert — horribile dictu — még Hornyánszky lenne az igazhivöség eldöntésénél a főmquizitor! Jobb lett volna ha a kritikus ezzel elő nem hozakodik, mert „ez a világra szóló fölfedezése* is csak visszafelé sülhet el. A tradiciánismus, praeexistentianismus és creatianizmus oly subtilis és alárendelt dogmatikai okoskodások, melyek sem a szószéken, sem az egyházi életben egyáltalában nem szerepelnek s annak eldöntésében, hogy kicsoda az egyháziasan gondolkozó, buzgó és kegyes evangeliumi hivő, absolute semmi jelentőségük nincs. Ezt magának Hornyánszkynak kellene tudni a legjobban. Szerényen jegyzem meg, hogy támadni csak olyan talajról szabad és illik, ahol magunk is erősen és biztosan állunk. Mikor Hornyánszky a dogmatika, recte: az igazhivőség talajáról támad, — a levegőben lebeg. Nála a dogmatika keményebb és pietas nélkülibb kritikusra nem igen találhat, s amikor ő magának dogmatikai felfogás és előadás tekintetében megköveteli a szabadságot, másokat meggyőződéséért a hivők közül kiközösíteni ne akarjon, mert ez — legalább is furcsa. De ez még mind hagyján. Hornyánszky kritikájában jelen szakasznál Raffayról, aki elvégre is theologiai tanár, budapesti lelkész, egyetemes egyházunknak is igen tiszteletre méltó, szogalmas, munkás tagja, per „ez az úr" beszél (ez az úr 1910-ben a lógósról irt theol. tanári dolgozatot"). Hogy hova fajulhat el a „tudományos" kritika még egy theol. akad. tanár kezében is, ime itt a. szomorú bizonyság, s hogy az ilyen kitétel kire nézve lealázó azt a jó izlésű s józan gondolkodású olvasóközönségre bizom. Egy a tudományosság követelményeivel fellépő bírálatban szabad-e a gyűlölet ilyen nyilvánvaló szavait használni: feltálal, felületes könnyelmű tákolmány, a görög nyelvben való gyöngeség jámborsága, koraszülött tudományos eredmény, csődöt mondott a tudománya, mindennemű tudás tekintetében való szegénység és nyomorúság, stb. Legkevésbbé sem imponál Hornyánszky azon bátorsága, melylyel legutóbb a püspöktől kezdve mindenkit