Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-11-04 / 44. szám

413 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ ~ 1911. Másnap okt. 9-én reggel 7 órakor a város birája összehívta a lelkészeket köztük Zabler Péter első lelkészt és az egé*z polgárságot és felolvastatta előttük a püspök parancsát. Miután a biró a parancsot megmagyarazta, Zfcbler első lelkész szép buzdító beszédet mondott, melyben arra intette a polgárokat, hogy Istenhez és az ő igéjéhez híveknek kell maradniok s biztatta, hogy ha nem lesznek hűtlenek Istenhez és az ő igéjéhez, Isten sem hagyja el őket. A mint ezt az intést a tanács és a polgárság meghallgatta, a szószólók az egész polgárság nevében felállottak és a birót s a tanácsot megkérdezték: Istennél és az ő igéjénél állhatatosan megmaradnak-e és a polgárságot nem hagyják-e cserben ? A tanács igennel válaszolt. Erre a polgárság 12 tizenketted szerint csoportosult és az elöljárók minden egyest külön megkérdeztek, hű akar-e maradni esküjében, melyet a keresztségben fogadott Istennek s intették, maradjon ahhoz hű. Néhány polgár akadt, a ki azt mondta, hogy mielőbb feleségüket, gyermekeiket, vagyonukat, testöket, eletőket elvennék, adják oda nekik a kolostort. Ezeket azonban a polgárságból kimustrálták és haza küldték. Ezután a komoly vallomás utan a biró, a tanács, a lelkészek és az egész polgárság esküvel fogadták, hogy Isten tiszta igéje mellett készek testöket, véröket, vagyonukat, becsületüket kockára tenni, és nem lesznek hűtlenek Istenhez és az ő igéjéhez. A városi közgyűlés erre elrendelte, hogy a biró, a tanács, az elöljárók és néhány öregebb polgár menjenek a püspökhöz, terjeszszék elébe a polgárság határozatát s jelentsék, hogy a polgárság alázattal meghallgatta a király parancsát. Mivel azonban a király azt kivánja, hogy a templomot, iskolát, kolostort, ispotályt és minden egyházi vagyont adjanak át, lelkészeiket küldjék el, az Isten tiszta igéjéről az ágostai hitvallásról modjanak le, ők azt nem hajlandók tenni. — A valláson kivül mindenben engedelmeskednek a királynak : életüket, becsületüket, vagyonukat, véröket készek feláldozni különösen a török ellen. Mikor a küldöttség ezt a püspöknek elmondta, ez nagyon felindult, fenyegetőzött, hogy nem tudják-e, ki ő, hogy ő a királyi Felség helytartója, nekik prelátusuk, tehet, parancsolhat, a mit akar. — A biró erre azt felelte, „Inkább Istennek kell engedelmeskedni, mint az embereknek", mert Krisztus azt mondja. „Aki engemet megtagad az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt". Ekkor a püspök a bíróhoz lépett s háromszor felszólította, nyilatkozzék a polgárság nevében, engedelmeskednek-e a király parancsának ? A kérdésre a biró is háromszor nemmel felelt. A püspök e miatt még jobban felindult, tiltakozott és akarta tudni a biró és az összes küldöttek nevét, hogy feljegyezhesse. A biró azt mondta, hogy ő felírja ugyan, de tiltakozik az ellen, hogy ebből valami baj származzék s ezzei a birót és a tanácsot minden felelőség alól mentnek nyilatkoztatja ki Isten és az egész ország előtt. A püspök ennek hallatán még nagyobb haragra terjedt és egyik-másik polgár nevét feljegyeztette egykáptalanbeli pappal. Mikor a küldöttek látták, hogy ebből nem lesz semmi jó, mivel a pöspök őket fenyegette es közel félnapig ott tartotta, a biró másodszor is tiltakozott. A polgárság felháborodása, oly nagy lett, hogy csődület és zendülés támadt úgy, hogy a "püspököt és kíséretét könnyen agyonverték volna, de a püspök egy pincébe menekült, a kiséret pedig elrejtőzött. A zűrzavarban azonban a püspök egyik szolgája megvert egy Sturm Zsigmond nevü polgárt, s e miatt a polgárság haragja annyira fokozódott, hogy a bírónak és a tanácsnak kellett, a polgárság lecsendesitéséhez hozzáfogni. Miután a vállalkozás ezen a napon nem sikerülj a püspök este engedett. Masnap, vasárnap reggel ismét hozzáfogott a dologhoz: a templomokat, iskolákat bezáratta és megtiltotta az istentisztelet tartását. Azt gondolta, hogy ezzel kényszeríteni fogja a polgárságot a templom és többi egyházi épületek átadására. De nem ért el semmit. Hétfőn újra összehivatta a tanácsot és az egész polgárságot, néhány papot és Kramer Jakab postamestert küldte hozzájuk, barátságosan figyelmeztette, hogy a királyi parancsnak engedelmeskedjenek és mindent engedjenek át, mert neki van további parancsa is, a mely szerint el fog járni. Hizelgő szóval ajánlatot tett nekik, hogy ha engedelmeskednek a parancsnak, akkor jó barátuk, patronusuk lesz, elfelejti a gyalazatot, a mely őt és kíséretét érte, mindent megbocsát. Erre a tanács röviden válaszolt, hogy inkább Isten legyen a ba.áíuk, mint az ördög és az ő hívei, mert a tanács nem vállalhatna felelősséget Isten és az egész ország előtt, a mellett ismét protestáltak s kijelentették, hogy ha valami baj támad, ők nem felelnek azért. A mint ezt a prelátus és kísérete meghallotta, busán távoztak és jelentették a püspöknek az eredményt. A püspök ismét tiltakozott, haragjában befogatott és hosszú orral távozott. Okt. 16-án az öt szabad királyi város: Lőcse, Kassa, Eperjes, Kisszeben, Bártfa az üldözés miatt, mely Kassán és Lőcsén érte őket, gyűlést tartott, a melyen kimondották, hogy az ágostai hitvallás mellett állhatatosan megmaradnak s tiltakoznak vallásszabadságuk, — melyet 1549 óta törvényesen élveztek, — megtámad tatása miatt. Mikor Breskai első győzelmeinek hire eljutott a felvidékre, Pethő püspök odább áll. A lőcsei ev. polgárság bátorsága, hithűsége méltó arra, hogy róla a reformáció évfordulója alkalmából megemlékezzünk és ha kell, kövessük. Az egyetemes aöóalapi segély kiosztásának kéröéséhez. Irta Wágner Ádám, ráczkozári lelkész. Az adóalapi segély helyes feloszthatása előfeltételére, az egyházi adózás rendezésére irányuló munkásságunkat azonban a minimális személyes járandóságnak, mint kötelező egyházi tehernek a vázolt módon és mértékben megállapításával még nem fejeztük be. Hiszen nincs gyülekezetünk, ahol az igy előálló jövedelem fedezné a szű ségletet. Ezért élnünk kell Az E. A. 255. §-a biztosította joggal, vagyis egyházi adóval meg kell terhelnünk az állami adót is, még pedig az egyenlőség elvének megfelelően gyülekezeténkint egy és ugyanazon 0/°-kal, mert igy is eleget teszünk azon krisztusi szónak: „akinek sok adatott, sok is kívántatik attól", vagyis érvényesítjük a tehetőség elvét, amiben azonban szemelőtt tartandó az E. A. 256. § a b) pontjának, illetve utolsó bekezdésének rendelkezése. Miután azonban az egyházi adónak a tett prepozíció szerint rendezése a legtöbb gyülekezetben a személyes adónak országszerte — az igazságnak meg-